”It takes a village to raise a child.”

Írta Dátum 2017. 06. 30. együtt töltött idő, gyermeknevelés, magyar kultúra, önállóság | 0 hozzászólás

– A család, rokonok, barátok szerepe a gyermeked nevelésében Nem szoktam angol címet adni a blogbejegyzéseimnek, de ebben most kivételt teszek. Büszke vagyok a magyar nyelv kifejezőkészségére, hogy mindenre van szavunk, s hogy akár árnyalatnyi különbségeket tudunk szavakkal megfogalmazni. Ennek az angol szólásnak azonban mégsem találtam meg a magyar megfelelőjét: “It takes a village to raise a child”.  Azaz, egy egész falu kell egy gyermek felneveléséhez. Pedig a kultúránkban nagyon is alkalmazzuk ezt a szemléletet. Nálunk a rokonok, nagyszülők, nagynénik sokkal inkább be vannak fogva a gyermekfelügyeletbe, mint a tőlünk nyugatra eső országokban. Gondolhatnánk, hogy ez pénzkérdés, és azért van így, mert a szülőknek nem futja gyermekfelügyelőre. Én azonban ezt másképp látom. Szerintem sok nagymama abban látja az élete értelmét, hogy rendszeresen jár az unokákhoz és segíti a nála fiatalabbakat. Az én nagyim is halála órájáig dolgozott, és nem az évenkénti nyaralásra gyűjtögetett. Hanem, hogy nekünk tudjon túró rúdit, játékot és ruhát venni. A saját gyerekeimnek is sokkal szorosabb a magyar nagyival a kapcsolata a hetenkénti skype beszélgetések következtében, mint az ötven kilométerre lakó helyi nagyival, akivel csak sátoros ünnepeken találkozunk. Nyáron többet látjuk az itt töltött két hónap alatt a magyar nagyit, mint az amerikait a többi tíz hónapban. Sok szülő mégsem enged a nagyszülőknek, rokonoknak beleszólást a gyermeknevelésbe. Ragaszkodik az általa képviselt elvekhez akkor is, ha más gondjaira van bízva a gyermeke. Magamról tudom – mivel gyerekfelügyelőként is dolgoztam -, hogy mennyire nehéz nem a saját elveim szerint vigyázni egy gyermekre. Mondjuk, én megengedném neki, hogy másszon a földön. Mivel tudom, hogy hasznos – hiszen a mászás fontos lépcsőfok a mozgásfejlődésben -, de ha gyermek szülei ezt nem akarják, akkor az ő kérésüket kell teljesítenem. A rokonaink is, akik elveikkel ellenkezően kell, hogy viselkedjenek gyermekünkkel, lehet, hogy esetenként kényelmetlenül érzik magukat. A kérdés csupán az, hogy mennyire tudják hitelesen képviselni az adott elvet, ha magukban nem értenek vele egyet. S a gyermek számára az elvnél sokkal fontosabb a hitelesség. Ilyenkor az a fontos, hogy azt lássa, hogy a felnőtt tettei és szavai összhangban állnak egymással. Azt teszi, amit gondol, és amit mond.  Gondoljuk át tehát, hogy mik azok az alapvető dolgok, amikből nem engedhetünk és a kevésbé fontos ügyekben adjunk teret a másként gondolkodásnak is.  A gyerek nem fog attól sérülni, hogy egy kicsit több édességet eszik, vagy később fekszik le a kelleténél. Jót tesz neki, ha egy másfajta értékrendszerbe is belelát. Gondolok itt arra, hogy elmegy a nagyival a templomba vagy a temetőbe. A rokonokkal való kapcsolata sokkal többet ér, mint a szülők gyermeknevelési elveinek maradéktalan teljesülése. Az őt körülvevő emberektől szeretetet kap, megtapasztalja, hogy a közvetlen családján kívül is szeretik, figyelnek rá. Ezek a szeretet alapú kapcsolatok lesznek a minták később, amikor új emberekhez próbál majd kapcsolódni....

Olvass tovább

Bátorítsd a mindennapokban is a mondókázást, a versek olvasását

Írta Dátum 2017. 04. 13. beszédfejlesztés, gyerek mondókák, magyar kultúra, zenei nevelés | 0 hozzászólás

,,A kicsik, ahogy a dalokat, mondókákat, gyermekjátékokat éneklik-játsszák, megtanulnak biztonsággal jelen lenni a hang, a figyelem és a csend világában egyaránt.’’ /Gebri Bernadett, pedagógus/ Zenei nevelés és ritmusfejlesztés a SzóKiMondókánál A SzóKiMondóka mesekönyveibe verseket, dalokat és mondókákat építettünk be. Miért? Mert ezek a mindenki számára közismert dalok, mondókák a kultúra hordozói is egyben, de az is igaz rájuk, hogy segítenek a belső ritmika kialakításában, ami a beszédfejlődés egyik fontos lépcsőfoka. A műveltető mondókák során (pl. Süti-süti pogácsát, Csip-csip csóka, Lóg a lába, lóg a … stb.) még jobban beépülnek a mozgással kísért rigmusok. A gyerekek közben új szavakat is tanulnak, melyek jelentése az ismétlés során rögzül. Minél többet játsszátok el ezeket a mondókákat, annál jobban fog a ritmika dominálni. A zenére történő ritmusos mozgást érdemes többféle helyzetben kipróbálni: gyerek-szülő, gyerek-gyerek, vagy gyerek-baba helyzetekben a tapasztalatok elmélyülése végett. A belső ritmika kialakulása nem csak a beszédfejlődést, de az értő olvasás kialakulását is segíti.  A könyveinkben található versek kisebbik része olyan, amelyet Móna faragott a mese fonalába illeszkedve, a történések feldolgozására. Móna így igyekszik megérteni az őt körülvevő világot, ha valami elgondolkodtatja, vagy új dolgot tanul, egyből rímek jutnak eszébe és egy kis versikét farag. Ezzel bátorítani igyekszünk a mesehallgató kisgyerekeket arra, hogy maguk is találjanak rímeket az eléjük kerülő szavakban vagy szavakra, és játszadozzanak a szavakkal úgy, mintha azok építőkockák lennének. Ebben (a szavak vizualizálásában) nagy segítséget nyújtanak a szókártyák, amelyeket egyelőre a játékcsomagjainkban találhattok meg. A vastag karton képes kártyák azonnal a gyerekek kedvencei lesznek és csak a fantáziátok szab határt a kártyákkal játszható játékoknak. Az útmutatóban sok ötletet kaptok a szókártyákkal játszható játékokra.  A mesekönyvek végén lekottáztuk a dalokat annak érdekében, hogy segítsünk titeket abban, hogy elénekeljétek gyerekeitekkel a dalokat. A játékcsomagokban található kisfilmeken pedig hallhatjátok is a dalokat, és eljátszhatjátok azokat a főszereplő gyerekekkel. A dalokat CD-n is beszerezhetitek webáruházunkból. A dalokon és mondókákon kívül hogyan tudjátok még a gyerekeitek zenei nevelését előmozdítani? Ha van otthon hangszeretek, akár egy xilofon, vagy egyszerű csörgő is megteszi, akkor azzal kísérhetitek a ritmusos mondókákat. Verseket is lehet letapsolni, vagy dobogni. Találj ki egy egyszerű ritmust, majd gyermeked tapsolja, vagy dobolja azt vissza neked. Variálhatod, bonyolíthatod, és ne felejtsetek el szerepet sem cserélni! Keressetek rímelő szavakat – először egy egyszerű gyerekversből gyűjtsétek ki az egymásra rímelő szavakat, majd keressetek a szókártyák szavaira rímpárokat. A rímpárokból alkossatok kétsoros, négysoros verset! És közben persze élvezzétek a játékot, legyen felszabadult a közös játék, amiben bőven van lehetőség hibázni.  A szavakkal ugyanúgy lehet játszani, mint a tárgyi játékokkal. Élvezzétek a szavak többféle jelentését, keressetek rokon értelmű szavakat, ellentétpárokat. Az ellentétpárokkal írni rövid verset nagyon vicces lehet. Bátorítsd a mindennapokban is a mondókázást, a versek olvasását. Nagyban segíted vele gyermeked beszédfejlődését és az olvasóvá nevelését.  Jó szórakozást! ...

Olvass tovább

Anyanyelvmegőrzés kultúramegőrzés is egyben

Írta Dátum 2017. 03. 9. anyanyelvmegőrzés, kétnyelvűség, magyar kultúra | 0 hozzászólás

Mi, külföldön élő magyarok ki vagyunk éhezve a magyar kulturális eseményekre. Ki vagyunk éhezve egymás társaságára, konkrétan arra, hogy velünk egykorú, egyívású felnőttekkel magyarul beszélgessünk, s ne csak a “gyerek” nyelvet használjuk, mint a mindennapokban gyermekeinkkel. Ezért fontos a közösséghez tartozás, a rendszeres kapcsolat, különben az ember már csak magához beszélhet magyarul… A minap az volt a feladatom, hogy Lackfi János író elé menjek ki a New yorki repülőtérre és kísérjem őt a szállására. Már a reptéri vonaton rám tört a felismerés, ahogyan beszámolt Vörös Istvánnal közös munkájáról az Apám kakasa címen – vagy amikor éppen Széchenyiről beszélt, már nem is emlékszem, – hogy ez mennyire hiányzik nekem, hogy valakitől “tanulva” hallgassam a nyelvet, a beszédet, és ne nekem kelljen mindig okosakat mondanom. Egyelőre itthon a gyerekeimmel ez a helyzet, hiszen ők még csak tanulják a nyelvet. Az az érzés, hogy valaki máshoz egy nyelven tudok kapcsolódni, az megfizethetetlen. Főleg, ha ez a valaki egy olyan nyelvi zseni, mint János. S ha ez a nyelv az anyanyelvem, amit nem minden nap gyakorolhatok felnőttekkel, akkor ez az élmény még tovább értékelődik.  Persze, az otthoni magyaroknak mindez természetes lehet. Bár gondolom, hogy ti is ismeritek azt az érzést, amikor végre egy jót beszélgettek valakivel és valóban összekapcsolódtok nyelvi és gondolati szinten, közös nevezőre kerültök – főleg, ha mindennapjaitokat a munka és a gyermeknevelés, családfenntartás teszi ki. Ezt az érzést üldözzük mi, külföldön élő magyarok, mert az anyanyelvünk, az mindig az önkifejezésnek az a csatornája marad, ahol minden gondolatunkat ki tudjuk nyilvánítani. Egyik gondolatból születik a másik, s ha mindez egy kívülállóval folytatott párbeszédben zajlik, akkor gyönyörűen sodródhatunk a nyelv tengerében általa. De nem csak a beszélgetést, hanem az egyéb kulturális élményeket is keressük: a táncházat, az irodalmi estet, a színházi előadást. Olyanokat is, amelyeket esetleg otthon nem jutna eszünkbe felkeresni. Külföldön élve, viszont mindent jobban értékelünk, ami az utunkba kerül. Olyan ez, mint amikor az olvasni tanuló kisgyermek minden elé kerülő írást, táblát, szöveget megfejteni igyekszik. Kultúrszomjunkat folyamatosan oltani próbáljuk. Lackfi János március 10-én tart New Yorkban a Tízezer lépés magyar könyvesboltban két foglalkozást kisebb és nagyobb gyerekeknek, felnőtteknek:  >>az eseményről itt olvashattok<< Az USA-ban idén tavasszal turnézik a múlt évben New Yorkban nagy sikert aratott Dzsungel könyve előadás, ami szép példája annak, hogy a világ bármely pontján el lehet hinteni a magyar kultúrát. A Négyszögletű kerekerdő Lázár Ervin mesejátékban két évvel ezelőtt magam is részt vettem – kis családomat hátrahagyva jártam az országot elhivatottságból. Táncházba is örömmel viszem a gyerekeket, ha alkalom adódik rá. Közben persze tanuljuk a nyelvet, hogy ezek az alkalmak arra is jók legyenek, hogy másokhoz kapcsolódjanak az anyanyelvükön, még ha a magyar nem is az első helyen van a kis fejükben. A nyelvtudás az első lépés...

Olvass tovább

Gyökerek és szárnyak 2. rész

Írta Dátum 2016. 12. 15. együtt töltött idő, gyermeknevelés, magyar kultúra | 0 hozzászólás

,,A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” Ennek az idézetnek az első felét boncolgattam előző blogbejegyzésünkben, konkrétan, hogy mit jelentenek a gyökerek ebben az összefüggésben. A konklúzió röviden ennyi: család, kultúra és szeretet. E (legalább) három tényező az alap, a termőtalaj, amelyekben gyökerezve gyermekünk megfelelően növekedhet.  De mit jelentenek a szárnyak? Ezen gondolkodva megint három minőség jutott eszembe. Elsőre a fantázia, ami szabadon szárnyal, hiszen talán semmi nem olyan kötetlen, mint a gyermeki képzelet. Megnyugtató, hogy megint nem kell, hogy megtanítsuk gyermekünknek ezt a képességet, hisz többnyire velük születik. Elegendő, ha ügyelünk, hogy ne irtsuk ki belőlük logikus magyarázatokkal és “Az nem úgy van!” kijelentésekkel. Tápláljuk fantáziájukat mesékkel, igaz és kitalált történetekkel, a csodákra való fogékonysággal, szerepjátékokkal.  A második, ami nekem a fantáziáról eszembe jutott, azok a szavak. A szavak világa és az önkifejezés képessége az, amire gyermekünknek szüksége lesz ahhoz, hogy a fantáziavilágát megélje, megragadja, s oda másokat is meghívva társas játékká fejlessze. A világhoz szavakkal kapcsolódni, ez a SzóKiMondóka célkitűzése is. Azért használunk szavakat, hogy leírhassuk elképzeléseinket, vágyainkat, érzelmeinket, céljainkat, s másokkal megvitatva közös célokká fejleszthessük azokat. A szavak magukban hordozzák ugyan jelentésüket, de a gyermekek saját képzettársításai során telnek meg tartalommal, ami maga a beszédtanulás folyamata. Ellentétben a képekkel, amik egy kész világot hoznak el a gyermekeknek, ami lehet persze kedves és esztétikus is, mégis kívülről jön, nem saját termés.  A szárnyak harmadik jelentése az önmegvalósítás, az álmok megélése és megvalósítása. Annak a hitnek a gyermekekbe való elültetése, hogy bármi lehet belőlük, ha kitartóak az álmaik megvalósításában. Repülhetnek és boldogok lehetnek, akármilyen foglalkozást is választanak maguknak, mindaddig, amíg saját belső vágyaikat követik és őszinték magukkal szemben. Mi több kellhet ennél a boldog élethez?  A tudat, hogy valahol mélyen minden emberhez kötődünk, mert egy az eredetünk, biztos gyökereket ad nekünk. A családunk tisztelete, a kultúránk, a hagyományaink, amik kapaszkodót adnak a modern társadalom útvesztőiben, ahol az értékek nem mindig valódi értékek. Vagy folyton megkérdőjeleződnek. A szeretet, mint alapérték, s az ezen talajon felnövő és határokat átlépő fantázia, önkifejezés és önmegvalósítás – ezek azok a dolgok, amelyeket ha sikerült gyermekeink számára biztosítani, akkor már megtettük, ami szülői...

Olvass tovább

Gyökerek és szárnyak 1. rész

Írta Dátum 2016. 12. 15. együtt töltött idő, gyermeknevelés, magyar kultúra | 0 hozzászólás

Van egy idézet, amit úgy látom, hogy a SzóKiMondóka összes munkatársa annyira szeret, hogy újra és újra használjuk kommunikációs csatornáinkon. Ha lenne arról szavazás, hogy mi a kedvenc idézetünk, akkor biztosan erre az idézetre érkezne a legtöbb szavazat:  ,,A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” (Johann Wolfgang von Goethe) De mit is jelent ez az idézet valójában? Akárhányszor belegondolok, mindig újabb és újabb rétegeibe látok bele ennek az igazságnak. Mik a gyökerek és mik is a szárnyak pontosan? Mivel minden alkalommal tud újat mondani ez az idézet, talán nem haszontalan, ha a mélyére nézünk most egy picit.  A gyökerek jelenthetik a családi kapcsolatainkat, felmenőinket, akiknek leszármazottai vagyunk. Az, hogy ki mennyire van tisztában a családfájával, milyen régre nyúlnak vissza ismeretei a felmenőiről, az egyrészt egyéni érdeklődés kérdése is. Másrészt adottság, hiszen családja válogatja, hogy mennyire ismerik a gyermekek a már nem élő családtagokat. Tudják-e a dédszülők neveit, ismerik-e arcukat fényképekről. Ebbe a hagyományba egy gyermek inkább beleszületik, nem ő teremti meg. S ha létezik életben tartott, kiterjedt családfa, abból nyilvánvalóan profitálnak a leszármazottak.  A családi származás mellett a gyökerek jelenthetik a kultúrát is. Azt a közeget, amibe a gyermek beleszületik, és amiben felnő, azt a nyelvet, azokat a szokásokat, azt vallást, – ha van -, vagy értékrendszert, filozófiát. Ebben az értelemben talán még fontosabb, hogy adjunk nekik gyökereket, hiszen a családfáját felnőtt fejjel is felkutathatja. Viszont gondban lesz, ha felnőve kell keresnie, megismernie, magáénak vallania azt a kultúrát, ahonnan származik, vagy netán azokat az értékeket. Nyilván persze, gyermekünk kamaszkorától kezdve kivívja majd magának a saját, sokszor a mienktől eltérő filozófiáját, életszemléletét, de fontos, hogy azt szembe tudja állítani azzal, amit addig a sajátjává tett, internalizált. Jobban mondva, az újat tudja majd szembeállítani a benne lévővel, és azon megmérni az értékét. De ha nincsen kamaszkorára saját értékrendszere, akkor nem teljesítettük maradéktalanul szülői kötelességünket.  Saját példámra visszatérve én is ezért járattam Waldorf óvodába a lányom, – ahol bár az óvoda összes szemléletével nem tudtam teljes mértékben egyetérteni, de a legfontosabbakkal igen-, mert úgy gondoltam, hogy egy kerek filozófia hasznára lesz bontakozó szellemének. Jobban, mintha nem lenne filozófia, vagy nem lenne kerek a szellemiség, amivel találkozik. Az hiszem, hogy ebben nem is tévedtem. Az értékrendszer átadásának nincs egyetlen helyes módja. A példamutatás nyilván elsőrendű, de nem árt, ha időnként el is beszélgetünk gyermekünkkel arról, hogy mit miért teszünk. Ha válaszút előtt állunk, kérjük ki a véleményét. Persze nem egyszerűen azért, hogy utána az legyen, amit mond, hanem, hogy megbeszélhessük a többféle lehetőség előnyeit, hátrányait. Így látja, milyen szempontok vezérelnek minket fontos döntések meghozatala során, mennyi mindent kell figyelembe vennünk.  A gyökerek harmadik jelentésére most jöttem rá: az maga az az ősbizalom, ami a szeretetteljes kapcsolatunk következtében beleépül személyisége lényegébe. Az ember természetes állapota a...

Olvass tovább

Kétnyelvűen a világban 

Írta Dátum 2016. 09. 15. anyanyelvmegőrzés, beszédfejlesztés, együtt töltött idő, főoldalra, gyermeknevelés, kétnyelvűség, magyar kultúra | 0 hozzászólás

Otthon töltöttük megint a nyarat, többek közt a gyerekek magyar nyelvi fejlődésének érdekében. A repülőjegy drága ugyan (bár az otthoni árak, a manhattanihez képest valamelyest kiegyensúlyozzák ezt a költséget), viszont mégis megéri hazamenni, – akkor is ha csupán két hónapról beszélünk- hiszen biztosítani tudom gyermekeimnek a magyar nyelvi környezetet, tudják gyakorolni a nyelvet, ismerkednek a magyar kultúrával. A gyerekek otthon napközis táborba jártak, ahol közösségben volt alkalmuk megtapasztalni, hogy magyarul tudni miért jó. Egyfajta csodabogárként tekintettek rájuk a tanárok és a gyerekek is, ahogyan egymást közt inkább az angol nyelvet használták eleinte.  Megint a nyár végére jutottunk el oda, hogy átbillent a nyelvhasználatuk és nyugodt szívvel mondhatom őket magyar anyanyelvűnek. Visszatérve egymás közt is inkább a magyart használják, és a háromból kettő hozzám is inkább magyarul szól. A harmadik nyelvi fejlődése elmarad a többiekétől, neki minden nyelven nehéz megszólalni, ő inkább vizuális téren fejlettebb. Azért nem adom fel, és őt is meg fogom tanítani magyarul írni és olvasni.  Én is megtapasztaltam, hogy milyen külföldön élve nevelkedni. 6 és 8 éves korom közt két és fél évet töltöttünk el Afrikában, Mozambikban, ahol angol nyelvű iskolába jártunk. A magyar kolónia kb. ötven családból állt, együtt kirándultunk, ünnepeltünk, sokat jártunk össze. Ilyenkor végül mindig magyar népdalokat énekeltünk – én innen ismerem a legtöbbjét. A szülők megszervezték, hogy magyarból se maradjunk el itthoni kortársainktól. Volt, aki matekot, vagy földrajzot tanított, anyu ének-zenét és magyart oktatott a magyar gyerekeknek. Egymásnál jöttünk össze, így nem volt költsége ennek az oktatásnak. Jól jönne ez a rendszer azoknak a külföldön élő magyar, vagy részben magyar családoknak is, ahol nincsen a közelben magyar iskola.  Most én is örülnék, ha lenne a környékünkön egy másik magyar család, hasonló korú gyerekekkel – ugyanis elkezdtem őket otthon tanítani. A közösség élményét nem tudom ugyan nekik adni – azért majd visszaíratom őket valamikor a hétvégi magyar iskolába-, de egyelőre fontosnak tartom az előrehaladásukat annyira, hogy kezembe vegyem az ügyet. Hétvégén reggelente együtt tanulunk, az otthonról hozott foglalkoztató füzetekből válogatok érdeklődésüknek megfelelő feladatot. Magam is nagyon kíváncsi vagyok, mennyire lesz ez sikeres, úgyhogy, ha megengeditek, itt a blogban figyelemmel kísérem gyermekeim fejlődését.  Addig is, ha van kérdésetek, megjegyzésetek, netán csatlakoznátok ehhez a házi iskolához, írjatok...

Olvass tovább