/Hogyan neveljünk hálás gyermekeket? 

Hogyan neveljünk hálás gyermekeket? 

Az USA-ban nagy kultusza van a Hálaadás napjának, nagyobb ünnep, mint a karácsony. Olyan szempontból mindenképpen, hogy ilyenkor szinte az egész ország “hazalátogat”, hogy a szülői asztalnál közösen ünnepeljenek és együtt töltsenek el néhány napot. Kedden, szerdán, de még csütörtök reggel is milliók vannak úton. Csütörtöktől péntekig azonban kihaltak az utak, maximum vásárolni kelnek útra az emberek, hogy a Black Friday engdeményeket kihaszálnják. Fekete Péntek kapcsán mi is árengedményeket adunk, amiket itt tudsz igénybe venni. 

Idetartozik, hogy SzóKiMondóka honlapunk átalakítás alatt van. Elnézést, ha nem találod azonnal meg, amit keresel, minden ott van, csak a sablonváltás miatt még pár nap lesz, mire helyreáll a rend. Hamarosan egy megújult, informatív és szórakoztató honlappal várunk titeket vissza, de a menüpontok addig is elérhetők – ha időnként furcsa is a megjelenés.

De hogy eredeti témánkra visszatérjek: a kutatók úgy találták, hogy a hálás emberek “viszonylag boldogabbak, energikusabbak, több bennük a remény, és gyakoribb pozitív érzésekről számolnak be. Általában segítőkészebbek és empatikusabbak is, jobban érdeklik őket a spirituális dolgok, vallásosabbak, hajlamosabbak a megbocsátásra, és kevésbé anyagiasak, mint azok, akik nem annyira hajlanak a hála kimutatására. Tovább minél inkább hálás valaki, annál kisebb a valószínűsége, hogy depressziós, szorongó, magányos, irigy vagy neurotikus lesz”. Azokon a napokon, amikor a vizsgált személyek kinyílvánították a hálájukat, többször számoltak be pozitív érzésekről: izgalom, öröm, büszekeség, sőt többször segítettek másokon és egyesek még jobban is aludtak. A hála segíti önbecsülésünket és segít szembenézni a nehézségekkel, megrázkódtatásokkal is.

Hogyan segíthetjük gyermekünkben a hála kiakalulását?

1. Tudatosíthatjuk a jó élményeket benne azzal, hogy megbeszéljük, megnevezzük az ilyenkor benne felmerülő érzéseket. Például hazafelé egy szülinapról, hogy hogyan érezte magát, mi tetszett neki a legjobban, miért érez hálát most?

2. Lezárhatjuk a napjainkat is azzal, hogy mi jó történt veled ma, mit tanultál, mikor érezted legjobban magad, vagy miért vagy hálás most? Az esti mese után, mint napi záró utolsó gondolat, ami segít végiggondolni az aznapi eseményeket, feldogozni az élményeket.

3. Az asztalnál, a közös étkezések előtt, vagy során is kifejezhetjük hálánkat. Mindegy, hogy mit mond, lényeg, hogy azon gondolkodjon el: ő miért hálás most, ebben a pillanatban?

4. Példamutatással, amikor mi is elmondjuk neki, ha éppen hálát érzünk azért, ami jó történt velünk aznap.

A magabiztosság és a hatékonyság kialakulásában is segít minket a hála érzése és kifejezése, és ez igaz lesz gyermekeinkre is. Ha tehát szeretnéd, hogy gyermeked jobban érezze magát a bőrében, boldogabb és magabiztosabb legyen, tanítsd meg a hála szót neki, fedezze fel magában a hála érzését és tanulja meg kifejezni azt.

A kutatásokra vonatkozó idézet Sonja Lyubomirsky: Hogyan legyünk boldogok? c. könyvéből származik.

Boldog Hálaadást!

By | 2017-11-25T19:27:48+00:00 november 25th, 2017|Egyéb, életre nevelés, fejlesztés, gyermeknevelés, önállóság|0 Komment

A szerzőről:

Szólj hozzá! Érdekel a véleményed!

Hallottátok? Láttátok? Készségfejlesztő kategóriában az Ország Játéka lett a SzóKiMondóka 2017-ben!

Ezt a versenyt a Játéknet találta ki eredetileg abból a célból, hogy a karácsony előtti vásárlási lázban segítsen a szülőknek eligazodni a hatalmas kínálatban. Több kategóriában lehetett szavazni és egy szakmai zsűri is bírálta a játékokat. Bíztunk ugyan magunkban, de minket is meglepett az első hely, amit elnyertünk a szakmai zsűri döntése alapján.

Az már csak hab a tortán, hogy a közönségszavazatok díját is elhoztuk, ezt nyilván neked is köszönhetjük, hiszen itt is többször hirdettük a versenyt és a linkeket, ahol leadhattad ránk a szavazatodat. Tovább: