Ebben a menüpontban a SzóKiMondókáról megjelent cikkekből szemezgethettek:

 

Kismamablog

VidaÁgi_baba_alszik1rész-480x264,,Miller-Ferjentsik Viola a saját kislányának szeretett volna segíteni a nehezen induló beszédfejlődés folyamatában. Játékos módszereket talált ki, amit aztán Lackfi János segítségével öntöttek mesés-mondókás-dalos-társasjátékos formába.

A másfél éves lányom beszédfejlődésének kezdetén, mikor először mondott ki új szavakat, szerettem volna segíteni őt ebben a folyamatban és amellett, hogy beszéltem neki, mondókáztam vele sokat, más játékos módját is igyekeztem találni a szótanulásnak.” Tovább a teljes cikkre…

 

19292_1621069971461413_7304970635589907339_nAngyalvár Alapítvány

,,A rendezvény célja az volt, hogy a beszédhibás gyermekek közelebb kerüljenek a versekhez, részük legyen a versmondás nyújtotta örömben, ezáltal is oldva beszédfélelmüket, beszédgátlásukat. Az Angyalvár Alapítvány a TreeFa World Productions Kft. által felajánlott SzóKiMondóka elnevezésű játékkal támogatta a rendezvényt, mely a versmondó verseny 3. helyezettjének lett a jutalma. Majd  az esemény alkalmából Logopédiai Intézet részére is felajánlott a cég egy Szókimondókát!” Tovább a cikkre

 

momo_logo1Momó Rádió

,,A SzóKiMondóka egy olyan egyedülálló szórakoztató és fejlesztő eszköz, amely a gyerekeket nap, mint nap valami újra tanítja, lépésről lépésre ismertetve meg velük az őket körülvevő világot.” Tovább a cikkre

 


cmkfejCukimamik

,,Újdonság!- SzóKimondóka, több mint egy játék!” Tovább a cikkre

 

 

 

Babafalva logo

,,A gyerekek lájkolják a SzóKiMondókát

Lehet-e újítani a készségfejlesztő gyermekjátékok területén? Egy háromgyermekes magyar anyuka az Egyesült Államokból képes-e erre, ha magyarul, Magyarországon szeretne megvalósítani egy ötletet, egy teljesen új szemléletű, komplett, minőségi fejlesztő játék létrehozását?” Tovább a cikkre

 

images (1)Picur Rádió

,,Egy háromgyermekes magyar anyuka az Egyesült Államokból képes-e erre, ha magyarul, Magyarországon szeretne megvalósítani egy ötletet, egy teljesen új szemléletű, komplett, minőségi fejlesztő játék létrehozását? A SzókiMondóka “anyukája”, kitalálója, fejlesztője Miller-Ferjentsik Viola szerint igen, ez is lehetséges.” Tovább a cikkre

 

 

További megjelenéseink:

Megjelenéskori sajtótájékoztató (2014. október)