Hallottátok? Láttátok? Készségfejlesztő kategóriában az Ország Játéka lett a SzóKiMondóka 2017-ben! Ezt a versenyt a Játéknet találta ki eredetileg abból a célból, hogy a karácsony előtti vásárlási lázban segítsen a szülőknek eligazodni a hatalmas kínálatban. Több kategóriában lehetett szavazni és egy szakmai zsűri is bírálta a játékokat. Bíztunk ugyan magunkban, de minket is meglepett az első hely, amit elnyertünk a szakmai zsűri döntése alapján. Úgyhogy most nagy az öröm a SzóKiMondókánál, kicsit úgy érezzük, hogy 7 év munkája ért most be. Reméljük, hogy ezzel a címmel sikerül a jelenleginél is nagyobb ismertséget szerezni, és eljutni oda, hogy minden gyerekszoba elengedhetetlen kelléke legyen a SzóKiMondóka, hiszen minden család programját tudjuk gazdagítani és minden kisgyermeknek segíteni a szavak világával való játékos ismerkedésben. Meg persze minden szülőnek a gyermekkel való foglalkozásban! 

Az már csak hab a tortán, hogy a közönségszavazatok díját is elhoztuk, ezt nyílván neked is köszönhetjük, hiszen itt is többször hirdettük a versenyt és a linkeket, ahol leadhattad ránk a szavazatodat. A Facebook oldalunk pedig hangos volt a buzdítástól.

A SzóKiMondóka sikere után rögtön egy családi esemény következett. Ma van középső fiam, Leander 7. szülinapja. (Igen, akkor született, amikor a SzóKiMondóka prototípusát elkezdtem használni akkor 2 éves lányommal.) Így tegnap 32 cupcaket sütöttünk közösen, mindet kidekoráltuk pókembernek. A közösen talán kis túlzás, de Leander is beállt kis barátjával a tésztát kikeverni. Errefelé nem szívbajosak az emberek az ételfestéktől, bőven mérik azokat az édességekbe. Így pókembernek piros feje, fehér szeme lett, és feketék lettek a rácsok, ahogy kell. Egész jól néztek ki a kis színes muffinok, csak sajnos elkövettem egy hibát. Éjszakára bedobozoltam őket, így kiszáradás helyett elfolytak az arcok, amit persze csak akkor vettem észre, amikor az iskolában tálaltam őket a 28 kis diáknak (2 tanár és 2 felnőtt segítő van, ezért kellett 32 muffin). Sajnálkoztam, de mindenki, még a gyerekek is bíztattak, hogy nem baj, biztos finom a süti. Gyertyagyújtás, éneklés, kívánság, elfújás errefelé is a szokásos menet. Bőven kellett osztogatni utána a törlőkendőt a gyerekeknek, így is sokan piros-fekete szájjal távoztak szüleikkel az iskolából. Leander szülinapos koronát viselt és az igazgatói irodában választhatott magának az apró ajándékok közül lufit meg valami játékot. 

Egy hét múlva az én szülinapom következik és ez két szempontból is érdekes, egyrészt, mert az idén első alkalommal hatalmas kedvezményekkel ünnepeljük november 22-ét. Szerdán tehát figyeljétek Facebook oldalunkat, hogy le ne maradjatok a részletekről, de ha van már SzóKiMondókátok, akkor legjobb, ha felvételt kértek a SzóKiMondóka felhasználók zárt csoportjába a SzóKiMondóka KiBeszélőbe, mert itt mindig hamarabb tesszük közzé aktuális akcióinkat. 

Ha hozzám hasonlóan Amerikában éltek, akkor a november 22. más szempontból is különleges: aznap megérkezik a Víz játékcsomag, így mostantól tudjuk teljesíteni a megrendeléseket, amit vagy a webáruházunkban, vagy USA béli kontaktjainkon tudtok megtenni. Sajnos hetek óta nem sikerül az Amazonra képet felvarázsolni, így a Víz csomagot sem tudom ott elérhetővé tenni, de rendeld meg a Család csomagot itt és megjegyzésbe írd be, hogy a Vizet kéred, az ára ugyanaz. A könyveknél is ugyanígy járhatsz el, ha a Szem és szájat, vagy az Orr és fület szeretnéd az Amazonon keresztül megrendelni, akkor a Láb és kéz megrendelésével teheted ezt meg, a megjegyzésbe beírva, hogy mit kérsz pontosan. A szállítás akkor is az USA-ból történik, ha a szokimondoka.hu webáruházából rendelsz, az a megrendelés is biztonságos és ott az aktuális kedvezményeket is igénybe tudod venni. 

Kicsi hosszúra nyúlt a szülinapi blog, de remélem, hogy hasznos információkkal szolgálhattam és az idén sok új család válik SzóKiMondókázóvá! Mert a szakmai zsűri díja azért mégiscsak garancia az Ország Játéka versenyén, ezért ha eddig hezitáltál, az idei karácsony remek alkalom arra, hogy elkezdj gyermekeddel SzóKiMondókázni és a könyveinket olvasgatni. De ajándékba is remek, hiszen amit adsz vele, az az együtt töltött idő varázsa lesz. 

Még egyszer hatalmas köszönet, mert nélkületek nem jöhetett volna létre ez a hatalmas eredmény!