A SzóKiMondóka célja, hogy a szülők kezébe olyan eszközöket adjon, amikkel gyerekjáték a fejlesztő foglalkozás, szórakoztató a közös játék és élvezetes a gyerekkel való foglalkozás szülőnek és gyermeknek egyaránt. De miért van szükség minderre? Miért kell, vagy érdemes a gyerekkel foglalkozni, nem nő ő fel magától is? 

Szociális munkás tanulmányaim egyik kedvenc kötelező olvasmánya volt Konrád György: A látogató c. könyve. A mai napig emlékszem, hogy milyen érzéseket keltett bennem a könyv, ahogyan részletesen és érzékletesen leírta, hogy Bandula Ferikét, a járókában nevelt kisfiút apja hogyan gondozta. Mindent megtett a gyermek fizikai igényeinek kielégítése érdekében de azokon túlmenően nem töltött a gyermekkel időt. 

A gyerekkel töltött idő fontosságáról nem csak irodalmi műveket, de tanulmányokat, kutatásokat is lehet olvasni, nem kell hozzá magas műveltség, hogy lássuk: a gyermek lelki vonásait, pszichéjét, jellemét építik az együttlétek, akkor tanul, okosodik, de nem csak értelme, hanem érzelmi érettsége is akkor fejlődik, ha folyamatos interakcióban van környezetével. Együttlétek nélkül még állatot sem lehet nevelni, nem, hogy értelmes, felelős, kiegyensúlyozott gyermeket. Az interakciókból, a te érzelmi támogatásodból tudja, hogy fordulhat hozzád, számíthat rád, hogy szereted, hogy helyes, vagy helytelen-e amit épp tett, hogyan teheti jóvá, ha hibázik és mit vár el tőle a környezet. Feltétel nélküli szereteted biztosítja arról, hogy akkor is biztonságban van, ha hibázott és te megtartod és megtanítod arra, amit tudnia érdemes. A beléd vetett bizalma az alapja lesz minden későbbi kapcsolatának. Ezért olyan fontos, hogy megbízhasson benned és fordulhasson hozzád minden gondjával, bajával. 

Te pedig foglalkozz vele, rendszeresen, kiszámíthatóan és visszatérően. A rendszeres együttlétek erősítik a kapcsolatotok, az érzelmi biztonságot, de a foglalkozások során tanítod is, fejleszted, okosítod, ami szintén szülői kötelességünk. Amellett persze nagyon jó érzés is látni, ahogy értelme nyiladozik, ahogyan egyre több mindent tud, vagy nevez meg a környezetéből, esetleg ő tanítja kisöccsét, húgát, vagy a maciját arra, amit tőled épp most megtanult. 

Vissza nem térő alkalom az a néhány év, amit veled az iskolakezdés előtt eltölt. Megalapozhatod vele az iskolai előmenetelét, de a kettőtök bensőséges kapcsolatát is, hogy az iskolaévek alatt se legyen nyűg a közös tanulás, egyikőtöknek sem. 

Használd ki azt az időt is, amit az óvoda előtt otthon tölt el veled, mert soha nem lesz később annyi időd rá, mint most. Osszátok be közösen az időtök egy napirend segítségével, amit ha követtek, jut idő mindenre: szabad játékra és fejlesztő tevékenységekre is egyaránt. A szülőség ebben az életkorban e két tevékenység közötti egyensúly: foglalkozz vele eleget és hagyd, hogy találja fel magát a játékaival és foglalja el magát időről időre. Ha közben elérhető vagy számára és fordulhat hozzád kérdéseivel, már mindent megtettél. A fejlesztő foglalkozásokhoz pedig hívd segítségül a SzóKiMondóka játékcsomagokat és könyveket, és biztosan nem fogtok unatkozni még hónapok múlva sem. 

Jó szórakozást! 

Ismered már Fogalkozz velem! klubunkat? 7 modulban találsz itt foglalkoztatókat egy jelképes havidíjért cserébe. Itt tudsz csatlakozni!

Az alábbi videóban összefoglaltam a bejegyzés lényegét a SzóKiMondóka Facebook oldalán: