Valaki megkérdezte tőlem a napokban, hogy nekem mit jelent szülőnek lenni. Összefoglaltam neki néhány pontban, s meglepetésemre előkapta a jegyzetfüzetét és mindent felírt, amit mondtam. Pedig nem is szülő, hanem életvezetési tanácsadó. Azt mondta, látva a meglepetésem, hogy még nem hallotta ilyen jól összeszedve a szükséges szülői tulajdonságokat. Ezért úgy gondoltam, veletek is megosztom, ha már ilyen hűséges olvasói vagytok a SzóKiMondóka blognak. Hátha nektek is segít, inspirál, erőt ad, segít átlendülni a nehézségeken, vagy kiválogatni a fontosabb dolgokat a kevésbé fontosak közül. 

Hamarosan elindítunk egy Foglalkozz velem! klubbot, ahol rendszeresen osztunk meg veletek SzóKiMondóka tartalmakat (filmet, zenét, eszközöket, foglalkoztatókat, tippeket, tanácsokat). Szeretnénk megkérni, hogy segítsed további munkánkat ezen kérdőív kitöltésével!

1. A jó szülő szeret

A szeretet az alapja a szülő gyerek kapcsolatnak. Ez a szeretet lesz az alapja később a másokhoz fűződő kapcsolatainak is, ezért fontos, hogy jó mintát kapjon tőled erre. A szeretet feltétel nélküli. Nem csak akkor van, ha épp jól viselkedik. Nem lehet a jutalmazás/büntetés eszköze. Ha épp haragszol rá (mert haragudni, azt szabad!) akkor is biztosítsad arról, hogy szereted. Sokszor épp a szeretet kifejeződése az, ami megállítja a dührohamot, mert akkor éli át a gyermek, hogy nem tudja elszakítani a hozzád fűződő szálakat. A szeretet megtapasztalása megállítja destruktív magatartását és a szeretetben feloldódva nem akar tovább rombolni. Egy nagyon temperamentumos kisfiút nevelek és naponta tapasztalom meg vele a szeretet átható, indulatokat lecsillapító erejét. 

2. A jó szülő táplál

Ez talán leginkább az a tulajdonság, amit nem is kell említeni, annyira magától értetődő. Anyai ösztönként belénk van kódolva, hogy az éhes gyereket ellátjuk, ha fázik, betakarjuk, stb. Később ez a feladat már árnyaltabb lesz, amikor az anyatej mellett elkezdődik a mellétáplálást és ki kell választani a rendelkezésre álló lehetőségek közül a legjobb elérhető megoldásokat, amivel táplálni akarod. Ugyanez igaz a játékaira, a könyveire, ruháira, stb. A lehető legjobb döntéseket kell meghozzad, amikor játékot, vagy ruhát vásárolsz neki. Próbálj meg értéket adni a játékaival, könyveivel is: mire tanítja? Mit fejleszt? Mennyi ideig fog vele játszani? Hogyan? Bizony, nem könnyű a mai lehetőségek közül a legjobbat kiválasztani, de ha rám hallgatsz, nem a videójátékok polcán keresed a megoldást, hanem olyan játékokat játszotok, ami fejleszti, minden érzékszervére hat, bevonja a játékba és szociális képességeit is fejleszti, azaz, együtt tudja játszani másokkal. 

3. A jó szülő vezet

Inkább terelget a jó szó, hiszen nem azt akarjuk, hogy gyermekünk vakon kövessen minket, – bár néha könnyebb lenne azt az utat járni, – hanem azt akarjuk, hogy megtanulja közben maga is, egyedül is, a helyes utat járni. Ezért kell például megtanítani neki, hogy hogyan mosson kezet, ahelyett, hogy folyton megmosnánk a kezét. Ezért kell az önállóságot minden téren elősegíteni (egyen egyedül, öltözzön, amint csak tud egyedül, mosson fogat, stb.) mert neked is könnyebb lesz, ha lassan kivonulhatsz ezekről a területekről. Hosszú távon pedig nem csak önállóan gondolkodó, felelős embereket, de vezetőket nevelünk, ha neked is fontos gyermeked és a bolygó jövője. 

A helyes kézmosást tanító dalunkat itt láthatod.

Az önállóságra nevelésről pedig itt kaphatsz további segítséget. 

4. A jó szülő tanít

Hasonló az előző ponthoz, de itt már sokkal inkább arról van szó, hogy konkrét tudást adsz át neki. Az előző pontban inkább életrevaló tulajdonságok kialakítására gondoltam, mint pl. az önállóság, most inkább a képességek, készségek fejlesztését helyezném előtérbe. Ha már a pocakban is beszélsz hozzá, olvasol neki meséket, énekelsz neki, nagyon sokat tettél beszédfejlődésének érdekében. További tippeket itt olvashatsz. A kisbaba feje mellé odaállíthatsz egy leporelló könyvet, ami nézegetnivalót adni neki. Amint felült, adj a kezébe lapozókat, könyveket, hogy hozzászokjon ahhoz, hogy a képek beszélnek hozzá. Olvass neki minél többet az öledbe véve és a beszédfejlesztéshez is felhasználhatod képes tördeléssel készült könyveinket, ahol a mesében soron következő szavakat maga mondhatja ki a kérésedre a képek alapján, valahogy így.

A játékos tanításhoz ajánljuk fejlesztő játékcsomagjainkat, ami a szakmai zsűri díját is elnyerte készségfejlesztő kategóriában. Számos szakember ajánlja, óvónő használja és szülő beszél hálás szavakkal róla, mert rengeteg gyermek beszédfejlesztését elindította, magyar tudását idegenben megszilárdította játékcsomag sorozatunk, ami most akciós, tehát tavalyi áron tudod a hónap végéig beszerezni. 

5. A jó szülő támogat

Nem könnyű abban támogatni a gyermekünk, amiben fejlődni szeretne ahelyett, amit mi gondolunk neki a legjobbnak, de érdemes. Támogatásunk is szülői alaptulajdonságunk. Ott vagyunk a szereplésein, a meccsein, a táborzárókon, mindig, amikor a világnak megmutatja tudását. Ilyenkor nem kritikát kell kapjon tőlünk – azzal ráérünk még – hanem támogató jelenlétet, biztatást, elismerést. Támogatjuk abban, hogy önállóan öltözködjön, hogy maga válassza ki a ruháit, mégha az ízlése ellent is mond annak, ahogy mi öltözködnénk. Támogatásunkkal elismerjük önállóságát, szabad akaratát, egyéniségét. Az a gyermek, aki nem számíthat szülei támogatására, nem fog számítani a világ támogatására sem és inkább magába zárkózik, nem mutatja meg önmagát. Annyi lelki sérülés eredhet a helytelen szülői magatartásból, ami egy életre meghatározza gyermekeink lelki életét. És míg Amerikában elterjedt dolog a terápia, otthon nagyon kevesen veszik igénybe, nem tartozik az alapellátásba. Ezért itt is a megelőzés kap nagy hangsúlyt.

6. A jó szülő fejleszt 

Folyamatosan olyan kihívások ellé állíthatod gyermeked, amiről tudod, hogy képes megcsinálni és iránymutatásoddal, támogatásoddal meg is tudja csinálni. A SzóKiMondóka szókártyái például pont erre jók. Nem tud még olvasni, de mondjuk egy testrészt ábrázoló kártya képes felét felé tartva megkérdezheted, hogy “Mi ez?” és válaszul megmutatja rá magán a szóban forgó testrészt, ha még nem tudja kimondani. Minden válasznak örülünk, minden próbálkozásért dícséret jár. Dícséreted pedig növeszti önbizalmát, így legközelebb egy nehezebb kérdésre is vállalkozik – így fejlődik tudása, magabiztossága, lépésről lépésre. Azért mondjuk, hogy egyszerre csak 2-3 kártyával ismerkedj, mert annyit pár nap alatt könnyedén megjegyez, és megszokja, hogy ez megy neki, büszke lesz magára és akarja a folytatást, a több tudást. 

Szülőként az is a feladatunk, hogy legyőzhető kihívások elé állítsuk és segítsük azok legyőzésében, értékeljük sikereit. Már csak ezzel az egy dologgal is rengeteget tettél egy sikeres felnőtt léthez vezető úton mert megtanítottad neki, hogy bátran vállalkozzon új feladatok végrehajtására. Ez nagyban segíti majd munkahelyi sikereiben, életvezetési feladatai ellátásában. 

7. A jó szülő biztonságot ad 

Előkelőbb helyre is kerülhetett volna a listán ez a szülői tulajdonság, hiszen alapvető fontosságú egészséges személyiségű felnőttek neveléséhez. Ha a gyermek nem érzi a szülő mellett biztonságban magát, akkor egyszerűen nem fog tudni lelkileg megfelelően fejlődni. A biztonság érzete kell ahhoz, hogy kíváncsi lehessen, hogy kísérletezzen, hogy elinduljon felfedezni a körülötte lévő világot. Ez a biztonság – csakúgy, mint a szeretet – lesz az alapja másokhoz fűződő kapcsolatai kialakításának. Ha nem tud szüleiben megbízni, nem fog tudni másokban sem megbízni a világban. A biztonságos környezet ugyanakkor segíti a képességei kipróbálását, fejlesztését és a világ meghódítását. Biztonság nélkül könnyen menekülhet olyan helyzetekbe, amelyek vagy a fantáziájában léteznek csak, vagy alapvetően veszélyesek számára – egy szomszéd, rokon, aki látszólag biztonságot ad neki, ugyanakkor kihasználhatja a gyermek kiszolgáltatott helyzetét. 

8. A jó szülő elérhető 

Nem repked a gyermek feje körül folyton, de ott van, ha a gyermek segítséget kér tőle. Elérhető, jelen van, megközelíthető. Ez sajnos a mobiltelefonok világában kissé nehézkesebb, hány szülő éli az életét a telefonok bűvkörében akkor is, amikor gyermekének szüksége van rá. Az üzenet, amit ilyenkor adsz neki, amikor nyaggat, te pedig a telefonodon próbálsz valamit befejzni az, hogy “Zavarsz, nem vagy olyan fontos, mint ez a készülék a kezemben.” Ami ellentétben áll azzal, hogy fontos neked, szereted, odafigyelsz rá. Nekem sem volt egyszerű, de megtanultam, hogy eltegyem a telefont, amikor hazajönnek a gyerekek, különben előbb-utóbb válaszolok egy üzenetre, elolvasok rajta valamit, vagy éppen én akarok megosztani valamit egy távollévő ismerőssel. 

9. A jó szülő önállóságra nevel

Erről már volt szó a 3. A jó szülő vezet pontban, de nem eléggé: szülői feladatunk alapvetően ebben a pontban foglalható össze: fel kell készítenünk gyermekünket az önálló életre. Hogy a világban, önállóan is megállja a helyét, megkeresse a nekivaló munkát, amit örömmel végez és kiteljesedik benne, stabil, szeretetteli kapcsolatokat alakítson ki a körülötte élőkkel és az általa választott társsal (akit az egyenrangúság alapján választ és akinek biztonságot ad és tőle biztonságot kap). Ehhez persze kell, hogy teljesüljön az összes többi pont is, de ez a végső célunk, feadatunk. Nem olyan gyermeket akarunk nevelni, aki életünk végig a nyakunkon lóg és akit támogathatunk, amíg élünk, nem? Férjem sokszor mondja a gyerekeknek, hogy még hány évig kell szót fogadjanak és még hány évig lakhatnak velünk – 18 éves korukból kivonva jelenlegi életkorukat. Ezen sokan megrökönyödnek és ha nem is fogjuk utcára tenni őket, amint elérték a nagykorúságot, a célunk mindenképpen az, hogy akkor egyetemre menjenek és onnantól kezdve pedig magukról gondoskodjanak. 

10. A jó szülő a legjobb oktatást adja gyermekének

Ez sem könnyű a mai világban, amikor az óvoda-, majd az iskolaválasztást rengeteg egyéb szempont is meghatározza, de törekedni kell rá. Sokan hangoztatják és egyet is tudok érteni velük: pedagógust választunk és nem iskolát. Ha a pedagógus marad a kiválasztott intézményben, az ő személye sokszor meghatározóbb, mint az iskola adottságai. A mi sulinkban évről évre új tanárt kap az osztály, így volt már, hogy évközben osztályt kellett váltsunk, de a változás mindig a gyermek előnyére történt. Az óvodában ez pedig még kevésbé jellemző: ha az óvónő szeretettel teli kíváncsisággal fordul a gyermek felé az ismerkedő alkalmak alatt, bátorítja és támogatja – azaz, ha az itt felsorolt tulajdonságokat demonstrálja – akkor valószínű, hogy gyermekünk is jó helyen lesz abban az intézményben. 

Tudom, hogy elsőre ez soknak tűnik és szülőként amúgy is magas elvárásaink vannak magunkkal szemben, aminek nem mindig könnyű megfelelni. Ezek a tulajdonságok ugyanakkor egymásra épülnek és ha egyet kipipálhatsz, akkor már jó úton haladsz a következő kettő teljesítése felé is. Végezetül pedig legyél magaddal szemben is könyörületes: örülj a sikereidnek és gyűjt erőt az újabb kihívások legyőzésére, ne akard egyszerre az egész világot megváltani. Róma sem egy nap alatt épült fel. 

Kérjük, hogy az alábbi kérdőív kitöltésével segíts minket abban, hogy a te igényeidnek megfelelő tartalmakkal töltsük fel a SzóKiMondóka online tárházát!

Sok sikert! 

 

Az alábbi két videóban összefoglaltam a bejegyzés lényegét a SzóKiMondóka Facebook oldalán: