Hamarosan megjelenik A fák között, Molnár Krisztina Rita tollából – a Móna és Marci kirándul szókártyás mesesorozat az öt érzékről harmadik kötete, támája a szaglás. Az első rész, a Készülődés 2018-ban jelent meg, a látásról. A család az erdei kirándulásra készülődik és a testvérek nem tudnak elaludni a nagy nap előtt. Marci megmutatja Mónának az általa kitalált álomlátó szemüveget, ami rögtön az erdőbe varázsolja a gyermekeket. A második kötet Útközben címmel tavaly jelent meg, témája a hallás. A család, útban az erdő felé arról beszélget, hogy kinek mi a kedvenc hangja, hogyan szeretnek ébredni és elaludni. A most megjelenő kötet az illatokat, szagokat veszi sorra – gyerekek tanulnak az erdő illatairól, állatairól a kirándulás közben. A sorozatot az idén ősszel fogytatjuk A tisztáson kötettel, ami az ízekről szól és jövőre jelenik meg az utolsó kötet Emlékezés címen a tapintásról. Ezzel teljes lesz egy újabb 5 részes mesesorozatunk, a Testrészek mesesorozat után és a szintén szókártyákkal megjelentetett SzóKiMondó Ökomesék sorozat mellett.

Az erdei kirándulás tökéletes alkalom arra, hogy a gyerekek megismerjék és megszeressék a természetet. De ezen kívül még sok minden másra is alkalmat ad: az érzékszervek megismerésére és az olvasásra való készülődésre is. Ezekről a témákról beszélgettünk az írónővel, Molnár Krisztina Ritával:

1. Miért pont az 5 érzéket választottad a mesesorozat témájának? 

A világot mindannyian az érzékszerveinken keresztül ismerjük meg. Legelső élményeink a fények, az illatok, a levegő melege, az érintés, a részben már az anyaméhből ismerős hangok, az ízek. Nem véletlen, hogy már a kicsit nagyobb gyerekek is mindent a szájukba vesznek – míg le nem neveljük őket erről. A megismerés különösen fontos eszköze az öt érzékszerv, az értelemmel való befogadás csak jóval később következik az ember életében.

2. Móna és Marci egy erdei kiránduláson vesznek részt. Miért az erdőt választottad a mesék helyszínének? 

Az erdő izgalmas és természetes helyszín. Titokzatos és felfedezésre vár. Nem véletlen, hogy régi toposza az emberi kultúrának, ezért megannyi klasszikus mítosz, mese és más történet helyszíne is az erdő.

3. Miért fontos a rendszeres olvasás? 

Erről a kérdésről már annyian annyi okos dolgot mondtak és írtak, csak ismételni tudnám az olvasás mellett szóló érveket. De a legfontosabb talán az, hogy az olvasás kiapadhatatlan örömforrás. Persze akik nem szeretnek olvasni, azokat nehéz erről meggyőzni. Bár nem lehetetlen. Találkoztam már olyan kivételes esettel is, hogy valaki kamaszkorában szokott rá, korábban nyűgnek érezte az olvasást.

4. Mikor érdemes az olvasóvá nevelést elkezdeni? 

Mint a legtöbb dolgot, az olvasást is utánzással tanuljuk. Ha egy gyereknek mesélnek, vannak körülötte mesekönyvek, de nem látja a szüleit, a nagyszüleit, a nagyobb testvéreit olvasni, akkor kevésbé fogja elhinni, hogy az olvasás az élet elengedhetetlen része. Épp, mint a fogmosással. Ha nem látná, hogy mi, felnőttek is mosunk fogat, csak őt késztetnénk erre, akkor egy idő után felhagyna vele.

5. Mik az olvasóvá nevelés kihívásai, amikről érdemes előre tudni? 

Érdemes tudomásul vennünk, hogy az elmúlt egy-két évtizedben lezajlott egy paradigmaváltás, az információ egyeduralkodója már nem a nyomtatott könyv vagy sajtó. Ha ezt nem fogadjuk el, könnyen a szelíd erőszak csapdájába eshetünk az olvasásra való buzdítás közben. A vizuális világ újra – mint hosszú évszázadokon át – fontosabb szerepet kapott, ezzel a betűalapú kutúra komoly riválist kapott. Talán nem érdemes küzdenünk ellene, sokkal inkább egymás mellé helyezni a két befogadásmódot, így nagyobb esélye marad a könyveknek.

Köszönjük! 

Molnár Krisztina Ritáról itt olvashatsz tovább. A könyvet a megjelenése napjáig, május 25-ig tudjátok 50%-os elővásárlási kedvezménnyel tudjátok megrendelni itt.

Ha a már megjelent 2 kötetet is megrendeled most, megjelenéskor 3 könyvet postázunk neked összesen 33%-os kedvezménnyel, amiben összesen 24 szókártyát találsz, játékokat, dalokat, mondókákat amelyek további közös játékra, családi foglalkozásokra adnak alkalmat miközben játékosan fejleszted gyermekedet.