/Április – a játékcsomagok hónapja 

Április – a játékcsomagok hónapja 

Újdonságok a SzóKiMondóka háza tájáról 

Lázasan készülünk az áprilisi könyvfesztiválra, amire a Testrészek mesesorozat 5. része jelenik meg, valamint a júniusi könyvhétre, ahol pedig egy új sorozatba kezdünk, környezetvédelmi témákat véve sorra. Mindenekelőtt azonban most szombaton, a Pozitív Gyermeknevelés Expón várunk benneteket, ahol debütál a SzóKiMondóka új színpadi gyermekműsora du. 5-kor. A műsor új, az arcok a régiek: már ismerhetitek Szász Márk Boka szellemes és vidám zenéit a SzóKiMondóka filmjeiből és Violát az élő Facebook videókból. 

A sok könyves rendezvény előtt azonban hagy mondjam el, hogy mi volt előbb: a tyúk, vagy a tojás. A játékcsomagok ötlete szükségszerűségből nőtte ki magát: kerestem olyan fejlesztő játékot, amivel gyermekeim nyelvi fejlődését elősegíthetem, és már jó előre ráhangolódhatunk az olvasásra, de nem találtam ilyet. Ekkor határoztam el, hogy megalkotom magam, amire vágyom. 

A nyelvi játékokat szókártyákkal kezdtük, ezeknek már kezdetben is volt képes fele. A film volt a következő, ami elkészült és az eredeti demo csomagba valójában ennyi került. A mesefüzet ötlete később jött hozzá, egy évre rá. Természetes, hogy belekerült a mesekönyv a csomagba, hiszen a nyelvi fejlődést mi is segítené jobban, mint a mese? Csak azt kellett kitalálnom, hogyan tudom a gyerekeket bevonni az olvasásba. Fontos volt számomra, hogy magát az olvasást is közelebb hozzuk a gyerekekhez. Bekapcsoljuk őket az írott szöveg megfejtésébe, a szavak kimondásába, a mese elmondásába és megbeszélésébe. Ennek első eszköze a kiemelt szavak – mellette a jelentésüket bemutató képpel, ami alapján a gyerekek olvasni tudás nélkül is bekapcsolódhatnak. S miért fontos mindez? Ha megvárjuk az olvasás megszerettetésével az iskolát, akkor már csak a házi feladatokon és a gyakorláson keresztül lesz módunk befolyásolni a folyamatot. Ha előre készülünk az olvasásra, az még lehet játékos, a saját ütemében történő, elvárások nélküli, a gyerek természetes kíváncsiságára építő, lassú folyamat. Aminek következtében nem csak könnyebb lesz neki az olvasással megbírkózni elsőben, de még élvezni is fogja azt.  

A további eszközök közé tartoznak a mesét tagoló interaktív táblák, a mesébe beleszőtt versikék, dalok, mondókák – mind a SzóKiMondóka sajátos ismertetőjelei és olvasóvá nevelő módszertanunk része. A filmekbe is ezért tettük bele a mondókákat, azokat mindig a tanult szavakhoz párosítva. 

Mi került még a filmekbe? 

A filmjeinkben sokkal több van a szavak bemutatásánál és gyerekdalainknál. A forgatökönyveket úgy építettük fel, hogy minden egyes kis egység hozzon új információkat, de építsen a már korábban bemutatott ismeretekre. Ezért fontos, hogy a fejezeteket egymás után vegyétek sorra. A Család játékcsomagban például még egész szóalakokkal játszunk, mert ha az Óvoda játékcsomagot nem ismeritek, akkor az ez lesz nektek az első találkozás a szóalakokkal. A 2-6 éves gyerekek pedig még egész alakokat látnak, és azokat ismerik fel, a betű számukra kiragadott, értelmezhetetlen egység. Ez alól kivételt képezhet nevének kezdőbetűje, amit esetleg már megtanult. Ezért válaszottuk az olvasástanítási módszerek közül a lebontó-felépítőt, mert ez a módszertan veszi figyelembe a 2-6 évesek életkori sajátosságait. Az egész szóalakokból kiindulva azokat később szótagokra bontjuk, majd kiemeljük a kezdőbetűket is. A 6 részes sorozat végére, az Ember fejezetben jutunk el az ABC-ig. 

A filmekben bemutatjuk a szókártyán megjelent szavakat úgy, hogy azzal egy új ismeretet adunk át: beszélünk a kiválaszott elem (levegő, víz, föld, tűz) tulajdonságairól, életünkre gyakorolt hatásáról. Sorra vesszük az elemhez köthető állatokat, színeket és testrészeket, tevékenységeket. Elvégzünk egy kísérletet is, ami az adott természeti elem tulajdonságaira világít rá. Közben a gyerekek felállnak, eljátsszák a dalokat, elmutogatják a szavak értelmét, mozognak és interakcióban maradnak környezetükkel. Egy sokkal aktívabb filmnézés ez, mint ha a televízióban mesét nézne. Én azt szoktam mondani, hogy a mesét ne nézze, hanem hallgassa, és olyan műsorokat nézzen, amikből tanul, amiket együtt tudtok “csinálni”, feldolgozni, ami interaktív és bevonja az érzékszerveit: a gyermek látja, hallja, kimondja a szót, majd hozzákapcsol egy mozgást, bemutatja magán a jelentését. Nem “zuhan bele” a TV-be, hanem mindvégig ő irányítja a folyamatot és élvezi, hogy kihívások elé állítja a film, kérdezi, ő pedig számot adhat tudásáról, kimondhatja a szót a szereplőket megelőzve például. 

Ha kevés időd van gyermekeddel foglalkozni, akkor a SzóKiMondóka nagyon tud segíteni neked abban, hogy azt strukturáltan tedd, és úgy játsszatok együtt, hogy közben rengeteget tanul a kicsid. A filmek előtt magára is hagyhatod, ha már tudja, hogy kell nézni, mit jelent az interaktív filmnézés. 

Ha kérdésed van, írj nekünk! Ha még kétségeid lennétek, olvass bele, hogy miket mondtak a szülők a SzóKiMondóka játékcsomagokról. A játékcsomagok hónapjára való tekintettel most a csomagokat 1100 Ft kedvezménnyel veheted meg április 30-ig.

A héten azonban a tavaly árakra kalkulált kedvezményes csomagárak is élnek, ezek hétfőtől változni fognak! 

By | 2019-04-06T11:13:00+00:00 április 6th, 2019|beszédfejlesztés, gyermeknevelés, készségfejlesztés, mesekönyv, olvasás|0 Komment

A szerzőről:

Szólj hozzá! Érdekel a véleményed!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Hallottátok? Láttátok? Készségfejlesztő kategóriában az Ország Játéka lett a SzóKiMondóka 2017-ben!

Ezt a versenyt a Játéknet találta ki eredetileg abból a célból, hogy a karácsony előtti vásárlási lázban segítsen a szülőknek eligazodni a hatalmas kínálatban. Több kategóriában lehetett szavazni és egy szakmai zsűri is bírálta a játékokat. Bíztunk ugyan magunkban, de minket is meglepett az első hely, amit elnyertünk a szakmai zsűri döntése alapján.

Az már csak hab a tortán, hogy a közönségszavazatok díját is elhoztuk, ezt nyilván neked is köszönhetjük, hiszen itt is többször hirdettük a versenyt és a linkeket, ahol leadhattad ránk a szavazatodat. Tovább: