/Élmény alapú pedagógia

Élmény alapú pedagógia

Felkértek, hogy tartsak előadást az élmény alapú pedagógiáról egy pedagógusoknak szóló konferencián. Végiggondoltam, hogy miről akarok beszélni, és rájöttem, hogy a SzóKiMondóka minden összetevője az élmény alapú pedagógián nyugszik. Olyan felismerés volt ez, ami lehet, hogy a felhasználóknak természetes, vagy a SzóKiMondókát kívülről szemlélőknek magától értetődő, de számomra meglepő, hogy még nyolc év után is találok új jellemzőt, vagy összefüggéseket, ha a módszertanról kérdeznek. 

Mit jelent az élmény? Gyermekkorban minden, ami nyomot hagy élmény. Nincsen tanulás élmény nélkül, csak azon keresztül tud bármi beépülni. Csak akkor emlékszik rá a kisgyermek, ha az élvezetes, szórakoztató és kellőképp kihívó számára. Ha olyat kérdezel tőle, amit már tud, hamar elúnja magát. Ha erején felül firtatod, besokall. Meg kell találni tehát azt a vékony rést, azt az egyensúlyt, amikor arra építesz, amit már tud és olyat tudsz neki mutatni, amit még nem, de már megért, felfog és ettől megtanul – mert tudja egy élményhez kötni. 

Ezért kötjük mozgáshoz a szavakat, mondókákhoz, dalokhoz, mesékhez. A szavakat nem csak hallja, de látja is leírva a szóalakot, lerajzolva a jelentését, majd maga is kimondja, a jelentését pedig eljátssza, megmutatja. Közben veled van, neked “olvas”, tőled zsebeli be a dícséretet. Minél több érzékszervet bevonunk, annál szórakoztatóbb az élmény, annál nagyobb az ereje, annál mélyebb lesz a tanulás is. És minél érdekesebb, szórakoztatóbb, annál gyakrabban kéri majd újra és újra. Az eredmény pedig egy dinamikus kapcsolat, fejlesztés és sok, minőségi együtt töltött idő lesz.  

S miért a szavak jelentik az élmény alapját a SzóKiMondókánál? A szavak a legkisebb értelmezhető gondolati egység a kisgyermekek számára. 6 éves kor előtt a betű az egészből kiragadott, értelmezhetetlen részlet a legtöbb kisgyermeknek. Ez alól kivételt képezhet saját nevének kezdőbetűje, amit eseteg megtanul, ha sokat látja leírva. De sok betűt még nem lesz képes megtanulni és még nehezebb lenne neki összeolvasni a betűket. A szavakat viszont most tanulja, s mivel éhes a tudásra, képes lesz megjegyezni őket először a kép, majd a szókép alapján is. Erre a tudására büszke lesz és igyekszik folyamatosan elkápráztatni téged azzal, amit tud. S ez egy újabb felismeréshez vezetett el engem: a jó kiállású, magabiztos gyermek a SzóKiMondóka használatának “mellékterméke”. Nem erre jött létre, de a szókártyák használata, a folyamatos kérdezgetés, közös tanulás hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek önbizalma megerősödjön és egy pozitív énképe alakuljon ki. Bátran és büszkén felel meg a felnőtt kérdéseire és örömmel ad számot a tudásáról. 

Már önmagában ez a hozzáállás megkülönbözteti majd őt az iskolában és ellátja azzal a szükséges önbizalommal, ami nélkül nincsen sikeres szereplés. Nemcsak beszédét, mozgását, gondolkodását fejleszted tehát, hanem a SzóKiMondóka használata során kapcsolatotok is épül és gyermeked önmagáról alkotott képe is fejlődik. 

Érdemes tehát kipróbálni játékcsomagjainkat és most az apagyere kuponkóddal egy ezressel olcsóbban juthatsz hozzá játékcsomagjainkhoz egészen a hónap végéig! 14 napos pénzvisszafizetési garanciánk pedig megkönnyíti a döntést: ha kipróbálod és nem válik be a játékcsomag, visszaadjuk az árát. 

Na, mire vársz? 

By | 2018-06-23T03:13:44+00:00 június 23rd, 2018|együtt töltött idő, gyermeknevelés, készségfejlesztés|0 Komment

A szerzőről:

Szólj hozzá! Érdekel a véleményed!

Hallottátok? Láttátok? Készségfejlesztő kategóriában az Ország Játéka lett a SzóKiMondóka 2017-ben!

Ezt a versenyt a Játéknet találta ki eredetileg abból a célból, hogy a karácsony előtti vásárlási lázban segítsen a szülőknek eligazodni a hatalmas kínálatban. Több kategóriában lehetett szavazni és egy szakmai zsűri is bírálta a játékokat. Bíztunk ugyan magunkban, de minket is meglepett az első hely, amit elnyertünk a szakmai zsűri döntése alapján.

Az már csak hab a tortán, hogy a közönségszavazatok díját is elhoztuk, ezt nyilván neked is köszönhetjük, hiszen itt is többször hirdettük a versenyt és a linkeket, ahol leadhattad ránk a szavazatodat. Tovább: