Van egy idézet, amit úgy látom, hogy a SzóKiMondóka összes munkatársa annyira szeret, hogy újra és újra használjuk kommunikációs csatornáinkon. Ha lenne arról szavazás, hogy mi a kedvenc idézetünk, akkor biztosan erre az idézetre érkezne a legtöbb szavazat:
,,A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” (Johann Wolfgang von Goethe)
De mit is jelent ez az idézet valójában? Akárhányszor belegondolok, mindig újabb és újabb rétegeibe látok bele ennek az igazságnak. Mik a gyökerek és mik is a szárnyak pontosan? Mivel minden alkalommal tud újat mondani ez az idézet, talán nem haszontalan, ha a mélyére nézünk most egy picit.
A gyökerek jelenthetik a családi kapcsolatainkat, felmenőinket, akiknek leszármazottai vagyunk. Az, hogy ki mennyire van tisztában a családfájával, milyen régre nyúlnak vissza ismeretei a felmenőiről, az egyrészt egyéni érdeklődés kérdése is. Másrészt adottság, hiszen családja válogatja, hogy mennyire ismerik a gyermekek a már nem élő családtagokat. Tudják-e a dédszülők neveit, ismerik-e arcukat fényképekről. Ebbe a hagyományba egy gyermek inkább beleszületik, nem ő teremti meg. S ha létezik életben tartott, kiterjedt családfa, abból nyilvánvalóan profitálnak a leszármazottak.
A családi származás mellett a gyökerek jelenthetik a kultúrát is. Azt a közeget, amibe a gyermek beleszületik, és amiben felnő, azt a nyelvet, azokat a szokásokat, azt vallást, – ha van -, vagy értékrendszert, filozófiát. Ebben az értelemben talán még fontosabb, hogy adjunk nekik gyökereket, hiszen a családfáját felnőtt fejjel is felkutathatja. Viszont gondban lesz, ha felnőve kell keresnie, megismernie, magáénak vallania azt a kultúrát, ahonnan származik, vagy netán azokat az értékeket. Nyilván persze, gyermekünk kamaszkorától kezdve kivívja majd magának a saját, sokszor a mienktől eltérő filozófiáját, életszemléletét, de fontos, hogy azt szembe tudja állítani azzal, amit addig a sajátjává tett, internalizált. Jobban mondva, az újat tudja majd szembeállítani a benne lévővel, és azon megmérni az értékét. De ha nincsen kamaszkorára saját értékrendszere, akkor nem teljesítettük maradéktalanul szülői kötelességünket.
Saját példámra visszatérve én is ezért járattam Waldorf óvodába a lányom, – ahol bár az óvoda összes szemléletével nem tudtam teljes mértékben egyetérteni, de a legfontosabbakkal igen-, mert úgy gondoltam, hogy egy kerek filozófia hasznára lesz bontakozó szellemének. Jobban, mintha nem lenne filozófia, vagy nem lenne kerek a szellemiség, amivel találkozik. Az hiszem, hogy ebben nem is tévedtem.
Az értékrendszer átadásának nincs egyetlen helyes módja. A példamutatás nyilván elsőrendű, de nem árt, ha időnként el is beszélgetünk gyermekünkkel arról, hogy mit miért teszünk. Ha válaszút előtt állunk, kérjük ki a véleményét. Persze nem egyszerűen azért, hogy utána az legyen, amit mond, hanem, hogy megbeszélhessük a többféle lehetőség előnyeit, hátrányait. Így látja, milyen szempontok vezérelnek minket fontos döntések meghozatala során, mennyi mindent kell figyelembe vennünk.
A gyökerek harmadik jelentésére most jöttem rá: az maga az az ősbizalom, ami a szeretetteljes kapcsolatunk következtében beleépül személyisége lényegébe. Az ember természetes állapota a bizalom. Természetes, hogy amikor becsukjuk a szemünk, nem azon gondolkodunk, hogy ki bánthat minket, amíg nem tartjuk szemmel őt. Vagy ki rabolhat minket ki észrevétlenül. A szemünk becsukása annak a megnyilvánulása, hogy befelé figyelünk, érzéseinkre, vagy érzékeinkre hangolódunk rá anélkül, hogy szemünk vezetne minket ebben a felismerésben. Ez az ősbizalom benne van a békésen alvó kisbabában. Megnyugtató tehát, hogy szeretetünkkel csak meg kell tartsuk ezt a felemelő állapotot, nem a mi dolgunk megteremteni. A megőrzése azonban annál fontosabb, hiszen jó eséllyel lesznek képtelenek a társadalomban megkapaszkodni azok a felnőttek, akik nem tudtak szüleikhez szeretettel kötődni.
S, hogy mit jelentenek a szárnyak? Kicsit hosszúra nyúlt a blog, így erre következő bejegyzésünkben térünk ki. Tartsatok akkor is velünk!