Visszatérő témánk a kétnyelvű nevelés. Egyrészt azért, mert olvasóink közt sokan vannak külföldi magyarok. Másrészt azért, mert a SzóKiMondóka a beszédfejlesztésre, a nyelvi nevelésre helyezi a hangsúlyt, ami szívügye azoknak, akik külföldön élve szeretnék, hogy gyermeik jól beszéljék a magyar nyelvet. Esetleg ne csak beszéljék, hanem ismerjék, szeressék dal- és mondókakincsét, írjanak, olvassanak is rajta. Nekik különösen hasznosak a SzóKiMondóka kiadványai, mert egész pici kortól adunk olyan eszközöket a szülők kezébe, amikkel játék a nyelvi fejlesztés és nem csak gyermekednek, de neked is élvezetes a közös foglalkozás.
Nem egy külföldi felhasználónk mondta, hogy gyermekkorába repítették vissza a SzóKiMondóka dalok, s úgy élvezte azokat, mint óvodás korában. Vagy éppen gyermeke öröme és fejlődése töltötte őt el hatalmas boldogsággal, ahogyan felismerte a szavakat, vagy megtanulta a dalokat, s olvasgatta a könyvet.
De nem erről akartam írni, hanem Dr. Csiszár Rita könyve alapján a kétnyelvűség bizonyos tévhiteiről lerántani a leplet. “Két- és többnyelvű gyermeknevelés a mindennapokban” a könyv címe és mióta megvettem olvasgatom, s mindig tud újat mondani. Az első tévhit, ami számomra is újdonság volt, hogy nem létezik egyenrangúság a nyelvek között. Az egyik nyelv mindig erősebb lesz, mint a másik. Ez nem jelenti azonban azt, hogy nekünk a gyengebb nyelvet kell feltétlen támogatnunk, szülőként a feladatunk az anyanyelvünk minél szélesebb körű és mélyrehatóbb átadása. Amin szólunk hozzá, olvasunk neki, énekelünk, mondókázunk, amin hall minket másokkal beszélni, lát minket olvasni, stb. Ha a többségi nyelv nem magyar, akkor azt úgyis megtanulja, mert ösztönösen a tágabb környezethez kíván gyermekként tartozni. Ezt jó lenne, ha minden kétnyelvű gyermeket nevelő szülő pontosan tudná és nem a gyermek magyar nyelvvel szembeni ellenállásának gondolná, amikor angolul (vagy a befogadó ország nyelvén) válaszol a magyarul kérdező szülőnek. Ez az ösztönös beilleszkedési vágy nem tart örökké. Tizenéves korában már szeretne kitűnni társai közül, s ennek egyik módja a kettős nyelvhasználat. Ekkor kezd büszke lenni tudására és talán már hajlandó lesz energiát is fektetni a megtanulásába. A mi feladatunk, hogy addigra tartson nagyjából olyan szinten, mint kortársai, akivel az idegen nyelvű országban érintkezhet. Ebben próbálunk nektek itt, a SzóKiMondóka eszközeivel segítséget nyújtani, s tovább segíteni titeket és főleg összekötni egymással a nemrég indult anyanyelvmegorzes.hu oldalon, ahova a ti írásaitokat is nagy örömmel várjuk a témában!
A kutatások alapján azokat tekintjük kétnyelvűnek, akik rendszeresen és mindennaposan használnak legalább két nyelvet és szükségük is van rá mindennapos életvitelükhöz. Ez a Föld népességének legalább a felét érinti! Tehát az is tévhit, hogy az egynyelvű közeg az elterjedt norma. Itt megint jó egy kicsit elidőzni, hiszen saját, rendkívülinek tekintett helyzetünket a népesség 50%-a osztja.
Hatalmas különbségek lehetnek ugyanakkor az egyének közt a nyelv elsajátításának ütemében, – csakúgy, mint a járás, fogzás, beszéd, vagy más fejlődésbeli különbségek esetén. Fontos tudni azonban, hogy ez nem jelent hátrányt a gyermek későbbi fejlődésére, iskolai előmenetelére. Albert Einstein például három éves korában kezdett beszélni. A beszéd fejlesztésére – kétnyelvű és egynyelvű nevelés esetén is egyaránt – a stimuláló és bátorító, ingergazdag nyelvi környezet, az odafigyelő hallgatás, a gyerek-központú beszélgetések, mondókák, versek, dalok és azok a helyzetek alkalmasak, amik a gyermeket a kommunikációra, az önkifejezésre ösztönzik.
Ebben segít nektek a SzóKiMondóka!
Az alábbi videóban összefoglaltam a bejegyzés lényegét a SzóKiMondóka Facebook oldalán: