Dalok, mondókák gyerekeknek
Miben segítenek?
Mondókák: Ritmusosságuk révén fejlesztik a zenei érzéket, a beszédkészséget és új szavakat is taníthatnak közben. Ráadásul, mivel közösen mondókázunk, kapcsolatunk is fejlődik, közelebb kerülünk egymáshoz, érzelmi életünk gazdagodik.
Dalok: ugyanúgy, mint a mondókák, a nyelv zeneiségét erősítik, amellett, hogy a zenei nevelés remek eszközei. Érzelmi szempontból is fontosak, hiszen erősítik az önkifejezést, feloldhatják a félelmet és más, negatív gyermeki érzelmeket, s egy olyan meghitt pillanatot teremtenek a szülővel, amely egy életre elkíséri gyermekünket.
Mesék: nem lehet eléggé hangsúlyozni a mesék szerepét a gyermekek életében. A mesékben teljesedik ki lelki világuk, fantáziájuk, azok során tudják megélni és feldolgozni kimondhatatlan érzelmeiket, félelmeiket. A mesék valódi tanításairól sokat lehetne írni, de most megpróbáljuk csak a nyelvi nevelés szempontjából elemezni hatásaikat. A mesék fejlesztik a szókincset, tágítják a gyermekek értelmét és érzelmi világát. A szülő megnyugtató hangján megszólaló mese annál jobb, minél inkább hasonlít az élő beszédre. A befogadás pedig annál teljesebb, minél jobban sikerült gyermekeinket bevonni a mese fonalába. Ezt visszakérdezéssel és olyan kérdésekkel érhetjük el, amelyeket könyveinkben az interaktív táblácskákra írtunk fel.
Három az egyben:
Mondókák, dalok, mesék – mind a nyelvi nevelés eszközei, mind szavakra épülnek. Megalkottunk nektek valamit, ami magába foglalja a nyelvi- és zenei nevelés eszközeit. Úgy hívják:
Szó: egy szavakra épülő játék a mai képorientált világban (szókincs- és beszédfejlesztés)
Ki: mondjuk ki a szavakat, nevezzük nevükön a tárgyakat, érjük el célunkat beszéddel, ne sírással (kommunikáció, önkifejezés)
Mondóka: mindezt játékosan, közösen eljátszva, elénekelve a dalokat, megmutatva a szavak jelentését (mozgás-, zenei- és ritmusfejlesztés)
Ahogy Dr. Kádár Annamária mondja rólunk:
„Kóstoljuk együtt a szavakat, gyönyörködjünk együtt gyermekünkkel a világban, tanuljunk nevetve, játszva, meséljünk, énekeljünk önfeledten. Csak így érdemes! Ebben segít nektek a SzóKiMondóka.”
A SzóKiMondóka játékcsomagjainak összeállítása során
- először meghatároztuk azokat a szavakat, amiket a gyerekek elsőre tanulnak meg, amikor elkezdenek ismerkedni az őket körülvevő világgal.
- Ezeket a szavakat Lackfi Jánosnak adtuk oda, hogy írjon mesét belőlük.
- Mi pedig dalokat, mondókákat kerestünk a kicsiknek az adott szavakkal, amiket élvezni fognak és remélhetőleg, a szülők is ismernek.
- A dalokat felvettük Szász Márk Boka, Szalóki Ági és a Veronaki előadásában.
- A nem eljátszható dalokat animáltuk, a szavak jelentését lefilmeztük, így állt össze a család életéről szóló kisfilm, amibe még szájközeli felvételeket is beletettünk, az egész kicsik beszédtanulását segítve.
- A szavakat mind lerajzoltuk, és kézreálló, vastag, tartós szókártyákat csináltunk belőlük, amikkel még aludni is lehet.
- A mesekönyvbe pedig lekottáztuk a dalokat, lerajzoltuk a filmben szereplő kísérletet, s az összes lerajzolt szót kiemeltük, hogy a gyerekek „váltott olvasással” tudják a kép alapján mondani a mesét.
Mesék, dalok, mondókák gyerekeknek – így is hívhatnánk a játékcsomagot, de mivel mi is szeretünk a szavakkal játszani, alkottunk neki egy új nevet:
SzóKiMondóka – a világ szóról szóra
és a játékcsomaggal elnyertük Készségfejlesztő kategóriában az Ország Játéka díjat is!
Kattints a képre a megrendeléshez!
Ha szeretnéd, hogy:
- gyermeked szépen beszéljen és mások is megértsék
- szívesen válaszoljon, ha kérdezik, jó kiállású, kommunikatív legyen
- könnyedén illeszkedjen be a közösségbe mert ki tudja fejezni érzéseit, kívánságait
- úgy érezd, mindent megtettél gyermeked fejlesztése érdekében
- megelőzz esetleges későbbi olvasási vagy tanulási nehézségeket
- létrejöjjön köztetek egy olyan tér, amiben játékosan szerez nap mint nap új ismereteket
- ne kelljen minden napra valami új játékot kitalálnod, hiszen gyermeked akarja majd az egyes elemeket újra elővenni
- gyermeked megszeresse a közös mondókázást
akkor itt az ideje, hogy cselekedj:
Minden nap, amikor még nem kezdtetek el szókimondókázni, egy visszahozhatatlan alkalom, hiszen gyermeked egy nappal idősebb lett és rövidül az az idő, amikor még lekötheted figyelmét a játékcsomaggal és azon keresztül taníthatod az őt körülvevő világról.
Ha most megrendeled,
-
akkor már egy hét múlva közösen nézitek a filmet,
-
2 hét múlva gyermeked felismer 1-2 szókártyát és megtanult legalább egy dalt,
-
4 hét múlva az összes dalt kívülről fújja és ő kéri, hogy olvass neki és közben szókártyázzatok,
-
2 hónap múlva pedig a korábban hitetlen nagyszülők is örömmel tesztelik gyermeked tudását és megrendelik a következő fejezetet neki!
,,A SzóKiMondókában az a jó, hogy sokfélét lehet vele játszani és nem kell helyben ülni. Azt szeretjük benne a legjobban, hogy Orsi közben ugrálhat, mozoghat, mert úgyis képtelen lenne 10 percig egy helyben ülni.” Eszti, Gödöllő
,,Mióta megvan a SzóKiMondóka, azóta állandóan ezt dúdoljuk. nagyon jó a zenéje és a legjobb az, hogy kisfiam észre sem veszi, hogy mennyit tanul miközben közösen játszunk.” Judit, Üllő
Mi vesztenivalód van? Kézhezvételtől számított 14 napos, kérdés nélküli pénzvisszafizetési garanciánk épp elég arra, hogy ingyenesen kipróbáljátok a csomagot!
Ha már most tudod, hogy ez nektek való és elköteleződnél legalább három hónapra, akkor egy különleges ajánlat keretében most hozzáférhetsz összes kiadványunkhoz úgy, hogy minden napra kapsz hozzájuk foglalkozástervet is! Mindössze napi 199 Ft-ért minden hónapban új kiadvány, minden napra játékterv. Jelentkezz most:
Ha szeretnél belenézni az egyes fejezetek, vagy a könyveink dalaiba, mondókáiba, azt itt tudod megtenni:
Az Óvoda fejezetben szereplő dalok, mondókák:
Mackó, mackó ugorjál
Mackó, mackó forogjál
Tapsolj egyet,
Ugorj ki!
Csip-csip csóka,
Vakvarjúcska,
Komámasszony kéreti a szekeret,
Nem adhatom oda, tyúkok-kok-kok ülnek rajta!
Hess-hess-hess-hess-hess-hess-hess!!!
SzóKiMondó Kadal
Márta, Móna, Milán dalol
Együtt játszik tapsol, dobol,
Kúsznak, másznak, mondókáznak,
A konyhában jégből esőt csinálnak.
Refrén:
Ajj, lala, la, ….
Szórakó kimondóka,
Szóra szó, de jó móka
Film és mese és szókártya,
Itt a SzóKiMondóka!
A Család fejezetben szereplő dalok, mondókák:
Mutogasd végig rajta a testrészeket, majd végül már ő mutagatja magán. Nem csak a mozgást, a beszédet, de a test tudatosságot is fejleszti ez a mondóka, valamint segítségével megtanulható a jobb-bal közti különbség ami sokszor még nagy gyerekeknek is gondot okoz!
Ez a szemem, ez a szám,
Ez pedig az orrocskám.
Jobbra-balra két karom,
Forgatom, ha akarom.
Két lábamon megállok,
Ha akarom: ugrálok!
Eredetileg ez mondóka, de mi megzenésítettük. Rajzold a gyermek hasára, vagy a hátára, de ha papírra rajzoltok közben akkor megtanulhat vele pálcikaembert is rajzolni!
Pont, pont, vesszőcske,
Készen van a fejecske
Hosszú nyaka
Nagy a hasa
Készen van a török basa
Örök kedvenc:
Csip-csip csóka, vakvarjúcska
Komám asszony kéreti a szekeret
Nem adhatom oda,
tyúkok ülnek rajta,
Hess hess hess hess hess hess hess!
Igazi családi dal, lehet rá cipelni a kicsiket:
Gólya viszi a fiát
Mi meg a kis babukát
Hol leteszi, hol felveszi
Csüccs!
Ezt pedig azért szeretem, mert lehet mindig máshogy énekelni, minden gyerek nevét beleszőhetem:
Tente baba, tente
Itt van már az este
Aludj ingó-bingó
Kicsi rózsabimbó!
Tente Milán tente,
A szemedet hunyd le,
Csillagok az égen,
Köszöngetnek szépen.
Tente Márta, tente
Aludj szívem szentje!
Jóanyácskád ringat,
Dalocskával altat.
A Víz fejezetben szereplő dalok, mondókák:
Esik az eső, hajlik a vessző, haragszik a katona, mert megázik a lova.
Ne haragudj katona, majd kisüt a napocska, megszárad a lovacska.
Ess, eső, ess!
Három hétig ess!
Az én kicsi báránykámnak
Jó legelőt vess!
Fürdetős mondóka, mire elmondjátok minden tiszta lesz:
Csukd be szemed, csukd be szád,
most mosom az arcocskád!
Csukd be szemed, csukd be szád,
Most mosom a hajacskád!
Csukd be szemed, csukd be szád,
most mosom a hasikád!
Kattints a képre a megrendeléshez!
Gyerekek kézenfogva körbejárnak, akinek a nevét mondják, kifordul, úgy folytatja tovább a körjátékot
Kis kacsa fürdik fekete tóban,
Anyjához készül,Lengyelországba.
Síkos a talpa, aranyos a szárnya
Fordulj ki, fordulj ki aranyos Mariska!
Télen a víz jéggé válik és eső helyett hó hullik az égből:
Hóembernek se keze, se lába,
Hóembernek pici szeme szén,
Lustán pislant, fadugó az orra,
Vásott kannát visel a fején.
Esőcsináló mondóka:
Gyűlnek a felhők – ujjainkat egymás után nyitogatjuk
Esik az eső – ujjbegyeinkkel a földet csapkodjuk
Kopog a jég – kopogunk a földön
Dörög az ég – nyitott tenyérrel a földet csapkodjuk
Villámlik, lecsap – taps
Kisüt a napocska! – karjunkkal kinyitunk
Testrészek mesesorozat: Láb és kéz
Lába, lába, lába,
Marci piskótája
„Móna ilyen gyerek volt. Szeretett mondókázni, a szavakkal játszani.
Te mit szeretsz a szavakkal játszani?”
Kattints a képre a megrendeléshez!
Lábainkat lóbázva énekeljük:
Lóg a lába, lóg a,
nincsen semmi dolga,
Hogyha dolga volna,
a lába nem lógna.
Nézd csak, mennyi cipő van…
Tyap-tyap, toppan
a cipő az utcán,
csap-csap, mondja
esőben a csizma.
Zirr-zurr, ropog
a havon a bakancs,
és lity-laty, mondja,
ha itt a latyak.
Kipp-kopp, kopog
a kövön a sarok,
ripp-ropp, dobban
a lovaglócsizma.
Lics-locs, csobban
a pocsolyás lábad,
piff-puff, a bakancs,
ha sietsz vele.
Szity-szuty, szökken
a balettcipő, s lám
sirr-surr, surran
a meztelen láb.
Dib-dob, dobog
színpadon a lábad,
s lip-lop, lapul,
ha lopakodol.
Tyap-tyap, csap-csap,
Zirr-zurr, lity-laty,
Kipp-kopp, ripp-ropp,
Lics-locs, piff-puff,
Szity-szuty, sirr-surr,
Dib-dob, lip-lop,
Dobban a lábad,
Ritmusra járd!
(Miller-Ferjentsik Viola)
Testrészek mesesorozat: Szem és száj
Pici szem, pici száj,
keretezi pici áll,
kupolája homlok.
Kedves arc, piros száj,
áfonyaszín szembogár,
szempillái lombok.
Kisangyalom szeme, szája
Többet ér, mint Buda vára
Mert Budavár az uraké
De a rózsám csak magamé.
Kattints a képre a megrendeléshez!
Testrészek mesesorozat: Orr és fül
Kék kő, veres kő,
bujj ki, kígyó fülemből,
vagy vereset, vagy kéket,
vagy egy darab festéket.
Én is pisze,
Te is pisze,
Gyere pisze,
Vesszünk össze!
Facebook közösségünktől kaptuk
Van 2 fürge kicsi szem, (mutatjuk szemeinket)
Szétnézeget idebenn. (forgatjuk szemeinket)
Van 2 fürge kicsi láb, (rácsapunk combunkra)
Végig lépi a szobát. (ritmusra lépegetünk)
Jár a róka lába, (egyik lábat előre-hátra lengetjük)
előre meg hátra,
Tipeg-topog a talpa, (topogás ritmusra)
libeg-lobog a farka. (tapsolás ritmusra)
Sétálunk, sétálunk, (séta)
egy kis dombra lecsücsülünk,
Csüccs! (csüccs)
Akinek a szeme kék,
takarója a nagy ég.
Akinek a szeme zöld,
puha ágyat vet a föld.
Akinek barna,
Eledele alma.
Akinek meg fekete,
Liliom a tenyere.
Kicsi kövér hüvelykapó, (a baba ujjait nyitogatjuk)
mellette a mutató,
Langaléta hosszú bátyja,
ez meg itt a fiacskája.
Pöttöm Jancsi itt a végén,
kicsi MARCI kezecskéjén. (itt a baba nevét mondjuk, a kezét megsimítjuk)
Sátor alól kikiáltó szertenéz:
Itt látható a nagyhírű bűvész!
A lábával karikázik,
A kezével citerázik,
Az orrával orgonázik,
A fülével figurázik,
A szemével gurgulázik,
A szájával vacsorázik.
Sűrű erdő (haj), sík mező (homlok)
Pislogó (szemek), szuszogó (orr)
Tátogató (száj),
itt lemegy (nyak)
Itt megáll (pocak),
itt a kulacs itt igyál!
Előre jobb kezedet, utána hátra.
Előre jobb kezedet, utána rázzad,
Utána uggi-buggi, utána forgás, (riszálás, forgás)
Tapsolj egyet pajtás. (taps ritmusra)
Előre bal kezedet, utána hátra.
Előre bal kezedet, utána rázzad,
Utána uggi-buggi, utána forgás,
Tapsolj egyet pajtás.
Ha jó a kedved üsd a tenyered,
Ha jó a kedved üsd a tenyered,
Ha köztünk vagy és jó a kedved másoknak is mutasd ezt meg,
Ha jó a kedved üsd a tenyered.
Ha jó a kedved csettints nagyokat,
Ha jó a kedved csettints nagyokat,
Ha köztünk vagy és jó a kedved másoknak is mutasd ezt meg,
Ha jó a kedved csettints nagyokat.
Ha jó a kedved dobbants nagyokat,
Ha jó a kedved dobbants nagyokat,
Ha köztünk vagy és jó a kedved másoknak is mutasd ezt meg,
Ha jó a kedved dobbants nagyokat.
Ha jó a kedved ugorj magasra,
Ha jó a kedved ugorj magasra,
Ha köztünk vagy és jó a kedved másoknak is mutasd ezt meg,
Ha jó a kedved ugorj magasra.
Ha már menni kell, nyújtsd a kezedet,
Ha már menni kell, nyújtsd a kezedet,
Ha vége van már a játéknak, búcsúzóul társaidnak,
még egyszer nyújtsd a kezedet.