Főoldal/SzóKiMondóka játékcsomag sorozat – 3. rész: Levegő
SzóKiMondóka játékcsomag sorozat – 3. rész: Levegő
9770Ft
Készleten
A SzóKiMondóka játékcsomag sorozat harmadik fejezete a Levegő. A szavakat tovább bontjuk szótagokra, sőt, a lebontó-felépítő olvasástanítási módszer jegyében már 2 kezdőhangra is felhívjuk a figyelmet, amelyeket már többször láthattunk a szavak elején.
Még több szókártyát tettünk a csomagba, mint eddig és olyan izgalmas szavak is előkerülnek, mint az űr meg a pillangó. A 24 perces kisfilmet ezúttal már online nézhetitek meg, a doboztetőbe került vevőkóddal honlapunkon regisztrálva megkapjátok a linket, amellyel bárhonnan, bármikor előhívhatjátok a filmet és a kísérletet.
7 új dalt is beépítettünk a filmbe, amelyek közt vannak ismert népdalok, vagy azok kevésbé ismert feldolgozásai, de megint tettünk bele új dalt is a Veronaki zenekar előadásában. Csodálatos animációk tarkítják a filmet, amik hamar a gyerekek nagy kedvencei lesznek.
A világ minden pontjára rendelhető. Ha nem sikerül a webáruházon keresztül rendelni, írj egy emailt nekünk!
SzóKiMondóka Levegő játékcsomag – fejlesztő játék a szavakkal
,,Nincs olyan napszak, hogy ne kerülnének elő a játékaitok. Megkésett beszédfejlődésű kisfiam szárnyakat kapott a SzóKiMondókától, mára többet beszél, mint kortársai, hozza utánam a kártyákat, hogy játsszunk. Alig várok minden új megjelenést. A játékaitok nem csak jók, de hasznosak is. Azt javaslom minden szülőnek, hogy próbálja ki, mert nem fog csalódni.” – Lányi Nikolett, Csepel
A SzóKiMondóka egy szavakra épülő fejlesztőjáték, ami segíti a beszédértést, kommunikációt a mai, képorientált világban, 1-6 éves kisgyermekek számára.
Ebben a fejezetben a Levegővel ismerkedünk, a csomag évszaka a tavasz. Móna mellett megjelenik öccse, Marci is, így a fiúknak sem okoz gondot többé a főszereplővel való azonosulás. A fejezetben a legfontosabb fogalmak köszönnek vissza, megismerjük a levegő tulajdonságait, állatait, a tavaszi virágokat. Bízunk benne, hogy sok családban indítja el a világgal való tudatos ismerkedést, a dolgok cimkézését, nevükön nevezését, a természeti törvények működésének megértését a SzóKiMondóka. A fejezetekben egyre hangsúlyosabb szerepet kap a környezet védelme, természeti erőforrásaink tisztelete.
A szavakkal való játékok pedig a világhoz való kapcsolódást segítik, ami a fantázia és azon keresztül az empátia alapja. A SzóKiMondóka játékcsomagjai értéket közvetítenek és hasznos szórakozást biztosítanak az egész család számára.
A játékcsomag sorozat eddig megjelent fejezetei: Család,Víz, Levegő. A sorozatot hamarosan folytatjuk a Tűz, Föld és Ember fejezetekkel.
Mit tartalmaz a SzóKiMondóka Levegő játékcsomagja?
Hozzáférést egy zenés, interaktívkisfilmhez, amely családi környezetben játszódik, szavakat tanít, megzenésített mondókákkal, énekkel, tagolva… hogy ne csak bámulja a tévét, hanem mozogjon, táncoljon együtt velünk, közben játssza el, mondja ki és mutassa meg a szavakat!
17 db illusztrált, színes szókártyát, amellyekkel rengeteg játék játszható.
Mesekönyet– “Lackfi János: Csillagködök” címmel – amiben végre megismerjük Marcit, Móna öccsét és kiderül, Móna hogy csalta ki őt a szekrény alól az első tavaszi sétára.
Tippeket szülőknek, hogy milyen fejlesztő játékokat játszhattok, illetve sok-sok lehetőséget, hogy mit játsszatok a SzóKiMondóka elemeivel.
A SzóKiMondókában azt szeretik a szülők, hogy sokfélét lehet vele játszani a gyermek hangulatához, a napszakhoz igazítva a közös játékot. Ha elmélyültebb játékra van lehetőségünk, elővehetjük a szókártyákat. Ha aktívabb, energia levezető időtöltést szeretnénk, tegyük be a zenés kisfilmet és jöhet a közös tánc, együtt mondókázás, éneklés, szófelismerő játék. Ha pedig a nyugodt légkör megteremtése a cél összebújhatunk a kanapén és együtt, beszélgetve olvashatjuk a mesekönyvet.
Ha kevés időd van közös játékra, de azt maximálisan szeretnéd kihasználni
Ha fontos számodra a készségfejlesztés, zenei nevelés
Ha szeretnéd, hogy gyermeked játszva váljon olvasást szerető felnőtté
Ha fontos, hogy szépen, érthetően beszéljen és mások is megértsék
Ha olyan játékot keresel, ami segít strukturálni az otthon töltött időt, különböző tevékenységekkel
Ha kétnyelvű a gyermeked és az idegen nyelv a domináns
Vagy ha csak egy jót szeretnél játszani gyermekeddel, táncolni és mondókázni!
A SzóKiMondóka LEVEGŐ készségfejlesztő játékcsomagja a játékcsomag sorozat harmadik része. A SzóKiMondóka Levegő játékcsomag megvásárlásával nemcsak a szórakozás, a minőségi közös időtöltés biztosított, hanem a játékos fejlesztés, környezeti nevelés is. Ne habozz, tartozz te is a SzóKiMondókázó Szülők Csapatába!
Ezt a visszajelzést egy anyuka küldte nekünk a Levegő játékcsomagról:
„Csak egy visszajelzés: a kis 2,5 évesem a Csillagködök könyvvel sétál
és csak úgy alszik el, ha a könyv mellette van (másképp nem 🙏🏻❤️)”
Harcz Judit
Telefonszámunk: +36/20-66-56-199 E-mail címünk: vasarlas (kukac) szokimondoka (pont) hu
Ügyfélszolgálat, szakmai tanácsadás:
szia (kukac) szokimondoka (pont) hu Skype: szokimondoka
Szállítási lehetőségek és költségek:
Magyarországon belül a GLS házhozszállítás és a GLS CsomagPont szállítási költsége a kosárértéktől függően, sávosan változik. Minél nagyobb értékben rendelsz, annál olcsóbb, vagy akár ingyenes is lehet számodra a szállítás:
10.000 Ft alatt 1590 Ft
10.000 - 13.000 1290 Ft
13.000 - 16.000 890 Ft
16.000 felett ingyenes
A GLS Futárszolgálat esetében, a futár házhoz viszi a terméket. Fontos pontosan megadnod a telefonszámodat, hogy ha bármi gond van a csomag átadásával, el tudjon érni a futár.
A GLS CsomagPont esetében a csomagodat a "Pénztár" oldal utolsó lépésénél megjelenő térkép segítségével kiválasztott Átvevőhelyre juttatjuk el, ott veheted át a csomagpont nyitvatartási idejében.
Örömmel jelentjük, hogy újból van lehetőség személyes átvételre két helyen is. Ha ezt választod, akkor értékhatártól függetlenül ingyenes a szállítás, de előre kell fizetni.
2600 Vác, Zrínyi Miklós utca 41. – az ipartelepen hátul, Webshopiroda.
Nyitvatartás: hétfő-péntek 9.00-15.00.
Csomagod a megrendelés másnapján tudod itt átvenni.
1062 Budapest, Bajza u. 24. - Katica Könyv Műhely.
Nyitvatartás: hétfő-csütörtök 9.00-16.00, péntek 9.00-14.00.
Csomagod a megrendelés másnapján 13.00 órától tudod itt átvenni.
Külföldre történő szállításnál a célország szerint, változó a költség, hogy pontosan mennyibe kerül az adott országba történő szállítás, arról a "Kosár" oldalon található szállítási díj kalkulátor alapján kaphatsz pontos információt.
Fizetési lehetőségek:
Elektronikus fizetésre alkalmas bankkártya, átutalás (K&H-s bankszámlaszámunkra -10400494-50526554-53521008 - megrendelésszám vagy a megrendelő nevének feltüntetésével), PayPal vagy utánvéttel a csomag átvételekor.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.