Egy szeretetteljes meglepetés, ami valóban számít

Amikor egy szülő arra keres rá, hogy valentin napi ajándék kisgyereknek, akkor leginkább nem egy újabb tárgyat keres. 
Inkább azt szeretné tudni, hogyan tudja a szeretetét úgy kifejezni, hogy az a gyermeke számára is érthető, megélhető és örömteli legyen.

Egy kisgyerek számára a Valentin-nap nem a szívecskés ajándékokról szól, hanem a közös időről és a figyelemről.

Mit jelent a Valentin-nap egy kisgyerek számára?

A kisgyerekek a szeretetet nem elvont fogalomként értik meg. Számukra a szeretet:

  • közös játék

  • közös meseolvasás

  • dalok és mondókák

  • a szülő jelenléte, szeretete, ölelése

  • ölbéli idő, amit azzal tölt, amit őt leginkább érdekli

Ezért a valentin napi ajándék kisgyereknek akkor működik igazán, ha kapcsolódásra hív, nem pedig önálló használatra.

Miért jobb élményt ajándékozni Valentin-napra, mint tárgyat?

Sok szülő érzi, úgy, hogy túl sok a játék a gyerekszobában és főleg azokból a játékokból van sok, amikkel a gyerek már nem játszik, vagy elhagyták valamelyik alkatrészüket, kifogyott belőlük az elem, stb. Ezzel szemben viszont kevés az együtt töltött minőségi idő.

Egy élményalapú valentin napi ajándék:

  • nem terheli túl a gyereket

  • nem növeli a zajt a mindennapokban

  • viszont erősíti a szülő–gyermek kapcsolatot.

Ez különösen fontos kisgyermekkorban, amikor a kötődés alapjai épülnek.

Valentin napi ajándék kisgyereknek – 3 működő megoldás

1. Közös játék és közös idő – a legfontosabb Valentin napi ajándék kisgyereknek

A kisgyerek számára az ajándék nem az, amit kap, hanem amit együtt csináltok.

Például: 
Leültök egymás mellé, együtt lapozzátok a könyvet, mondókáztok, játszotok a szókártyákkal, beszélgettek.
A SzóKiMondóka ebben segít: keretet ad a közös időnek, és leveszi a szülőről a „mit játszunk ma?” terhét.

Hogyan?

Úgy, hogy egy SzóKiMondóka játékcsomaghoz 90 napra kidolgozott játéktervet kínál, amit Otthonfejlesztés programunk keretein belül nem is kell külön megvenned. A havidíjért nem csak minden hónapra új fizikai kiadványt kapsz, hanem minden napra egy 5-10 perces játéktervet, amivel garantált az egymásra hangolódás, a közös szórakozás, játék. A játékcsomagok egy-egy elemet mutatnak be az adott évszakhoz kapcsolódóan, és önálló kísérletben ismerkedhettek az adott elem tulajdonságaival. A játékcsomagokba került Szülői útmutató pedig további játékötleteket tartalmaz.

2. Valentin napi ajándék, ami segít kimondani a szeretetet

Sok szülő érzi, hogy szeretné kimutatni az érzelmeit, megmutatni gyermekének, hogy mennyire szereti, de nem mindig találja hozzá a szavakat. Erre is van megoldásunk, a húsvétra megjelenő Szavak, betűk, érzelmek kártyajáték éppen erről fog szólni, hogy legyenek szavaink az érzelmeinkre. Addig is azonban:

a mondókák és mesék:

  • segítenek az érzelmek megnevezésében

  • bővítik a gyermek szókincsét

  • biztonságos módon mutatják meg a szeretetet

Egy közösen mondott mondóka kisgyermekkorban érzelmi emlékké válik – amit nem fogsz tudni később pótolni, most kell megtenned a szükséges lépéseket.

Hogyan?

Rendszeres mondókázással. Minden kiadványunkban találsz mondókát, egy játékcsomagban átlagosan 7-8 mondóka van, könyveinkben is 3-4, Otthonfejlesztés programunk során pedig több, mint 100 mondókával ismerkedtek meg a két év során. Nem elkülönülten és felsorolásszerűen, hanem az adott témához kapcsolódva, a szavak jelentését elmélyítve. Szókártyáink hívószavaivá válnak a mondókáknak, így azok újra és újra, maguktól előkerülnek a szavas játékok során.

3. Valentin napi ajándék kisgyereknek, amiből rituálé születik

Az igazán jó ajándék nem egyszeri alkalom, hanem egy olyan új szokás, amit ezen a napon bevezetve elindultok a rendszeres, közös együttlétek útján.

Például Valentin-napon elindultok egy új szokással:

  • közös esti mondókázás

  • heti „csak mi ketten” idő

  • visszatérő közös játék

A SzóKiMondóka mindebben segít nektek, mert nem egyszeri élményt ad, hanem visszatérő, rendszeres tevékenységet – folytatható kapcsolatot.

Hogyan válik a valentin napi ajándék a mindennapok részévé?

A Valentin-nap jó alkalom arra, hogy:

  • lelassíts, lehalkítsd a telefonodat és családodra figyelj

  • jobban jelen legyél otthon az interakciókban

  • új szokást vezess be, aminek során a jelenléteddel ajándékozod meg gyermeked, az együtt töltött, minőségi idővel

Egy kisgyerek számára az a legnagyobb ajándék, ha a szülő időt és figyelmet ad, nem pedig tökéletességet.

Összegzés – mi a legjobb Valentin napi ajándék kisgyereknek?

A kisgyerek nem arra fog emlékezni, mit kapott.
Arra fog emlékezni, hogyan voltál vele.

Ha olyan Valentin napi ajándékot keresel a kisgyereknek, ami:

  • szeretetteljes

  • közös élményt ad

  • és hosszú távon is értékes

akkor a SzóKiMondóka eszköztárából válogass, mert az élmény mindig többet jelent, mint egy tárgy 💛

  • ugyanakkor fizikai kiadványt is kapsz, amit gyermeked kezébe adhatsz.

Hogyan jutsz hozzá kiadványainkhoz?

Na, melyik úton indulsz el?