
SzóKiMondóka Mesék
Ölbéli olvasásra tervezveMesekönyveink képes tördeléssel™ készültek, ami azt jelenti, hogy a mese legfontosabb szavait kiemeltük, a kiemelt szavak mellett a jelentésüket lerajzoltuk, így gyermeked tudja kimondani a kép alapján a mesében soron következő szót.

Mesék: nem lehet eléggé hangsúlyozni a mesék szerepét a gyermekek életében. A mesékben teljesedik ki lelki világuk, fantáziájuk, azok során tudják megélni és feldolgozni kimondhatatlan érzelmeiket, félelmeiket. A mesék valódi tanításairól sokat lehetne írni, de most megpróbáljuk csak a nyelvi nevelés szempontjából elemezni hatásaikat. A mesék fejlesztik a szókincset, tágítják a gyermekek értelmét és érzelmi világát. A szülő/nagyszülő megnyugtató hangján megszólaló mese annál jobb, minél inkább hasonlít az élő beszédre. A befogadás pedig annál teljesebb, minél jobban sikerült gyermekeinket bevonni a mese fonalába. Ezt visszakérdezéssel és olyan kérdésekkel érhetjük el, amelyeket könyveinkben az interaktív táblácskákra írtunk fel.
“Kóstoljuk együtt a szavakat, gyönyörküdjünk együtt gyermekünkkel a világban, tanuljunk nevetve, jástzva, meséljünk, énekeljünk önfeledten. Csak így érdemes! Ebben segít nektek a SzóKiMondóka.”

A szókimondóka mese- és versírói

Lackfi János: a játékcsomag sorozat meséit és Testrészek mesesorozat verseit köszönhetjük neki

Molnár Krisztina Rita: Móna és Marci kirándul – szókártyás mesesorozat az 5 érzékről

Kiss Judit Ágnes: a SzóKiMondó Ökomesék mesesorozat verseit köszönhetjük neki.

Kurczina Terézia: a Nulla hulladék versét írta nekünk.

Miller-Ferjentsik Viola: Testrészek mesesorozat, SzóKiMondó Ökomesék, Móna karácsonya, Ki beszél?
Testrészek mesesorozat
Minden kötetben 2 mesét találsz egy-egy testrészről: Láb és kéz, Szem és száj, Orr és fül, Fej és szív és Test mese.
A meséket teledűzdeltük mondókákkal, dalokkal és interaktív táblácskákon lévő kérdésekkel, amelyeket megválaszolva ti is bekerülhettek a mesébe.
Móna és Marci kirándul
Molnár Krisztina Rita írt nekünk sorozatot az 5 érzékszervről: látás, hallás, szaglás, ízlelés és tapintás. A testvérek érzékszerveiken keresztül ismerkednek az erdővel egy kirándulás során.
Ezekbe a mesekönyvekbe már szókártyákat is illesztettünk, amelyek segítségével játszhattok a szavakkal és segítheted gyermeked beszédfejlődését, olvasóvá nevelését.
Mission
Küldetésünk
Mi a szavak világát szeretnénk közelebb hozni gyermekedhez. Erősíteni önkifejezését, fejleszteni önbizalmát, gazdagítani szókincsét – mindezt olyan közös olvasások során, amiben a daloknak, mondókáknak és a beszélgetéseknek is fontos szerep jut.
Szeretnéd minden mesekönyvünket és minden játékcsomagunkat megkapni egy alacsony havidíjért cserébe?
SzóKiMondó Ökomesék
SzóKiMondó Ökomesék mesesorozatunk korunk környezeti problémáit veszi sorra: hulladék, zöld felületek, egészséges ételek, vásárlás, közlekedés, energia. Minden kötetben játékosan ismerkedünk a témával és mindig a megoldásokra koncentrálunk. Így a gyerekek emészthető módon szembesülnek a problémával és azonnal megtanulják a megoldásokat is. Kiss Judit Ágnes verseivel.
– Miller-Ferjentsik Viola

Vásárlói vélemények
24 hónapos programunkról
24 hónapos programunkban megkapod összes kiadványunk
- a Testrészek meseseorozat 5 kötetét
- Móna és Marci kirándul mesesorozatunk
- SzóKiMondó Ökomesék mesesorozatunk
- összes játékcsomagunk
- játékmappáink, foglalkoztatóink
- MINDEN NAPRA kidolgozott foglalkozástervvel
Mesekönyveink
- Testrészek mesesorozat
- Móna és Marci kirándul szókártyás mesesorozat
- SzóKiMondó Ökomesék szókártyás mesesorozat
- Móna Manó mesék 1-2.
- Móna karácsonya
Játékcsomagjaink
- Óvoda játékcsomag
- Család játékcsomag
- Víz játékcsomag (tél)
- Levegő játékcsomag (tavasz)
- Tűz játékcsomag (nyár)
- Föld játékcsomag (ősz)
- Ember játékcsomag
Kiegészítők
- Foglalkoztatók
- Játékmappák
- Napirend
- Móna baba
- Marci baba
- Hajszi
Foglalkozz velem! Online Klub
Közel 300 foglalkozás 7 modulban:
- Mesék
- Dalok
- Mondókák
- Foglalkoztatók
- Játékok
- Színezők
- Filmek
Blog
Legfrissebb híreink és blogbejegyzéseink
Ha nem találod meg kérdésedre a választ, írd meg nekünk!
Imádjuk a kérdéseket!
Az Anyanyelv nemzetközi napja – avagy miért tanítsd meg gyermekedet magyarul?
1999-ben az UNESCO február 21-ét az Anyanyelv nemzetközi napjává nyilvánította a nyelvek sokféleségénének védelmében. “Magyarul” - ugye mi így mondjuk, ha ugyanazt egyszerűbben, érthetőbben próbáljuk meg kifejezni és már ez is mennyire beszédes - az ENSZ felismerte,...
SzóKiMondóka 2024
Kedves szókimondókázók! Véget ért 2024. Sőt, már elkezdődött 2025. Egészen elképesztő ütemben szaladt el a tavalyi év. Neked is? Eddig minden év végén vissza tekintettünk egy blogbejegyzés erejéig az elmúlt évre. A rendezvények jutnak ilyenkor eszembe, ahol...
Könyvtártúra 13 településen
Két megyében is turnézott a Szókimondóka az ősz során Nagyszerű kezdeményezés bevinni a könyvtárakba a könyvekkel kapcsolatos kultúrát, legyen az egy mesén alapuló bábelőadás, felolvasó délután vagy tematikus foglalkozás, például környezettudatosságról szóló könyvek...
Klubtag
Játékcsomag
év tapasztalat
Mesekönyv
Kapcsolat
Telephone: (20) 66-56-199
Email: szia@szokimondoka.hu