És egyszer csak majd megkérdezi:

„Anya, miért nem tanítottál meg magyarul?”

 

Külföldön éltek. Most még kicsi a gyermeked. Most még aranyos, amikor keveri a nyelveket. De az idő nem áll meg.

Magyarul kérdezel. Ő a befogadó ország nyelvén válaszol.

A nagyszülőkkel egyre rövidebbek a beszélgetések. A magyar mese már nem köti le úgy, mint régen. A mondatok egyszerűbbek, rövidebbek lesznek. Nem azért, mert nem fontos neki. Hanem mert az élete nagy része már nem magyarul zajlik. És ha a magyar nyelv nem kap tudatos megerősítést, lassan háttérbe szorul. Csendben és maradandó módon.

Egyik vásárlónk mesélte: Mindent együtt csináltunk a férjemmel, aki angol. Együtt fektettük, etettük, öltöztettük a lányunkat. Annak érdekében, hogy értsük egymást én is angolul beszéltem hozzá. Ma már bánom, nem tudtam, hogy rosszul teszem hozzá. 

u

Mi az általános probléma?

A kétnyelvűség nem épül magától.

Ha napi 6–8 órát a többségi nyelven él valaki, azon fog gondolkodni. Az lesz az „otthonos”. A magyar pedig könnyen „második” nyelvvé válik. Vagy még
rosszabb: olyan nyelvvé, amit ért, de egyre kevesebbet használ.

És legtöbbször itt csúszik ki a szülők kezéből az irányítás. Nem egyik napról a másikra. Hanem nagyon lassan de annál biztosabban.

Mi a megfelelő megoldás?

Szókimondóka – 2 év tudatos magyar nyelvi építkezés

Kifejezetten külföldön élő magyar családoknak. Nem alkalmi foglalkozás. Nem heti egy online óra. Hanem egy 24 hónapos, felépített rendszer, amely:

✔️lépésről lépésre építi a szókincset
✔️kapcsolatot épít
✔️játékosan fejleszti a beszédet
✔️megerősíti a magyar gondolkodást
✔️rendszerességet ad
✔️biztonságot ad neked szülőként

Nem kell kitalálnod, mit csináljatok. Nem kell improvizálnod. Nem kell attól félned, hogy kimarad valami fontos. Mert a SzóKiMondókával egy könnyen használható játékos rendszert kaptok.

A legtöbb család nem akkor lép, amikor kellene. Hanem amikor már látható a lemaradás. Amikor már zavaró a kommunikációs probléma. Amikor már nehéz visszahozni és bepótolni a hiányt.

Most még könnyű.
Most még természetes.
Most még izgalmas játék.

Ez a különbség.

MIT TARTALMAZ A 2 ÉVES PROGRAM?

Mit kaptok kézhez 24 hónap alatt?

Ez nem egy átlagos „online tananyag”. Ez egy komplex, játékos, kézzelfogható magyar nyelvi rendszer. Ami nem megterhelő és nem unalmas. Szórakoztató tanulás, ami még a szülő gyerek kapcsolatra is előnyösen hat. A nagyszülőkről nem is beszélve.

A program tartalma

6 tematikus játékcsomag

– mesekönyv
– kisfilm dalokkal, mondókákkal
– vastag, képes szókártyák
– részletes szülői útmutató

15 képes mesekönyv

– három különböző könyvsorozat
– életkorhoz igazított történetek

Heti foglalkozástervek

– konkrét, lépésről lépésre útmutatás
– mit játsszatok, mit ismételjetek, hogyan haladjatok

Zárt online klub hozzáférés

– több száz játékötlet
– mesék, dalok, mondókák
– foglalkoztatók, színezők
– bónusz videós tartalmak

v

Személyes támogatás

– konzultációs lehetőség
– közösségi élmény

Ez egy komplett magyar nyelvi ökoszisztéma.

Miért 2 év?

Mert a kétnyelvűség vagy rendszerben fejlődik vagy annak hiányában visszaszorul.

A nyelvi fejlődésnek vannak érzékeny időszakai. Ha ezek kimaradnak, később sokkal több energiába kerül visszahozni a természetességet. Most még játéknak érzi a kisgyermek a foglalkozásokat. Most még örömmel tölti el minden apró lépés és dicséret. Még könnyű belecsempészni a játékos tanulást a mindennapjaiba. De sajnos ez az ablak nem marad örökké nyitva.

MIT NYERTEK VELE?

✔Magabiztos magyar beszédet
✔Folyamatos, mély beszélgetéseket a nagyszülőkkel
✔Erős magyar identitást
✔Két világban otthonosan mozgó gyermeket-ami a jövőre nézve a lehető legjobb befektetés

Nem csak érti majd a magyart , hanem használja, szereti. Önbizalommal beszéli és büszke lesz rá, hogy a sajátjának tudhatja. Hisz a világ egyik legszebb és legnehezebb nyelvét beszéli.

Valamint…

✔fejlettebb lesz az agya,
✔könnyebben küzd meg minden újabb nyelvvel,
✔empatikusabb lesz, mert egy másik gondolkodásmódot is kap a magyar nyelvvel
✔kreatívabb, jobb problémamegoldó és együttműködőbb ember lesz belőle

Mindezt számos kutatás is alátámasztja.

MENNYIBE KERÜL MINDEZ?

A 2 éves program ára: napi körülbelül 1 euró.

Kevesebb, mint:

– egy kávé útközben
– egy gyors péksütemény
– egy streaming előfizetés napi díja
– egy impulzus vásárlás

És itt nem egy élményről beszélünk. Hanem a gyermeked anyanyelvéről, az identitásáról, a nagyszülőkkel való kapcsolatáról, egy egész életre szóló nyelvi előnyről.

A teljes 2 éves program ára:

A teljes 2 éves program ára: 234 000 Ft/24 hónap, ami körülbelül 600 euró, azaz nagyjából 650 amerikai dollár vagy 510 angol font.

Havi bontásban ez körülbelül 25 euró, ami napi lebontásban kevesebb mint 1 euró befektetést jelent. Ez nem egy egyszeri élmény, vagy egy rövid tanfolyam, ez 24 hónap tudatos nyelvi fejlődés a gyermeked számára.

A legtöbb család utólag költ többet korrepetálásra, pótlásra, nyelvi bizonytalanság javítására. Ráadásul 30 napos pénzvisszafizetési garancia is jár hozzá. Tehát semmit nem kockáztatsz.

Nem vagy biztos benne, hogy ez a megfelelő módszer? Kezdd az ingyenes webinárral.

A webináron megtudod:

– Mikor kezd visszaszorulni az anyanyelv külföldön
– Melyik életkor kritikus
– Hogyan lehet stabil kétnyelvűséget kialakítani
– Milyen hibát követnek el a legtöbben
– Mikor érdemes elindulni

A webináron minden kérdésedre választ kapsz.

Milyen életkorban érdemes elkezdeni?

2–6 éves kor között különösen hatékony, de minél előbb kezditek, annál természetesebb lesz a fejlődés.

Mi van, ha nem tudunk minden nap foglalkozni vele?

Nem kell tökéletesnek lenned. A rendszer segít abban, hogy saját tempóban is haladjatok.

Online vagy fizikai anyagokat kapunk?

Kézzelfogható könyveket, szókártyákat és kiegészítő online tartalmakat is.

Mi történik, ha nem nekünk való?

30 napos pénzvisszafizetési garancia biztosítja, hogy kockázat nélkül kipróbálhassátok. 

Külföldre is szállítanak?

Igen, a programot nemzetközi szállítással külföldre is kézbesítjük.

A kérdés nem az, hogy fontos-e a magyar. Hanem az, hogy kap-e helyet a mindennapokban.

Csatlakozom a 2 éves programhozAz ingyenes webinárt választom