A mesék szerepe a gyermekek életében rendkívül sokrétű. Rengeteg cikk emeli ki a mesék jótékony hatását, más-más szempontokat helyezve előtérbe. Megpróbáltam összeszedni a legfontosabbakat:

 

1)   rendszeres olvasás – gazdagabb fantázia

A gyerekek, akiknek rendszeresen olvasnak mesét, általában gazdagabb fantáziával rendelkeznek, de nyelvileg is előrébb járhatnak társaiknál: fejlettebb szókinccsel, jobb szövegértéssel bírnak, mint azok a gyerekek, akik nem részesülnek a számukra felolvasott mesék jótékony hatásában. Egyes források azt is említik, hogy könnyebben tanulnak meg ezek a gyerekek olvasni, illetve jobb rajzkészséggel is rendelkeznek. Ez adódhat a fejlettebb fantáziából is, amit a mesék erősítenek.  

 

2)   fejből mondott mese – gazdagabb érzelmi világ

A fejből mondott mese még hatékonyabb, mert egy erőteljesebb, gazdagabb érzelmi világ átélését eredményezi, attól, hogy szorosabb a kapcsolat a mesélő és a hallgató közt és ebből következően a helyzetnek megfelelően alakítható a mese tartalma is. Az élő beszéd jobban magával ragadja a gyerekeket, figyelmük kevésbé kalandozik el más irányba. 

 

3)   meseolvasás – minőségi időtöltés

A meseolvasás az egyik legjobb minőségi időtöltés, amit a szülő a gyermekkel tehet. A nyelvi készségeken és a fantázia fejlesztésén túl, érzelmileg is fejlődik gyermekünk. A mesék feszültségoldó hatással rendelkeznek, a gyermek meglévő félelmeit, szorongásait tudja feldolgozni a mesék által. Irreális, sokszor tudattalan félelmei nevet kapnak a mesében, magára ismer a helyzetekben, majd a mese megoldást kínál a problémáira. A mesébe beleélve magát az ő szorongásai is oldódnak, helyes viselkedésmintákat kap a hős cselekvései nyomán. Sokszor felnőttkorra is kihat a mesék jótékony hatása, hiszen segít megküzdeni az élet kihívásaival, alapvető erényekre tanít: jónak lenni érdemes, a becsületes elnyeri jutalmát és kitartás mindig célba ér. 

Az értelem fejlesztésén túl tehát az érzelmi intelligencia fejlesztését is magával hozza a rendszeres meseolvasás. Azt, hogy milyen korban milyen mesét jó olvasni a gyerekeknek, egy korábbi cikkünkben részleteztük.

 

+1) meseolvasás és írásbeliséggel való ismerkedés

A SzóKiMondóka meséi a felsorolt pozitív hatásokon túl még az írásbeliséggel való ismerkedést is magukkal hozzák az egyedi tördelés, és a kiemelt szavak miatt. Ha a gyermekednek ölbe véve olvasol – miközben ezzel érzelmi tankját is töltöd – szemével tudja követni a mesét. A kiemelt szavak mellé lerajzoltuk azok jelentését is, így a még olvasni nem tudó, óvodás korú gyerekek is ismerkedhetnek az olvasás lényegével, a nagyobbaknak pedig ezzel megkönnyíthetjük az önálló olvasás kialakulását, valamint az olvasás, mint tevékenység megszerettetését.

 

Sok meseolvasással együtt töltött időt kívánunk nektek, használjátok ki, míg kicsi a gyermek, olyan gyorsan elszállnak ezek az évek. Inkább nyújtsátok meg ezt az időszakot és olvassatok nekik akkor is, ha már önállóan olvasnak, mert ezek az élmények egy életre elkísérik őket.