A legtöbb szülőnek, akivel mostanában beszélek a beszédindítás okozza a legnagyobb problémát. A gyermek már ért mindent, amit a szülő mond, sőt, ki is tudja fejezni magát így-úgy-amúgy, de nem szólal meg. Ebben a beszédindító fázisban évekig el lehet lehet lenni – van, aki egyéves gyermekkel tart itt, vagy akár 2-3 éves gyerkőc sem beszél még korának megfelelően, mert anélkül is remekül megérteti magát környezetével. Attól függetlenül azonban, hogy épp hol tart a gyermek, már az első szavak kimondásánál is segítségül lehet és érdemes hívni a nyelvi kreativitást, a játékosságot. 

Mit értek ezalatt? 

Amikor a legalapvetőbb első szavakat tanítod, akkor is kereshetsz rímpárokat például. Érdekes, hogy pont az anya és az apa szavak rímelnek egymásra. Sőt, még rímel rá a baba, mama, papa is – így egy kalap alá lehet venni a családtagokat és mind jól megférnek egy versben. Pédául: 

Szia anya! 

Hol van apa? 

– kérdi baba. 

Hát a mama? 

Ő és papa 

elment haza. 

– például. Nem kell irodalmi színvonalra törekedni, ne fogjon vissza az, hogy maradandót kell alkossál, éppen elég a pillanatnak megfelelő minőség, a helyzetre reagáló szavakból alkotott szösszenet. 

A rímeknek a mindennapokban is helyük van. Csupán játékosságra és kreativitásra van szükség ahhoz, hogy kimondjuk a rímpárokat, amik adják magukat mindennapi életünk során. A nyelvi kreativitás talán az egyik legegyszerűbb alkotói mód, nem szükséges hozzá semmilyen anyag, hozzávaló, csak a fejünk, a szánk meg egy kis agymunka. Mindez pedig azért szükséges, hogy a gyermek számára játékossá tegyük a nyelvtanulást, élvezetessé a szavakkal való zsonglőrködést, játékot. És nekünk sem árt, ha néha komolytalanul mondunk ki dolgokat, kísérletezünk hangképző szerveinkkel és előbányászunk a tudatalattinkból olyan szavakat, amikről nem is tudtuk, hogy tudjuk. 

Frusztráció tolerancia – ez volt az egyik kedvenc szakkifejezésem főiskolás éveim alatt. Mintájára megalkottam a szocializált deviancia fogalmát, ami szerintem minden szociális munkás sajátja, hiszen ő megérti a devianciát, benne is van rá hajlam, de úgy szocializálódott, hogy a vele született, vagy benne kialakult deviancát kezeli, integrálja személyiségébe, megszelídítette. Ezt nem szociológiai okfejtés gyanánt írom le, hanem nekünk, felnőtteknek is szükségünk van az önkifejezésre, a szavakkal való játékra, nyelvi kreativitásra. Csak akkor tudjuk ugyanis gyerkőcünkkel szemben alkalmazni, ha magunk is megtaláljuk benne az örömünk, játékunk, kikapcsolódásunk. 

De mégis mi az értelme ennek? 

Kikapcsolódni lehet egy könyvvel, filmmel, versekkel, de lehet úgy is, hogy naplót írsz, verset, vagy bármi mást, amihez kedved van. Az írásbeli önkifejezés után jöhet a szóbeli: keress nyelvtörőket, vicces szófordulatokat, néhány soros verseket. Ha van, ami gyermekednek tetszik, az már nagyon jó gondolatébresztő a közös további alkotásra is. Amikor gyermeked mondja ki az első rímet a szóra, amire közösen kerestek rímpárt, vagy ő írja tovább a közösen megkezdett verset, akkor tudhatod, hogy egy olyan eszközt adtál a kezébe, amivel el tud játszani akkor is, amikor semmi, de semmi nincs a keze ügyében. 

Játsszatok barkochbát a kocsiban, tegyél fel neki találós kérdéseket, mesélj neki vicceket! Olvassatok verseket, alkossatok ti magatok is verset, mesét, párbeszédeket! Az anyanyelv napján azt kívánom nektek, hogy úgy tudjatok ezzel a csodálatos eszközzel játszani, mint egy megúnhatatlan játékszerrel, egy kifogyhatatlan kincstárral, egy letehetetlen játékkal. Hidd el, nagyon sok múlik azon, hogyan neveled gyermeked. Ne csak helyesen beszéljen, de legyen játékos a nyelve, alkotó a fantáziája és szárnyaló a képzelete – s legyenek szavai mindezen mélységek és magasságok kifejezésére. 

Február 21. – az anyanyelv nemzetközi napja. Ünnepeljük kreatívan, játéknak megélve anyanyelvünket, verssel, dallal, mondókával, mesével – és saját alkotásokkal. 

Jó szórakozást! 

Kövess minket az Instagramon:

 

View this post on Instagram

 

A post shared by SzóKiMondóka (@szokimondoka)

Nézd meg a bejegyzés videóváltozatát, ahogyan elhangzott a SzóKiMondóka Facebook oldalán: