A minap a metrón egy olyan hirdetésre lettem figyelmes, ami arra kérte a szülőket, hogy beszéljenek, olvassanak, énekeljenek gyermekeiknek. Van, akinek ez természetes és belülről jön és bizony van, akinek ezt meg kell szoknia, meg kell tanulnia. 

Nekem sem jött könnyen, hogy beszéljek a kisbabámhoz, hiszen tudtam, hogy úgysem érti, amit mondok neki. Akkor még nem volt tudásom, tapasztalatom sem erről a témáról, ösztönösen csináltam sok mindent. Utánaolvastam a szülésnek és abból derekasan felkészültem, volt szülési tervem, dúlám meg minden – így tudtam elkerülni, hogy császár legyen a 38 órás vajúdás vége. Zoé végül természetes úton született meg és a világért nem adnám azt a szendvedős pár órát, utólag pár percnek tűnik minden. 

Arra azonban kevésbé készültem fel, mit kell a gyermekkel csinálni, ha megszületik. Rongypelusokat vettem, de fogalmam sem volt, hogy kell azzal pelenkázni. Félénken énekelgettem neki, majd énektanárhoz jártam (vele), hogy bátrabban tudjak énekelni és jobban használjam a hangomat vele. A pocakban sokszor mondogatott mondókát minden este elmondtam neki, és az indította el a rendszeres mondókázásokat. Nem volt mondókás könyvünk, így a neten kerestem mondókákat, amiket kinyomtattam, lerajzoltam, majd lamináltam és azzal játszogattunk minden nap. 

Így nézett ki a mondókás könyvünk

Szép lassan beállt a napi ritmus, amiben volt helye a meséknek, mondókáknak, daloknak, napi sétának, esti masszázsnak, stb. Lassan tudtam kapcsolódni másokhoz, újdonsült anyákhoz, eljárni otthonról csoportfoglalkozásokra, baba-mama tornára, stb. De annak jelentőségéről, hogy mennyire fontos, hogy beszéljek hozzá és hogyan beszéljek hozzá, csak évek múlva olvastam rengeteget, amikor már a rajta kikisérletezett SzóKiMondóka kialakításához gyűjtöttem össze a tudományos cikkeket, kutatásokat annak érdekében, hogy azok tapasztalatait beépítsem a játékcsomagba került útmutatóba és persze a csomag elemeinek kialakításába. 

Beszélj hozzá rendszeresen!

Milyen alapvető kérés, mégis mennyire sokszor elfelejtjük. A plakáton az állt, hogy minden tevékenység tanulás a babának és fejleszti az agyát, a beszédkészségét és a világhoz való kapcsolódását. Sokszor mondjuk, hogy a SzóKiMondóka arra tanítja a gyermekeket, hogy a világhoz a szavakon keresztül kapcsolódjanak, megnevezzenek mindent, amit szeretnének és úgy érjék el, amit akarnak. Te is meg tudod neki tanítani, hogyan kapcsolódjon a világhoz szavakkal, ha megnevezel minden szembejövő tárgyat, párbeszédet folytatva vele beszélsz hozzá, tehát bevonod az interakcióba akkor is, amikor még csak a szemével beszél. Amikor hangot ad ki, vedd úgy, hogy ő is bekapcsolódik a beszélgetésbe, örülj neki, tapsold meg – ezzel erősítve meg benne a beszédhangok képzésének képességét. Utánzással is megerősítheted ezt, utánozd neki vissza azt a hangot, amit épp kiadott, így majd ő is utánozni próbál téged, amikor te kiadsz egy hangot. Lépésről lépésre, ha tetszik hangról hangra így tanulnak meg beszélni a gyermekek, de kell, hogy ezt te vezesd, irányítsd, bátorítsd, és főként díjazd, értékeld, örvendj neki. Bármennyire is hihetetlen a te tetszésed babádnak a legnagyobb jutalom, még, használd ki ezt az időd, amikor ennyire “olcsón” tudsz belőle újabb erőfeszítéseket kiváltani. 

Olvass neki rendszeresen! 

Eleinte szinte mindegy is, hogy mit olvasol, olvass olyat, amit te magadnak is szívesen olvasol, legyen egy hírek, újságcikk, vers, vagy novella. Aztán persze, amikor a beszédfejlődés lép előtérbe nála, válassz olyan olvasmányokat, amiknek a szókincse, ritmusossága neked is tetszik, de tartalmában neki is való. Bár ezek még nem tudatos emlékek, egy életre megalapozhatod gyermeked készségeit ebben a korban – ne sajnáld az időt rá! Minél több időt töltesz el a fejlesztésével most, később annál kevesebbet kell külön fejlesztésekkel töltenetek, esetleg a házi is hamarabb készül majd el, ha most biztos alapokat raksz le nála a rendszeres foglalkozásokkal. 

Szem és száj
részlet a Testrészek mesesorozat: Szem és száj meséből

Énekelj neki rendszeresen! 

Mindegy mit énekelsz, a lényeg, hogy neked kedved teljen benne – így tudod átadni az éneklésben rejlő örömet, nem csak az éneklést magát. Ha úgy gondolod, nem tudsz énekelni, kezdd olyan egyszerű dalokkal, mint a Süss fel nap! – amiben csak két hang van, vagy a Csip-csip csóka, amiben csak három. Hallgassatok dalokat, zenét közösen és arra már könnyebb lesz elkezdeni énekelni. Iratkozz fel YouTube csatornánkra, hogy első kézből értesülj, ha új dal kerül fel oda. 

részlet az Óvoda játékcsomagba került filmből

Ezekkel az alapvető technikákkal nagyon sokat segíthetsz gyermekednek és rengeteg fejlesztő foglalkozást tervezhetsz csak erre a három tevékenységre alapozva. Ha úgy érzed, kifogytál a lehetőségekből, hívd segítségül a SzóKiMondóka játékcsomagokat, amelyek február 28-ig, a Játékcsomagok hónapja alkalmából még mindig akciósan vehetők meg. Találsz bennük olvasnivalót, olyan mesekönyvet, aminek az olvasásába gyermeked is bekapcsolódhat, még bőven azelőtt, hogy megtanulna olvasni. Arra azonban remek a közös olvasás, hogy felkészítsd őt a szavak megfejtésére, hogy izgatottan várja, hogy megtanuljon olvasni az iskolában. A filmekbe sok-sok dalt és mondókát rejtettünk, ezeket közösen is énekelhetitek, kottáit megtaláljátok a mesekönyv végén. A szókártyák pedig beszédfejlesztésre is alkalmasak, segítségükkel új szavakat tanulhattok, mondatokat alkothattok, sőt, meséket is szőhettek. 

Beszélj hozzá sokat, olvass neki rendszeresen, énekeljetek együtt, amikor csak tudtok! 

Ebben segít nektek a SzóKiMondóka.