/Miről szól a család? Május 15. a Családok Nemzetközi Napja 

Miről szól a család? Május 15. a Családok Nemzetközi Napja 

A család a “társadalom legfontosabb intézménye”. Vajon miért? Sokat mondják azt is, hogy “Minden ott dől el.” Nem azt jelenti, hogy az a meghatározó, hogy ki milyen családból származik, mit örököl. Hanem sokkal inkább az, hogy milyen gyermekkorban volt része, hogy miről szól neki a család.

A család modellezi a gyermek számára a társadalmat. Ott tanuljuk meg legfontosabb készségeinket. A baba anyához fűződő viszonya lesz az alapja minden további, későbbi kapcsolatának. Ezért fontos, hogy az feltétel nélküli elfogadáson és szereteten alapuljon. Az anya, vagy az apa szeretetét nem kell a gyereknek kiérdemelnie, az akkor is van, ha éppen rosszat csinált. Fontos, hogy szülőként külön tudjuk választani a tettek következményét az azzal kapcsolatos érzelmeinktől. Attól nem szeretjük kevésbé a gyereket, mert nem fogadott szót. De tettének legyen következménye, amit maga is tudott előre, így tette a saját választása.

A családban tanulunk meg alapvető viselkedési normákat, értékeket. Ezért olyan fontos, hogy a családban működjenek bizonyos nevelési alapelvek, legyen egy szabályrendszer, amihez viszonyulni kell. Világosak legyenek a következmények és soha ne inogjon meg a szülőkbe vetett bizalom, a szülők feltétel nélküli szeretete. 

Ugyanakkor az is igaz, hogy a család tagjai kiszolgáltatottak egymásnak. Így ha nem jól működik a család, (amihez elég az egyik szülő diszfunkcionalitása) akkor ott egy életre szóló sebeket is szerezhet a gyermek, amin majd felnőtt fejjel kell dolgoznia, hogy tovább tudjon lépni belőle. A családoknak tehát támogató rendszerre van szükségük, amibe a jó szomszédok ugyanúgy beletartoznak, mint a segítő szakemberek, akik szükség esetén be tudnak avatkozni és együttdolgozni a családtagokkal a diszfunkciók javításán. A családsegítőket nem a szegény embereknek találták ki, hanem minden családnak, akinek szüksége van a segítségre. Ezen intézmények fenntartása és támogatása a társadalom elemi érdeke. Segítségükkel megelőzhetők a nagyobb sérülések, amik már esetleg kiheverhetetlen károkat okoznának a gyereknek. 

A szereteten túl az elfogadás, egymás feltétlen támogatása ugyanolyan fontos családi alapelvek. A család nem támaszthat irreális elvárásokat tagjai felé, ugyanakkor fontos, hogy a legkisebbnek is feladatot adjon a saját szintjén. A gyerekek “dolga” a játék és az alvás, de már egész korán megtanulhatja elpakolni játékait, vagy a kukába dobni a szemetét, kivinni étkezések után a tányért, felöltözni, stb.

Az elfogadó, meleg, szeretetteli légkör mellett a játékosság, a jókedv, a humor is alapvető értéke a családnak. Tudom, hogy sokszor nehéz leterhelt szülőként a gyerekkel viccelődni, de mégis próbáljuk meg a kabátunkkal a munkahelyi gondokat is levetni az előszobában, s nem hazahozni a munkát. Gyermekünk azt fogja megtanulni, amit tőlünk lát. Ha mi kesergünk és gondterheltek vagyunk, akkor őket is ilyenné neveljük.Ha félre tudjuk tenni a problémákat, mikor velük játszunk, azt látja majd, hogy az emberi kapcsolatok fontosabbak, mint a problémák. 

 

S mit játszunk a gyerekkel?

A Család Napjára való tekintettel, rendkívüli kedvezménnyel, féláron kínáljuk a Család témájú játékcsomagunkat május 15-én, csak egy napig.

A csomagban lévő szókártyákkal játékosan ismerkedhettek a szavakkal, azok írott és illusztrált formájával és jelentésükkel is. A játékcsomagban megtaláljátok még Lackfi János által írt mesekönyvet is, amely egy remek történetet mesél el a hajszikról. Biztos lehetsz benne, hogy a kis minilények, akik a gyerekek hajszálait tartják nyilván, nagy kedvencei lesznek gyermekednek. A zenés kisfilm garantálja a közös szórakozást. Segítségnek pedig a benne szereplő dalokat lekottázva is megtalálod a mesekönyvben. A kisfilm végén egy hídépítő kísérletet is elvégezhettek, amikor is megpróbálhattok többféle módon papírból hidat építeni két pohár közt. Az útmutatóban pedig további foglalkozásötletekről olvashatsz, amelyek segítségével játékosan fejlesztheted gyermeked szókincsét, beszédét, mozgását. Így készülhettek az óvodára, majd az iskolára, az életre. Miközben az élmény közös, valós és maradandó lesz mindkettőtök számára. 

 

,,Csongor bár a célzott korosztály végén jár, mégis nagyon szereti a Szókimondókát. Ő maga veszi elő a dvd-t, és kéri, hogy tegyük be. Sőt, a kilenc éves nővére is csatlakozik, és végig énekelik, mondókázzák az összes játékot. A baba pedig rugózva táncol és nagyon örül a közös mulatságnak.” – Kinga

 

,,Lia kislányom egy éves korától használjuk a szókimondóka kártyákat nagy lelkesedéssel. Már több kártyát is készítettünk, és esténként ő kéri, hogy szókimondókázzunk. Lassan két éves lesz, és elővettem a DVD lemezt, amit tátott szájjal nézett, és naponta kéri, nézzük meg, és mutogatja, ill. a maga nyelvén mondogatja a szavakat. Nagy öröm ez számunkra, hogy játszva taníthatjuk, és egyre nagyobb igénye van rá.” – Prokaj Éva

 

Kövess minket Facebookon, hogy ne maradjatok le a kedvezményről a Családok Nemzetközi napja alkalmából! Kattints ide

By | 2017-05-11T14:23:45+00:00 május 11th, 2017|együtt töltött idő, fejlesztés, gyermeknevelés|0 Komment

A szerzőről:

Szólj hozzá! Érdekel a véleményed!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Hallottátok? Láttátok? Készségfejlesztő kategóriában az Ország Játéka lett a SzóKiMondóka 2017-ben!

Ezt a versenyt a Játéknet találta ki eredetileg abból a célból, hogy a karácsony előtti vásárlási lázban segítsen a szülőknek eligazodni a hatalmas kínálatban. Több kategóriában lehetett szavazni és egy szakmai zsűri is bírálta a játékokat. Bíztunk ugyan magunkban, de minket is meglepett az első hely, amit elnyertünk a szakmai zsűri döntése alapján.

Az már csak hab a tortán, hogy a közönségszavazatok díját is elhoztuk, ezt nyilván neked is köszönhetjük, hiszen itt is többször hirdettük a versenyt és a linkeket, ahol leadhattad ránk a szavazatodat. Tovább: