Aki gyermeket nevel, tudja, hogy a kialakított napi rutin, a napi ritmus mennyire sokat tud segíteni abban, hogy gördülékenyen teljenek a hétköznapok. Ha a gyermek tudja, hogy ébredés után reggeli jön, s aztán az öltözés meg a fogmosás, akkor kevésbé jut eszébe kétségbe vonni a következő lépést, mint amikor néha reggelivel, néha pedig öltözéssel kezdődik a nap. A rendszeres tevékenységek azonban nem csak az elindulásban és a napi feladatok elvégzésében tudnak segíteni, hanem a szabadidő hasznos eltöltésében is. 

Sokan, sok helyen leírták már, hogy a kicsiknek nagy szükségük van szabad játékra, s arra is, hogy időnként unatkozzanak. Ezzel nem is vitatkozunk, valóban szükségük van strukturálatlan szabadidőre, amikor fantáziájukra kell, hogy hagyatkozzanak a következő játék kitalálásában. Az is vitathatatlan azonban, hogy szükségük van szüleik osztatlan figyelmére, szerető hozzáállására, arra, hogy időnként csak rájuk figyeljenek és közösen elmerüljenek egy-egy értelmes tevékenységben. Erre adnak variációkat a SzóKiMondóka játékcsomagjai is. 

Variációkat, mert többféle játéklehetőséget rejtenek a dobozok. A bennük található mesekönyvet ajánljuk, hogy gyermekeddel ölbe véve olvasgasd. Akár úgy is, hogy közben párosítjátok a sorra kerülő szavakat a megfelelő – szintén a dobozban lévő – szókártyákkal. De emellett a kártyák önmagukban is sokféle játéklehetőséget rejtenek. A játékcsomagok kisfilmjében pedig mozgásos dalok, mondókák gondoskodnak a szórakoztatásról, miközben ismerkedhettek a szavakkal, jelentésükkel és a szóalakjukkal is. Akkor járunk el a legjobban, ha ezeket a különböző tevékenységeket is beépítjük a napi rutinba. Így a visszatérő alkalmak során gyakorolhatjuk a tanultakat és mindig lesz új részlet is, amit felfedezünk. Az útmutatóban, – amelyet a Nektek, szülők számára tettünk bele a dobozokba-, pedig további játéklehetőségeket találtok, így biztosan nem untok rá ez egyes elemekre. 

Nálunk a játékcsomaggal való játék úgy épült be a napirendbe, hogy a filmet délelőtt vettük elő gyermekemmel, mielőtt játszótérre mentünk volna, de volt, amikor kétszer is megnéztük, amikor eső miatt bent kellett maradnunk. Az ebéd utáni alvás után jött a mese, mert akkor még örömmel ült egy helyben, de már érdeklődve nézte a könyv lapjait. A szókártyákat este vettük elő, az ágyban, amikor még nem akart aludni, ezért szívesen vette, hogy még foglalkozom vele. Másnak persze biztosan más ritmusban jobban beilleszthetők ezek a tevékenységek, örömmel vennénk, ha megírnátok, kinek milyen napszakban valósítható meg a SzóKiMondóka egy-egy tevékenysége.