Általában azok az ismerőseim szoktak panaszkodni visító gyerekekről nyilvános helyen, akiknek nincsen saját gyereke. Mert akinek van, az tudja, hogy a gyerekek hangosak. Ez nem azt jelenti persze, hogy el kell fogadni ha a gyerekek nyilvános helyen üvöltenek, inkább azt, hogy a családokban van egy természetes alapzaj és jobb, ha nem próbáljuk meg folyton csendre inteni a kicsiket. Mit értek ez alatt? 

Férjem, aki a New York Egyetemen tanít, sok olyan felnőttet kezelt már, aki azért nem volt képes a saját hangján beszélni (nem visszafojtva természetes orgánumát), mert gyermekkorában folyton csendre intették. Ezek a gyerekkori élmények egy életre meghatározzák az egyén saját hangjának használatát. Csupán hosszú évek szorgos munkájával lehet ezt korrigálni, egy ilyen mélyen beült (az izmokban tárolt) beidegződést. Ha olyan szerencsés vagy, hogy mondjuk színészképzés, beszéd- vagy egyéb speciális terápia során ki tudod dolgozni magadból.

A csendre intés tehát nem megoldás, azzal maradandó károkat okozhatunk gyermekünknek. A megoldást már sokszor leírtuk itt a blogban: beszéddel fejezze ki magát és kívánságait. Ezt pedig már nagyon korán, a beszédfejlődés kezdetén el lehet kezdeni. Használjon szavakat céljai elérésére, mondja ki, mit szeretne.Vokális kifejezőkészségét az éneklés is segíti, így a közös éneklés legyen mindennapjaitok része. A versolvasást, rímelgetést pedig azért vedd fel a repertoárba, mert a gyerekversek is művészi formában érvényesítik az önkifejezés magas szintű megnyilvánulását. Ha a vers is a mindennapjaitok része, gyereked hamarabb kezd el saját magától verselgetni, vagy akár dalszöveget írni egy ismert, vagy saját dallamra. A kreativitás, az önkifejezés fontosságáról a mai világban pedig könyveket töltöttek már meg szakemberek. 

 

Mi a helyzet a címben szereplő, nyilvános helyekkel?

Ezek a helyzetek a szülőtől gondos előkészületeket kívánnak meg. Ha hosszabb időt kell eltöltenetek nyilvános helyen, mondjuk egy esküvő, vagy családi utazásból kifolyólag, nem elég a táskába élelmiszert és ruhát tenni.Legyen nálatok legalább négy különféle elfoglaltságot nyújtó játék és megérkezés után, ha módodban áll, azonnal szentelj neki extra figyelmet. Üljetek le, és vegyetek elő valamit. Foglalkoztató füzet, valami interaktív, beszélő játék, egy plüssállat, vagy kisautó és egy jó könyv lehet, mondjuk ilyen esetekben a minimális alapkészlet. Vegyétek elő együtt a füzetet, oldjatok meg néhány feladatot közösen, s ha szerencséd van, mire másra kell figyeljél, már belemerült a második tevékenységbe.

Ha újra igényli a figyelmedet, de nem tudod neki megadni, akkor azt majd kiabálással, vagy hisztivel akarja majd elérni. Erre a legjobb ellenszer a megelőzés – ennek receptjét írjuk itt le neked:

Ha mással kell foglalkoznod, kérj meg mást, hogy törődjön kicsit a gyermekeddel, erre többnyire akadnak jelentkezők, de neked kell kezdeményezned, ne várj arra, hogy majd más a helyzetedet látva a segítségedre siet. Saját igényeid megfogalmazása nagyon fontos gyermeked beszédfejlődése szempontjából, hiszen minden gyerek elsősorban példamutatásból tanul. Csak akkor van a kimondott szavaidnak hatása, ha azt a viselkedéseddel is alátámasztod. 

Ha mindezek ellenére hisztire és visításra kerülne sor, mert hosszúra nyúlik a várakozás és már semmi nem köti le a gyermekedet, minél hamarabb mozdítsd ki a szituációból. Menjetek együtt el a mosdóba, vagy sétálni, nézelődni, amire módotok van. Bár az étel is lehet figyelemelterelő művelet, azt tudnod kell, hogy a magas cukortartalmú nasik és italok nehezítik majd a gyermeked koncentrációját. Így ezekben a helyzetekben kerülendők. 

Alkalmazd a visszakérdezést: mond el mit láttál, mit csinált a néni, bácsi, mit játszottál a babáddal. Beszéltesd, segítsd őt ily módon feldolgozni az őt ért történéseket, mert a hiszti oka lehet a szokatlan helyzet, a túlzott stimuláció, az erős ingerek, amelyek feldolgozását segíti, ha beszélhet róla. 

Extra figyelem, játékok, beszéd és előrelátás – ha összefoglalni szeretném azokat a taktikákat, amellyel sikerülhet elkerülni a hisztiket hosszú időn keresztül, nyilvános helyen az élénk kisgyermekeddel. 

 

Ti mit gondoltok erről?