Miért?

A SzóKiMondó Ökomesék sorozat elindítását 2019-ben az indokolta, hogy nem találtunk olyan mesekönyvet, vagy sorozatot a hazai gyerekkönyvek palettáján, ami amellett, hogy felhívja a gyermekek figyelmét a környezetvédelem fontosságára, gyakorlati megoldásokat is kínál a problémák kezelésére.

Mit?

Az Ökomesék sorozatot ez a törekvés indította útjára: a mindennapok során hasznosítható tanácsokat adni az élet minden területére úgy, hogy azok végrehajtása ne tűnjön kihívásnak, erőfeszítésnek, vagy lehetetlen vállalkozásnak, ehelyett ésszerű, egyszerű és takarékos megoldásokat kínálunk, amelyek jövedelemtől és lakhelytől függetlenül, mindenki számára elérhetőek.

Hogyan?

Mindezt persze úgy kellett megvalósítanunk, hogy a mesék ne legyenek szájbarágósak, okítóak, hanem vicces-kedves történetekkel biztatjuk gondolkodásra és cselekvésre a legkisebbeket. Móna és Marci saját példájukon keresztül mutatják meg, hogy milyen sokat tehet egyetlen kisgyerek is a saját otthonában, családjában és közösségében a környezetért. Példamutatásuk ragályos, hiszen Móna a Barátom, a fa mesében az óvodája segítségével egy egész fasor kivágását akadályozza meg az önkormányzat döntésével ellentétben. A sorozat első része, a Nulla hulladék mesében pedig saját családjuk vásárlási és hulladékkezelési szokásait vizsgálják felül Móna és nagyi segítségével, akitől sok okos dolgot megtanul Móna, többek közt tőle hall először a komposztálásról is. A kötet végére ez a vers került:

A további kötetekben Kiss Judit Ágnes verseit olvashatjátok a Barátom, a fa kötetben a fák jelentőségéről, az Egyem-e mese kötetben a zöldségekről, gyümölcsökről, a Vásárlás újragondolva kötetben pedig vásárlási szokásainkról.

Az első Ökomese, a Nulla hulladék megjelenésekor a Bikás parki kerületi Gyerknapon rendeztünk színpadi műsort a Búgócsiga Zenede, a Tücsökzenekar, a Montessori iskola és a Pa-dö-dő részvételével, amelyről készült felvételt itt láthatjátok:

Az utolsó mesekönyv, a Jönni-menni-lélegezni megjelenésével pedig teljessé vált a könyvsorozat, amit egyben, 3660 Ft-os kedvezménnyel tudsz itt megrendelni, kevesebb, mint 4 könyv áráért: SzóKiMondó Ökomesék 1-5. 

Te jössz!

Rendeld meg most, hisz te is tudod, hogy krízis van, és biztos vagyok benne, hogy te is keresed a családod számára a kiutat a környezeti válságból. Nézzétek meg a videót együtt és fogadd meg Lang Györgyi szavait te is: Mindenkinek meg kell tenni, amit tud. Ehhez az útmutatás a SzóKiMondó Ökomesék 5 részes sorozata. 

Nézd meg a bejegyzés videóváltozatát, ahogy elhangzott a SzóKiMondóka Facebook oldalán: