Leírás
SzóKiMondóka Óvoda játékcsomag – fejlesztő játék a szavakkal
+ ajándék CD a kisfilm dalaival
,,Először is gratulálok! Nem szoktunk tévét nézni gyermekünkkel, de amit eddig próbáltunk nála 5-10 percre betenni mesét, animációt- nos: semmi nem kötötte le. Ahogy először lejátszottuk neki a Szókimondókát, rögtön tapadt a képernyőre. Negyedik lejátszás után már mutatta a fejét, ötödiknél a nyakát, hatodiknál lábát, kezét. A pont, pont vesszőcske elsőre elbűvölte, kifejezetten a hozzá tartozó animáció (ami szerintünk is nagyon jó ötlet). Elejétől a végéig érdeklődéssel fogadja, szereti, élvezi, az első hangtól kezdve mosollyal fogadja. Fejlődése szempontjából is nagyon hasznosnak bizonyul, amióta nézi, megtanulta mondani, hogy “szia” és “kint”; táncol rá, tapsol, és követeli a mackó táncot 🙂 Remek ötletet valósítottak meg, a kivitelezés pedig színvonalas. A szavak képernyőre való kiírása, a mondókák-dalok animációval való kísérése, a több formában elmondott, elmutogatott, kifejezett szavak tanulásra, figyelemre és a tanulás szeretetére ösztönzik a gyermeket.” – Amrein Tamásné Miskolci Boglárka
Mit tartalmaz a SzóKiMondóka Óvoda játékcsomagja?
- Egy zenés kisfilmet, az Óvoda világáról, megzenésített mondókákkal, énekkel, táncoló gyerekekkel… hogy ne csak bámulja a tévét, hanem mozogjon, táncoljon velünk!
- Illusztrált, színes szókártyákat, amelyek már önmagukban is sokféle játéklehetőséget rejtenek
- Mesekönyvet “Lackfi János: Milán és a sziázás” címmel – hogy este a nagy táncolás, énekelés után letelepedjünk, összebújjunk és mesébe szőjük a szavakat.
- Tippeket szülőknek, hogy milyen játékokat játszhatunk otthon együtt, illetve sok-sok lehetőséget, hogy mit játszunk a SzóKiMondóka elemeivel
A SzóKiMondókában azt szeretik a szülők, hogy sokfélét lehet vele játszani a gyermek hangulatához, a napszakhoz igazítva a közös játékot. Ha elmélyültebb játékra van lehetőségünk, elővehetjük a szókártyákat. Itt számtalan játéklehetőség van, amit az Útmutatóban részletezünk is. Ha aktívabb, energia levezető időtöltést szeretnénk, tegyük be a zenés kisfilmet és jöhet a közös tánc, együtt mondókázás, éneklés, szófelismerő játék. Ha pedig, például este a nyugodt légkör megteremtése a cél összebújhatunk a kanapén és együtt, beszélgetve olvashatjuk a mesekönyvet.
- Ha kevés időd van közös játékra, de azt maximálisan szeretnéd kihasználni
- Ha fontos számodra a készségfejlesztés, zenei nevelés
- Ha szeretnéd, hogy gyermeked játszva váljon olvasást szerető felnőtté
- Ha fontos, hogy szépen, érthetően beszéljen és mások is megértsék
- Ha szeretnéd rendszeres tevékenységekkel felkészíteni az óvodára
- Ha kétnyelvű a gyermeked és az idegen nyelv a domináns
- Vagy ha csak egy jót szeretnél játszani gyermekeddel, Szalóki Ági hangjára jót táncolni, mondókázni!
A SzóKiMondóka Óvoda készségfejlesztő játékcsomagja ezt kínálja neked. A SzóKiMondóka Óvoda játékcsomag megvásárlásával nemcsak a szórakozás, a minőségi közös időtöltés biztosított, hanem a játékos fejlesztés is. Ne habozz, tartozz te is a SzóKiMondókázó Szülők Csapatába!
További játékcsomagjaink útmutatójába beleírtunk a csoportos, óvodai felhasználás során javasolt kiegészítő tevékenységeket. Ennek a csomagnak a kiegészítő tevékenységeit itt találjátok meg.
Nézd meg rövid bemutató videónkat:
Keress minket kérdéseddel/rendeléseddel kapcsolatban:
Elérhetőségeink:
Telefonszámunk: +36/20-66-56-199
E-mail címünk: vasarlas (kukac) szokimondoka (pont) hu
Ügyfélszolgálat, szakmai tanácsadás:
szia (kukac) szokimondoka (pont) hu
Skype: szokimondoka
Szállítási lehetőségek és költségek:
Magyarországon belül a GLS házhozszállítás és a GLS CsomagPont szállítási költsége a kosárértéktől függően, sávosan változik. Minél nagyobb értékben rendelsz, annál olcsóbb, vagy akár ingyenes is lehet számodra a szállítás:
10.000 Ft alatt 1590 Ft
10.000 - 13.000 1290 Ft
13.000 - 16.000 890 Ft
16.000 felett ingyenes
A GLS Futárszolgálat esetében, a futár házhoz viszi a terméket. Fontos pontosan megadnod a telefonszámodat, hogy ha bármi gond van a csomag átadásával, el tudjon érni a futár.
A GLS CsomagPont esetében a csomagodat a "Pénztár" oldal utolsó lépésénél megjelenő térkép segítségével kiválasztott Átvevőhelyre juttatjuk el, ott veheted át a csomagpont nyitvatartási idejében.
Örömmel jelentjük, hogy újból van lehetőség személyes átvételre két helyen is. Ha ezt választod, akkor értékhatártól függetlenül ingyenes a szállítás, de előre kell fizetni.
2600 Vác, Zrínyi Miklós utca 41. – az ipartelepen hátul, Webshopiroda.
Nyitvatartás: hétfő-péntek 9.00-15.00.
Csomagod a megrendelés másnapján tudod itt átvenni.
1062 Budapest, Bajza u. 24. - Katica Könyv Műhely.
Nyitvatartás: hétfő-csütörtök 9.00-16.00, péntek 9.00-14.00.
Csomagod a megrendelés másnapján 13.00 órától tudod itt átvenni.
Külföldre történő szállításnál a célország szerint, változó a költség, hogy pontosan mennyibe kerül az adott országba történő szállítás, arról a "Kosár" oldalon található szállítási díj kalkulátor alapján kaphatsz pontos információt.
Fizetési lehetőségek:
Elektronikus fizetésre alkalmas bankkártya, átutalás (K&H-s bankszámlaszámunkra -10400494-50526554-53521008 - megrendelésszám vagy a megrendelő nevének feltüntetésével), PayPal vagy utánvéttel a csomag átvételekor.
További részletes információkat a "Rendelési-, fizetési- és szállítási információk" oldalon találhatsz.
Related
Értékelések
Még nincsenek értékelések.