Nagy lelkesedést váltott ki a Facebookon meghirdetett programunk, amelyben nem mást ígértünk, mint, hogy minden kiadványunkat eljuttatjuk hozzád 24 hónapon keresztül havonta, és minden napra adunk hozzá foglalkozástervet. Ez a szokimondoka.hu 300. blogbejegyzése, és óriási öröm, hogy ez egybeesik ennek a csodálatos programnak a bejelentésével!
A részleteket a mai blogban ígértem elárulni, lássuk:
A 2 éves program célja, hogy minden nap játsszatok valami fejlesztő játékot úgy, hogy ezek a foglalkozások egymásra épüljenek, és minden napra legyen valami újdonság is. Ha sikerül beépítened a napirendbe ezeket a közös játékokat, egy fantasztikus tanulási folyamat részese lehetsz, és szemed láttára, általad okosodik, fejlődik minden nap gyermeked. Azt hiszem, hogy ennél csodálatosabb szülői élmény alig van.
Miért a havi küldés?
Az a tapasztalatunk, hogy csomagárkedvezménnyel többen veszik meg a játékcsomagjainkat, mint egyesével, mert úgy kedvezőbb egy csomag ára. Ugyanakkor annyira belelkesednek a szülők a gyermek első sikerei láttán, hogy nem használják ki maximálisan az egy-egy játékcsomagban rejlő lehetőségeket, hanem túl hamar lépnek tovább a második, harmadik fejezetre és így gyorsan a végére érnek a sorozatnak úgy, hogy nem élvezték ki annak minden percét. Nem hibáztatom őket, hiszen ott a polcon a többi csomag, a gyermek kéri, hogy nézzenek, kártyázzanak, olvassanak még – valószínű, hogy én is a helyükben már bontanám ki a következő csomagot, mert többet akarok ebből az örömből. Ezért azonban jobbnak látjuk egy havidíjas rendszerben, fokozatosan adagolni kiadványainkat: háromhavonta küldünk ki új játékcsomagot, a közbeeső hónapokban pedig könyveket kaptok, amihez szintén készítünk foglalkozásterveket. Így sosem válik unalmassá egy-egy játékcsomag, lassabb, biztosabb, tartósabb a tanulás, mélyebb lesz a közös élmény. Jobban tudtok a már meglévő ismeretekre építeni egy új téma kapcsán és a szavakkal való ismerkedés fokozatossága is csak így tud érvényesülni.
Miért most?
Az az igazság, hogy az elmúlt évek kemény munkája ellenére, még mindig hiányzik pár kiadvány a sorozatok befejezéséhez, de vállaljuk, hogy ezzel a programmal leszállítjuk nektek az ígért hónapban a sorozatok hiányzó fejezeteit. A TE támogatásoddal még egy játékcsomag (az Ember) és 5 könyv fog megjelenni az előfizetésed 2 éve alatt. Egy játékcsomag előállítási költsége olyan magas, hogy évente egyet tudunk csak megjelentetni, így mostanáig tartott, míg a hat részes sorozat öt része elkészült. Most kerültünk abba a helyzetbe, hogy ezt az előfizetéses programot végre elérhetővé tegyük. A szeptemberi kezdésnek még egy óriási előnye van számodra: amint az évszakok beköszöntenek, a játékcsomagok segítségével el tudsz merülni annak részleteiben. Szeptemberben kezdesz a Család játékcsomaggal, decemberben jön a Víz, aminek az évszaka a tél. Márciusban a Levegő játékcsomaggal folytatod, aminek az évszaka a tavasz, júniusban pedig jön a Tűz a nyár tulajdonságaival. Jövő szeptemberben pedig megkapod a Föld játékcsomagot, ami az őszt mutatja be és végül jövő karácsonyra megérkezik az Ember, a sorozat átfogó, záró része.
A kiadványokon kívül mit kaptok még?
A Napi játékok egy olyan szolgáltatás, amit már most is meg tudsz rendelni attól függően, hogy hányszor szeretnél foglalkozni játékcsomagjaink segítségével gyermekeddel. A napi egy játék szolgáltatás havidíja 1000 Ft és három hónapra ad minden napra foglalkozástervet. Itt tudod megnézni a többi variációt. A Napi játékok csak a játékcsomagokra rendelhetők, de nektek kiegészítjük a folyamatot a könyvekre kidolgozott játéktervekkel. A szolgáltatást csak húsz hónapig fizeted, az utolsó 4 hónap kiadványait már ajándékba kapod, ha szeptember 15-ig jelentkezel. Ezen kívül egy zárt Facebook csoportba várjuk a résztvevőket, hogy ott egymással osszátok meg tapasztalaitokat, válaszolhassak a kérdeseitekre. Ti, a program résztvevői vagytok, akikért van a SzóKiMondóka, ezért a ti boldogulásotok a vezetőség fő fókusza a program ideje alatt.
Kinek való ez az előfizetés?
- Minden szülőnek, akinek gyermeke 1-6 éves kor közt van és szeretne tenni valamit, hogy felkészítse őt az óvodára, iskolára, életre.
- Minden szülőnek, (nevelőszülőnek, nagyszülőnek) akinek fontos a gyermek fejlődése, s, hogy mindent megtegyen a gyermek értelmi, érzelmi, szociális képességei fejlesztéséért.
- Minden családnak, aki külföldön nevel kisgyermeket magyarul és szeretne ehhez minden eszközt megkapni.
- Minden gyermeknek, aki szeretne játszva tanulni a világról és tapasztalatok útján, szüleivel együtt megismerni a természetet, az évszakokat, állatokat, mondókákat, dalokat.
Kinek nem való?
- Annak, aki nem akar rendszeresen foglalkozni gyermekével.
- Annak, aki nem szeretné gyermekét fejleszteni, mert úgy van vele, hogy majd az élet megtanítja mindenre.
- Annak, aki nem szeretne közelebb kerülni gyermekéhez.
- Annak, aki úgy gondolja, elég minden tudást az óvodában, iskolában felszedni.
- Annak, akinek nincs még negyedórája sem arra, hogy gyermekével minden nap minőségi időt eltöltsön.
Hol kell jelentkezni?
A jelentkezés hétfőn indul el ezen az oldalon. A részleteket már most is megnézheted, de jelentkezni hétfőtől fogsz tudni rá. Ha van kérdésed, írj nekünk, vagy hívj minket munkaidőben!
Az alábbi videóban bemutatom neked a programot szóban is:
Izgalommal és nagy szeretettel várlak titeket:
Miller Viola
programgazda
Hagyj üzenetet