A SzóKiMondóka játékcsomagjainak szerves részét képezik a mozgással kísért mondókák, amelyek a beszédfejlesztés mellett a mozgáskoordinációt is elősegítik. A mozgás emellett hozzásegít ahhoz, hogy gyermekünk és mi is könnyebben megtanuljuk ezeket a dalokat, mondókákat. Gyermekeink nem csak a mondóka ritmusát élvezik, hanem a mozgással járó mondókák örömet is okoznak. Miközben közelebb kerülünk egymáshoz, kapcsolatunk mélyül. De nem csupán a szülő joga és kiváltsága a mondókázás – mivel rövid idő alatt megtöri a jeget köztünk és a kicsi közt – remekül alkalmas a nagyszülők bevonására, a nagybácsik, nagynénik, ritkán látott rokonokhoz fűződő kapcsolat elmélyítésére is.
A lovagoltató mondókák nagy kedvenceink:
A gyermek az ölünkbe ül, derekát megfogjuk, lábainkat pedig mozgatjuk a mondóka ritmusára egyre gyorsabban fel-le.
Gyí, paci, paripa,
Nem messze van Kanizsa,
Odaérünk délre,
Libapecsenyére.
A ritmusnak nagy szerepe van a beszéd kialakulásában. Ezt a belső ritmust erősítik a mondókák. Mozgással kísérve pedig még erőteljesebb a hatás, hiszen több érzékszerven keresztül érkezik gyermekünkhöz az információ. Ezért párosítunk a szavakhoz mi is mozgásokat a SzóKiMondókánál.
Vonjunk be minél több érzékszervet a szótanulásba, mondókázásba!
Íme, egy mondóka a Család fejezetből, amivel lehet gyakorolni a testrészeket, jobb és bal kezünk megnevezését. A mondóka alatt a szóban forgó testrészek megmutatása a feladat:
A SzóKiMondóka kisfilmjein is ez történik: a gyerek látja, hallja, majd kimondja a szót, majd eljátssza a jelentését, és megkeresi hozzá a szókártyát is. Ezáltal a különböző agyi területeken elhelyezkedő érzékelő centrumok összekapcsolódnak, amivel új szinapszisok jönnek létre.

Ez a szemem, ez a szám,
Ez pedig az orrocskám.
Jobbra-balra két karom,
Forgatom, ha akarom.
Két lábamon megállok,
Ha akarok, ugrálok!
Másik nagy kedvencünk az orr-összedugós mondóka. Orrainkat összeérintve jobbra-balra mozgatjuk a fejünket a gyermekével ellentétes irányba, az utolsó sorra kétszer olyan gyorsan, mint előtte:
Én is pisze
te is pisze,
gyere pisze,
vesszünk össze!
Ezt a mondókát, a hozzá tartozó kottával a Testrészek mesesorozat 3. részében találod meg, az Orr és fül kötetben.

A csikizős mondókáknál viszont nincsen jobb. Ez a mondóka alkalmat ad arra, hogy a testrészeinkről beszélgessünk. Mi mindent tudunk kezeinkkel csinálni?

Szeretnél több mondókát? Kattints erre az oldalra 14 napos Mondóka programunkhoz!
Iratkozz fel YouTube csatornánkra, és csatlakozz Otthonfejlesztés programunkhoz, amelyben te is megtapasztalhatod a mondókák varázslatos hatását. Az én gyerekeim imádják a csikiharcot, ami abból áll, hogy mindenki mindenkit csikiz, ahol ér. Egy dologra kell csak figyelni, hogy ne vaduljon el a játék, ami három gyermekkel nálunk gyakran megesik.
És ami már a három hónapos kislányomat is hangos kacajra fakasztotta, és teszi azóta is, rendületlenül:
Ákom-bákom házikó (ujjainkkal lefele vándorlunk a lábán)
Mi ez? (megszagoljuk a baba lábát)
Büdi lábikó! (elfintorodunk)
A vicces arckifejezés, az undor – amit nem gyakran lát az arcunkon, és szokatlan is számukra -, mindig megnevetteti a gyerekeimet. 7 éves Zoé lányom 3 hónapos korától kezdve, a mai napig imádja ezt a mondókát. Nem tudnék még egy olyan viccet, tréfát, időtálló humort mondani, ami felvenné ezzel a versenyt.
Ha tetszett ez a bejegyzés és érdekelnek további ötleteink, híreink a készségfejlesztés, olvasás előkészítés, a magyar kultúra megőrzése, a közös játék során témákban ITT feliratkozhatsz a hírlevelünkre.
Otthonfejlesztés programunk
Két éves előfizetésünk keretében minden hónapra kapsz új kiadványt és mellé minden napra játéktervet. Így már napi 10-15 percben magad fejlesztheted hatékonyan gyermeked: Meglátod, hogy mennyire gyorsan tanul a SzóKiMondóka csodás eszközeivel és maga kéri a közös játékot, mert annyira élvezni fogja.