Ma van a Föld órája este fél kilenctől fél tízig.
Ez a nemzetközi kezdeményezés 2006-ban indult el a WWF javaslatára azzal a céllal, hogy az embereket, helyi közösségeket összehozza, hogy aztán közösen tegyenek lépéseket a Föld erőforrásainak fenntartható használatára. A kávézókban, vagy más nyilvános helyen összejött társaság ilyenkor lekapcsolt villanyok és kikapcsolt telefonok mellett arról beszélgetett egymással, hogyan lehetne megfékezni a klímaváltozást és milyen lépésekre van ehhez szükség.
Miért csak egy óra?
Elsőre megvallom, furcsának hangzott számomra a Föld órája kezdeményezés. Miért csak egy óra és mit lehet egy óra alatt elérni? De jobban belegondolva, minden, aminek van mértékegysége, relatív. Az idő nagyon is ideartozik. Néha egy pillanat is örökké tarthat – a mosógép utolsó egy perce például, ha el kell menned otthonról, de előtte még szeretnél kiteregetni. Máskor pedig egy teljes év tűnik néhány pillanatnak. Egy óra nagyon sok mindenre elég, ha okosan használjuk fel. Ha megszervezzük, hogy batátainkkal összejöjjünk ma este és egy teljes órán át a sötétben beszélgetünk a Föld helyzetéről, szerintem abból konkrét és erős elhatározások születhetnek. Márpedig ha ezek közösségben születnek meg, akkor tartósabbak lesznek mint a magadnak tett ígéretek, mert egymást tudjátok nyomon követni, terelgetni és számon kérni elhatározásaitokban. Ezért a legjobb a Föld órájára egy baráti kör, egy olyan társaság, akikkel többször is találkoztok még ezután.
Közösségben – de mit is?
A közösségen túl, a másik jellemzője ennek az órának a lemondás. A villany lekapcsolása jelképezi azt, hogy egy órára leválasztjuk magunkat a civilizáció adta előnyökről és önként vállalt sötétségbe burkolózunk, vagy gyertyafénynél beszélgetünk. A lemondás aktusa az, ami a Föld óráját négyzetre emeli, azaz megsokszorozza az erejét. Ma már ugyanis nem lehet anélkül a környezetvédelemről gondolkodnunk, hogy fontolóra vennénk, miről vagyunk hajlandóak lemondani.
Te miről mondanál le?
Miről volnál hajlandó lemondani annak érdekében, hogy gyermekednek legyen jövője ezen a Földön? Komolyan és őszintén válaszolj most erre a kérdésre magadnak! Az egy dolog, hogy a világ körülöttünk úgy működik, mintha minden a legnagyobb rendben lenne és mindig van fontosabb téma, mint a környezetvédelem. De ez ne tévesszen meg téged, te is tudod, hogy nagy a baj. A tudósok tíz évet mondanak, mialatt vissza kell fordítanunk az üvegházhatású gázok kibocsájtásának növekvő trendjét és néhány éven belül a nullára csökkenteni azt. Akkor is lesz klímaváltozás, hiszen azt már tapasztaljuk, a hatások elviselhető keretek közé szorítása a cél.
Mi az, amiről le tudnál mondani ennek érdekében? Húsevés? Benzin? Nyaralás? Új ruhák? Mégis mi? Mert lemondás nélkül ez már nem fog menni. Rendben, hogy okosabban kell vásárolnunk és építkeznünk meg közlekedünk, de nem kaphatunk meg mindent, amit eddig. Erről szól a villany szimbolikus lekapcsolása.
Közösség – lemondás – idő
Miről tudnál lemondani egy napig? Vagy miről egy hétig? És egy évig? Így is el lehet kezdeni a gondolkodást. Egy napig simán megvagyok hús nélkül. Sőt, egy hétig is. Szuper, akkor kezdjük itt. Mi lenne, ha ma este a TVnézés helyett mi, szülők beszélgetnénk egymással egy gyertya fényénél a Föld jövőjéről és keresnénk a válaszokat arra a kérdésre, hogy mit tudunk tenni gyermekeink jövőjéért ezen a bolygón?
Mi lenne?
Az lenne a Föld órája. Az is lesz, ha benne vagy. Benne vagy?
Írd meg nekünk hozzászólásban a tapasztalataidat!
Legutóbbi írásunk környezetvédelmi témában arról szólt, hogyan lett Mónából környezetvédő.
Ha további cikkeket szeretnél olvasni környezeti nevelés témában, akkor kattints itt jobbra, az Erről beszélünk… alatt a környezeti nevelés fülre.
Ha szeretnél tenni gyermeked környezeti nevelésének és családod környezetbarátabb működésének érdekében, hadd segítsünk téged ebben a törekvésben a SzóKiMondó Ökomesék eddig megjelent két könyvével a Nulla hulladékkal és a Barátom, a fa könyvekkel – amelyeket most kedvezményes áron tudsz megrendelni itt.
Mindkét könyvben 12 szókártyát és további játékokat találsz, de a mesék is arról szólnak, hogyan élhettek környezettudatosabb életet.
Természetesen újrapapírra nyomva.
Nézd meg a bejegyzés videóváltozatát, ahogyan elhangzott a SzóKiMondóka Facebook oldalán: