A múlt héten megírtam a játékcsomagok történetét, – hogy mikor, milyen segítséggel tudtak megjelenni a SzóKiMondóka eddigi játékcsomagjai – most pedig a Tűz játékcsomag létrejöttét szeretném elétek tárni és megköszönni a rengeteg közreműködőnek a segítséget. 

Mennyi közreműködő kell egy-egy játékcsomaghoz? 

Film

2015-ben forgattuk le a játékcsomag sorozat fejezeteihez szükséges filmek nyersanyagát. A forgatásban egy teljes stáb vett részt, hosszú lenne itt felsorolni a közreműködőket, de minden filmünk végén megtesszük ezt. A filmet meg kell vágni, ezt én végzem. Szabó-Nyulász Melinda, aki a Levegő játékcsomag animációit készítette, a mostani, Tűz fejezetnek animációs rendezője, animátora pedig Prakter Mariann. Szász Márk Boka készíti a filmzenét a filmhez, amikor a kép és hangsáv végleges, ő zenét szerez és felvesz az összes jelenet alá, és hangeffekteket tesz be a megfelelő helyekre. A film közben elhangzó dalokat a Veronaki zenekarral irattuk és vettük fel a forgatással egyidőben, 2015-ben. 

Mesék

Lackfi János 2015-ben megírta nekünk a játékcsomag sorozathoz a meséket, az egyes fejezetek kiemelt szavai alapján. Ezeket a meséket mi még akkor illusztráltattuk Medvedovszky Annával, a SzóKiMondóka örökös illusztrátor-grafikusával. A könyvek meg is jelentek, de csak korlátozott példányszámban, az a néhány műgyűjtői példány, ami a 60 könyvtári kötelespéldány után nálunk maradt, majd akkor kerül értékesítésre, amikor a játékcsomag sorozat minden fejezete megjelenik. Megvannak tehát az illusztrált mesék, de azokat egy-egy fejezethez könyvbe kell rendezni és lekottázni a filme kerülő dalokat, illusztrálni a mondókákat, lerajzolni a kísérletet. Amikor a könyv elkészül, Lovász Andi olvasószerkesztő szakértő szemei nézik még át és javítják a hibákat. 

Szókártyák

Majd el kell készíteni a mesébe került rajzok alapján a kiemelt szavakat szókártyákon. Kiválasztani a betűtípusokat, a kártyák színeit, egymáshoz és a mesekönyvhöz is válogatva azokat. Ez a viszonylag egyszerű folyamat nagy figyelmet igényel, ugyanis a gyermekek számára a szókártyák bírnak a legnagyobb értékkel a játékcsomagokban, nem véletlenül. Hiszen azt a filmmel ellentétben a kezükbe tudják venni. Első sikerélményük a SzóKiMondókával is a szókártyákhoz kötődik. Imádják rakosgatni azokat és fitogtatni, akár idegenek előtt is a tudásukat. Egyik nagy rajongónk írta Tiszaújvárosból, hogy amikor új lakásba költöztek, kislánya saját kezűleg vitte át az új lakásba a szókártya gyűjteményét, nehogy elkeveredjen a költözésben. 

Útmutató

A kész film és mesekönyv alapján születik meg az útmutató – amiben természetesen sok rész köszön vissza a korábbi fejezetekből, de mindig az adott részre szabva azt. Az óvodai felhasználáshoz projektterv készül, ami kifejezetten a játékcsomag csoportos felhasználását segíti, ezt Vanóné Varga Judit. képességfejlesztő óvodapedagógusnak köszönhetjük. 

Megjelenés

Amikor minden elem grafikája elkészült és a nyomda legyártotta azokat, a Nonprofit Civil Szolgáltató Központ munkatársai Üllőn összeszereli a játékcsomagokat: összegumizzák 3 csomagba a szókártyákat, betöltik azokat a mappákba, melléteszik a mesekönyvet és az útmutatót. Az új csomagolás már nem doboz, hanem mappa formátumban készült, így talán kevesebb helyet foglal el nálatok is a polcon. Színes szalaggal összekötik a mappákat masnira és lefóliázzák azokat. Majd a Katica Könyvműhely munkatársai elhozzák a raklapokra összekészített, dobozolt játékcsomagokat és eltárolják nekünk mindaddíg, amíg Vácra, a Webshopirodába kiküldhetjük őket, akik teljes mértékben végzik a logisztikai szolgáltatást a SzóKiMondókának. 

Így már nem is akkora talány, hogy miért tart egy évig egy-egy új játékcsomag megjelentetése. S hogy mire jó egy játékcsomag? Az már egy következő bejegyzés témája, most legyen elég annyi, hogy ha naponta egyszer veszed elő, akkor három hónapra való játékos, fejlesztő foglalkozások eszköze lehet. 

Karácsonyi akcióink

Mától karácsonyig tavalyelőtti áron, 7770 Ft helyett 6490 Ft-ért tudod megvenni a SzóKiMondóka játékcsomag sorozat minden egyes darabját. Ajándékba minden megrendelés mellé Karácsony szóról szóra foglalkoztató jár!

Nézd meg! Szerinted megérte a várakozás? 

Az alábbi videóban összefoglaltam a bejegyzés lényegét a SzóKiMondóka Facebook oldalán: