Mi a szavakkal szeretünk játszani. Lerajzoljuk, mesébe foglaljuk őket, kimondjuk és a gyermekekkel is kimondatjuk akár meseolvasás közben is a lerajzolt szavakat. A SzóKiMondóka könyvei alkalmat adnak a közös olvasásra, az írott szöveggel való ismerkedésre. Nem olvasni tanítunk, csupán ismerkedünk a szavakkal – jelentésükkel, kiejtésükkel és írott alakjukkal is, de ez az ismerkedés mindvégig megmarad a játékosság keretei közt. Idővel egy-egy szó, szótag, vagy betű kiemelkedik a betű rengetegből a gyermekek számára és sikerélményt ad nekik, ha felismerik nevük kezdőbetűjét, vagy az anya, apa, baba szavakat. Ezzel vizuális memóriájuk is fejlődik, és mivel a könyvek lapozgatása során nem csak a képeket nézik meg, közelebb kerül hozzájuk az olvasás, mint tevékenység. 
DSC_5960-Edit másolataA könyvek közös olvasása a legjobban úgy tud megvalósulni, ha gyermekünket az ölünkbe vesszük közben. Az ölbéli játékok tárháza ölbéli közös olvasással bővül. Gyermekünk figyelme az előttük lévő könyvre irányul, s kérdezgetéssel, a soron következő szó kimondásával, együtt fejtjük meg a könyvet. Így gyermekünk részt vesz a mesélésben, a mese értelmezésében. Passzív befogadóból aktív részesévé válik a mesélés folyamatának. 

A könyveink segítenek a gyermek figyelmének fenntartásában, a figyelem időkorlátainak feszegetésében. S míg így közösen, összebújva olvasunk, érzelmi tankunk is töltődik, gyermekünk érzi felé irányuló szeretetünket, testünkkel biztosítjuk számára a biztonság érzetét

DSC_5993-Edit másolataNagyobb gyerekek egyre kevesebbet hajlandók ölbe ülni, pedig nekik is szükségük van a szüleik adta érzelmi biztonságra. A sok gyermeknevelési tanács közt egyre kevesebb szó esik arról, hogy milyen fontos felé irányuló szeretetünk kifejezése. A kisgyermekkorban kapott szeretet alapozza meg a kapcsolatunkat a kamaszkor idején., Ez segíti őket abban, hogy felnőve ők is szerető emberekké váljanak, s boldog emberi kapcsolatokat alakítsanak ki a körülöttük élőkkel. 

A  mi könyveink segítenek abban, hogy az olvasás élménye közös legyen, hogy egymásra figyeljünk közben, s akár a mese fonalán elindulva megtárgyaljunk aznapi történéseket, fontos eseményeket.  

Szerintetek miben mások a mi könyveink, milyen élményeket nyújt nektek a SzóKiMondóka könyvek közös olvasása? 

Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló cikkeket a témában, esetleg érdekelnek további ötleteink, híreink a készségfejlesztés, olvasás előkészítés, a magyar kultúra megőrzése, a közös játék során témákban ITT feliratkozhatsz a hírlevelünkre.