Erről a témáról rengeteget írtunk már, így mégis meglepett, hogy ezt a címet, hogy olvasóvá nevelés még nem használtuk. A beszédfejlesztés után ez a következő cél, amire törekszünk. Mindig elmondjuk, hogy nem tanítunk kifejezetten olvasni a szókártyákkal, de az, hogy a kicsik látják a szavak írott alakját is, segíti őket abban, hogy játékosan ismerkedjenek az olvasással. Miért fontos ez? 

Olyan világban élünk, ahol képek vesznek körül minket és ez alól a kisgyermekek sem kivételek. Még ha nem is jutnak idejekorán képernyőhöz, az utcán, a könyvekben készen kapják a képeket. A fantáziájuk viszont akkor marad meg és úgy fejlődik, ha a szavakhoz maguk társíthatnak képeket. Ezért fontos, hogy meg tudják nevezni a körülöttük lévő tárgyakat, legyen szókincsük és fogalmaik, amelyet leginkább a nekik való rendszeres olvasással és gyakori beszélgetésekkel tudsz elérni. 

Miért fontos, hogy a szóalakokat is lássák? Egyrészt egy nagyon könnyen elérhető sikerélmény számukra a szófelismerés, magad is láthatod, ha csak néhány szókártyát készítesz neki kedvenc szavaiból, hogy milyen hamar elkezdi felismerni őket. Ezzel nem csak szókincse, de önbizalma, sőt önkifejezése is fejlődik, hiszen elkápráztat téged tudásával nap mint nap, amiért bőven kapja a dícséretet. Még nem olvas össze betűket, hanem csak megjegyez szóképeket, ami fejleszti a vizuális memóriáját és olyan tapasztalati tudást szerez, amire később, az olvasástanulás során építhet is. 

Ti kértétek, mi megcsináltuk: felkerültek webáruházunkba a tematikus szókártyacsomagok. Egyelőre 5 témában kínáljuk a 12 darabos szókártyacsomagot, amelyeket a legtöbben neveztetek meg: állatok, ételek, zöldség, gyümölcs és kertben. Rendeléskor megjelölheted, ha téged további témák is érdekelnének.

Ha nem akarsz szókártyákat használni, mert elriaszt a szóképes olvasás, akkor is tudnak könyveink segíteni neked gyermeked olvasóvá nevelésében. Hogyan? Minden SzóKiMondóka könyv (jelenleg 7 kapható, abból hamarosan elfogy 2, de mindjárt megjelenik 2 új) képes tördeléssel készült. Ez alatt azt értjük, hogy a mese legfontosabb szavait kiemeltük, a szóalak mellett a jelentését lerajzoltuk, így ha gyermeked ölbe véve olvasol neki, akkor ő a kép alapján tudja mondani a mesében soron következő szót. Ezáltal megérti az olvasás logikáját, részt vesz veled az olvasásban, ugyanakkor megfigyeli a kiemelt szóalakot is, vizuális memóriája fejlődik. Sikerélményhez jut azáltal, hogy “közösen” olvastok, s öledben ülve érzelmi tankja is töltődik, nyitottabbá válik az új ismeretekre. 

Miért fontos az olvasóvá nevelés? 

Ha nem kezdjük el elég korán az olvasás megszerettetését, meglehet, hogy küzdeni fog vele később. Pedig az olavsás egy csodálatos kikapcsolódási lehetőség, ahogy Lackfi János írta egy korábbi interjúnkban vele: “Az olvasás menekülési útvonalakat alakít ki a gyermek életében. Párhuzamos valóságok jönnek létre, melyekbe van átjárás a köznapi életből. Ott elégtételt lehet venni a sérelmekért, ki lehet próbálni a vágyak megvalósulását. A képzelet is tornázik, és főként elképesztő kaland az egész.” 

A kikapcsolódáson túl az ismeretek megszerzésének forrása is az olvasás, tehát az a gyermek, aki nem jól olvas, nehez fog tudni tanulni és az iskolában érvényesülni. Érdemes tehát mindent megtenni az olvasás korai megszilárdításának, megszerettetésének érdekében, mert nagyon sok múlik rajta később. Olvass tehát gyermekednek minél többet, ne csak neki, vele is olvass és téged is rendszeres lásson olvasni téged is, hiszen a jó példa sokkal erősebb nevelési eszköz, mint a szavaink. 

Reméljük, hogy jelen írásunkkal és kiadványainkkal is segítjük a kicsik olvasóvá nevelését és a te támogatásodat ebben a törekvésben. 

Jó olvasgatást! 

Az alábbi videóban összefoglaltam a bejegyzés lényegét a SzóKiMondóka Facebook oldalán: