Kedves szókimondókázók!

Véget ért 2024. Sőt, már elkezdődött 2025. Egészen elképesztő ütemben szaladt el a tavalyi év. Neked is?

Eddig minden év végén vissza tekintettünk egy blogbejegyzés erejéig az elmúlt évre. A rendezvények jutnak ilyenkor eszembe, ahol megjelentünk és kiadványok, amik megjelentek. Idén először egyik témában sem jeleskedtünk. Nem voltunk az idén könyvhéten, utoljára 2022-ben mentem, az Egyem-e mese megjelenésekor, de nem kiállítani, csak egy órára. Rendezvényen sem árultunk, a Magyar házba az idén nem hívtak és a New Brunswicki vásárra sem jutottam el júniusban, mert előtte való nap műtöttek. Kiadványunk pedig utoljára tavaly jelent meg, a SzóKiMondó Ökomesék utolsó két kötete: a Vásárlás újragondolva tavasszal és a Jönni-menni-lélegezni augusztusban.

Ettől eltekintve elég mozgalmasan telt el 2024 is. Januárban megoldottuk, hogy aki a webáruházunkban Család játékcsomagot vásárol, automatikusan hozzáférjen az első 4 hét foglalkozásterveihez, és a negyedik hét után pedig dönthet úgy, hogy tovább folytatja a szókimondókázást kétéves programunk keretei között. Ekkor az első havidíjért a második és a harmadik hónap kiadványait kapja meg, 8 heti foglalkozástervet és Napirendet a foglalkozások gördülékeny beiktatására a családi napirendbe.

Februárban teljes állásba léptem a munkahelyemen, immár heti 3 12 órás műszakban támogattam a szülés után a kismamákat és gondoskodtam a rám bízott újszülöttekről. Ezen a munkahelyen már november óta dolgoztam, de igazi kihívás csak akkor lett számomra, amikor a maradék időmben kellett mindent elvégezzek a SzóKiMondókában, amit eddig csináltam.

Márciusban újra aktiváltuk 2022-ben létrehozott TikTok oldalunkat új videókkal. Többek közt lelkes rajongóink nyilatkozataival a SzóKiMondókáról. Ebben a hónapban árat is emeltünk 2 éves programunkra, amit addig 5980 Ft-ért, azóta pedig 7770 Ft-ért lehet igénybe venni havonta. Tekintve, hogy a program minden napra tartalmaz egy 10-15 perces játéktervet, ahhoz pedig havonta új minőségi, komplex kiadványokat, a napi 260 Ft igen alacsony ár érte és csak szűken fedezi a kiadásainkat. 2025-ben ezért újabb áremelés várható.

Külföldre is értékesítjük 2 éves programunkat, áprilisban átprogramoztuk ezt úgy, hogy immár a világ minden tájáról megrendelhetővé vált az, ami addig csak Európában és az Amerikai Egyesült Államokban volt elérhető. A külföldi magyar családoknak hatalmas segítség a SzóKiMondóka abban, hogy a kisgyermeket játékosan, ugyanakkor gyorsan és hatékonyan tanítsák meg magyarul a szókártyák, dalok, mondókák, mesék segítségével, közös családi alkalmakon keresztül.

Májusban elkezdtük a termékválasztó programunk kialakítását, ami az érdeklődőknek segít a választásban, hogy melyik SzóKiMondóka program (2 éves, online klub, játékcsomag előfizetés) és kiadvány lehet számukra a legjobb. Júniusban kezdtük el webinárium sorozatunkat, először is 12-én a Hogyan legyünk még jobb szülők? előadással. Majd folytattuk az előadás sorozatot június 27-én a Hogyan kösd le gyermeked a nyárra? webináriummal, ahol a letölthető anyagok közt szókártyák, nyári játékok és mesék is voltak.

Júliusban a Cápák közt munkatársai kerestek meg minket, sokat készültünk a bemutatkozásra, de végül nem lett folytatása a történetnek. Augusztus első hetében egy 7 napos kihívást tartottunk, ahol minden nap egy-egy játék, mondóka, feladat várta a kihívásban résztvevőket zárt csoportunkban. Szeptemberben is megtartottuk ezt zárt Facebook csoportunkban.

Augusztus 22-én Beszoktatás az oviba címmel tartottunk minikurzust, szeptembertől kampányoltunk kétéves programunkkal és az őszi negyedévben rekord számban jöttek új előfizetők. Ha szeptemberben kezded a programot, akkor végig az évszakok mentén haladsz – akkor érkezik az évszakot bemutató játékcsomag, amikor az beköszönt.

Szeptember 26-án tartottuk meg először az Anyanyelvmegőrzés minikurzust, nagy sikerrel. Így aztán megismételtük az élő webináriumot október 24-én, november 14-én és december 5-én is. Előfizetőink Angliából, Németországból, Spanyolországból és az Egyesült Államokból jöttek leginkább. A másfél órás előadásba minden tudásomat bepakoltam, amit saját gyermekeim magyar nyelvi nevelése során és a szakirodalomból szereztem. Ezen az oldalon feliratkozhatsz a soron következő webináriumra, ha pedig előfizetőnkké válsz 24 hónapos programunkra Magyarországról itt, külföldről pedig ezen az oldalon, akkor azonnal hozzáférsz minden eddigi webináriumhoz és minikurzushoz.

Októberben nagy sikerű könyvtártúrát tartottunk Tolna megyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei könyvtárakban SzóKiMondó Ökmesék programjával Vajda Violetta közreműködésével. Az idei beszámolót itt olvashatod. Hozzátok is elmegyünk, keressetek minket a részletekért!

2025-ben megjelenik az Orr és fül szókártyás változata, talán a Test mese szókártyás változatával együtt. Megjelenik a Szavak, betűk, érzelmek játékmappa, amivel már új szavakat tudtok kirakni a betűkből, ha végeztetek a SzóKiMondóka játékcsomag sorozattal. Őszre pedig egy meglepetés kiadvánnyal készülünk előfizetőink számára.

Te mit tervezel az idei évre?