Két megyében is turnézott a Szókimondóka az ősz során

Nagyszerű kezdeményezés bevinni a könyvtárakba a könyvekkel kapcsolatos kultúrát, legyen az egy mesén alapuló bábelőadás, felolvasó délután vagy tematikus foglalkozás, például környezettudatosságról szóló könyvek kapcsán. Különösen fontos szerepe lehet akkor, amikor ezek az előadások az olvasás elsajátítása előtt álló kisgyermekeknek szólnak. Nagyóvodás és első osztályos korban a gyerekek rendkívül fogékonyak az őket körülvevő világra, már nem csak tapasztalni szeretnek, de élvezik, ha rájönnek az összefüggésekre. Számukra a betűk összeolvasása ugyanolyan nagy kaland lehet, mint a papír újrahasznosításának megértése, boldogan csodálkoznak rá arra, hogy a tavasz-nyár-ősz-tél-tavasz-nyár-őszt-tél végtelen váltakozása az újrahasznosítás körforgásához hasonlatos. Körbe-körbe jár, mint az óra. Amikor ezt kis rávezetéssel, de önmaga fedezi fel egy kisgyermek, csillog a szeme az örömtől. Legalább is én pont így és ezt tapasztaltam októberi útjaim során.

Két megyében összesen 13 kistelepülési könyvtárban fordultam meg, és az előadások alatt több, mint 250 kisgyerek ismerkedett meg játékosan a szelektív hulladékgyűjtéssel, az újrahasznosítással, a fák hasznosságával és ökológiai jelentőségével. Tolna megyében két településen is jártam már korábban, ezúttal is nagyon szép élmény volt a gyerekekkel beszélgetni a sok-sok könyv között.  A Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtárnak köszönhetjük, hogy 2023-ban elindult az országjáró körútunk, és ezáltal egyre több könyvtár érdeklődik a Hogyan lesz nulla a hulladék? című interaktív kiselőadásunk iránt. Köszönöm szépen a Megyei Könyvtártól Barbarának és Editnek a meghívást, és a legjobb sofőrnek, Iminek a segítséget, valamint a könyvtárosoknak a kedves fogadtatást, különösen Lajtai Erzsébetnek és Nagyné György Viktóriának, hogy idén másodjára is engem választottak egyik előadójuknak. A tavalyi beszámolót itt olvashatod. 

Igazán megérte  a nyakunkba venni az országot, és Györ-Moson-Sopron megyéből 1500 kilométert utazni, hogy eljussunk Szabolcs-Szatmár Bereg megye kis könyvtáraiba is Orsi barátnőmmel, akinek roppant hálás vagyok, hogy végig segített a könyvtártúra során. A sok esetben nagyon hátrányos helyzetű kistelepüléseken olyan nyitott és érdeklődő kisgyerekekkel találkoztam, akikkel minden percét élveztem a foglalkozásoknak. Nagyon remélem, hogy sikerült nekik is továbbadni Viola szeretetét a környezetünk, különösen a fák iránt az Ökomeséink kapcsán.

Búcsúzóul mindenki két útravalót kapott. Ez egyik az volt, hogy járjanak könyvtárba, és olvassanak sokat, mert a könyvekből szerzett tudást senki nem veheti el tőlük. A másik pedig, hogy mindenki válasszon magának egy kedvenc fát, amelyik alatt szívesen hűsöl, vagy eszik a gyümölcséből, esetleg kilátónak használja, mint Móna a Barátom, a fa című kötetünkben. Ha érdekel hogyan tudsz olvasó kisgyermeket nevelni, akkor az Olvasóvá nevelés tíz lépéséről itt olvashatsz.

Nagyon köszönöm Tóthné Ráski Dórának, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár KSZR referensének, hogy mindenben készségesen segített és rugalmasan kezelt minden változtatást. Köszönöm a KSZR települések könyvtárosainak a bizalmat és a meghívást, Jurkinya Krisztinának a sok-sok mindent, amivel elhalmozott, különösen a pusztadobosi kézműves ajándékokat!

Végezetül de nem utolsó sorban, minden tiszteletem a pedagógusoké, akik ezeknek a kisgyerekeknek az útját egyengetik a szülők mellett. Nem kis feladat a mai képernyőorientált világban felkelteni az érdeklődést az őket körülvevő környezet, a tudás és egymás iránt, emellett csapatot kovácsolni a gyerekekből. A legtöbb helyen azt tapasztaltam, hogy ez sikerült, és szívből gratulálok Nekik!

Nagyon nagy örömmel megyünk máskor is vissza mindkét megyébe és izgatottan várjuk az új helyszínek felkéréseit is!

Szeretettel,

Violetta