/Gyermekeink olvasóvá nevelése – Lackfi Jánost kérdeztük

Gyermekeink olvasóvá nevelése – Lackfi Jánost kérdeztük

New Yorkban járt Lackfi János a SzóKiMondóka egyik meseírója, költője!

Egyik délelőtt különleges élményben volt részük azoknak a kisgyerekeknek, akik a SzóKiMondóka gyerekfoglalkozásokra járnak a Tízezer lépés magyar könyvesboltba New Yorkban. Ugyanis az alkotók közül ketten is megjelentünk a foglalkozáson. Én táncolni és énekelni tanítottam a kicsiket, de készítettünk keljfeljancsit és játszottunk a megújult török basa kirakóval is. János pedig hatodik gyermeke által megihletett verseiből olvasott fel, amelyek akár a jelenlévő kétévesekről is szólhattak volna. A Kisjuli versek remekül írják le a gyermeki érzelmek gazdagságát, s általában a kicsik életének fontosabbnál fontosabb eseményeit. A márciusi New yorki nagy hóesés ellenére, aki eljött, jól járt, mert mondóka kockával, zsákbamacskával és felejthetetlen élményekkel gazdagabban tért haza. 


A foglalkozás után Jánost arról kérdeztük, hogy miért fontos szerinte, hogy gyermekeinkből rendszeresen olvasó felnőtteket neveljünk és mik ennek a folyamatnak a lépései, kihívásai.

  1. Miért fontos a rendszeres olvasás?

Az olvasás menekülési útvonalakat alakít ki a gyermek életében. Párhuzamos valóságok jönnek létre, melyekbe van átjárás a köznapi életből. Ott elégtételt lehet venni a sérelmekért, ki lehet próbálni a vágyak megvalósulását. A képzelet is tornázik, és főként elképesztő kaland az egész.  

  1. Mikor kell az olvasóvá nevelést elkezdeni?

Nyilván akkor érdemes, amikor még nem tud olvasni. Hadd rágja, gyúrja a könyvet, szokja az érintését, nézze a képeit, barátkozzék vele. Persze minden gyerek viszonya más ehhez, lesz, aki bolondulni fog az olvasásért, másnak meg nehézsége lesz vele. De az élményt érdemes megosztani…

  1. Szerinted mi az olvasóvá nevelés legfontosabb mozzanata?

Az élményszerű találkozás képzelt világokkal. Ha vággyá válhat a gyerekben az esti kötetlen mesélés vagy felolvasás, ha a szülővel való együttlét egy formájává alakul, akkor sokkal személyesebb és érzelmibb lesz a kötődés.

  1. Mik az olvasóvá nevelés folyamatában a legfontosabb kihívások, akadályok?

Az egyéb médiumok, internet, filmek, játékok világa sokkal vonzóbb lesz egy idő után. Nem árt tudatosítani, hol lehet az interneten is jó olvasnivalót találni, hátha megmarad ez a szokás is.

Ezt a négy kérdést feltettük szakértőinknek is, május elején láthatjátok majd egy óvodai fejlesztőpedagógus, egy gyermekpszichológus és egy nyelvész szakértő válaszait is. 

Ti mit tesztek azért, hogy gyermekeitek megszeressék a könyveket? 

By | 2017-03-30T10:50:06+00:00 március 30th, 2017|együtt töltött idő, gyermeknevelés, olvasás|0 Komment

A szerzőről:

Szólj hozzá! Érdekel a véleményed!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Hallottátok? Láttátok? Készségfejlesztő kategóriában az Ország Játéka lett a SzóKiMondóka 2017-ben!

Ezt a versenyt a Játéknet találta ki eredetileg abból a célból, hogy a karácsony előtti vásárlási lázban segítsen a szülőknek eligazodni a hatalmas kínálatban. Több kategóriában lehetett szavazni és egy szakmai zsűri is bírálta a játékokat. Bíztunk ugyan magunkban, de minket is meglepett az első hely, amit elnyertünk a szakmai zsűri döntése alapján.

Az már csak hab a tortán, hogy a közönségszavazatok díját is elhoztuk, ezt nyilván neked is köszönhetjük, hiszen itt is többször hirdettük a versenyt és a linkeket, ahol leadhattad ránk a szavazatodat. Tovább: