Múlt szombaton a Pozitív Gyermeknevelés Expón jártunk a SzóKiMondókával. Vida Ági Kismamablogja a szervezője ennek a rendezvénynek, a meghívott előadók pedig a pozitív gyermeknevelés különböző aspektusairól beszéltek. Jó volt, hogy mind egy teremben voltunk, így kiállítóként is hallgathattuk az előadásokat, ha épp nem volt érdeklődő az asztalunknál.
Érdekes volt minden előadás, de alapvetően az egész szemlélet az, ami most leginkább megmaradt bennem, ami legjobban hatott rám. Este, teregetés közben emésztgettem magamban a hallottakat és általa újraértékeltem a visszatérő vitákat gyerekeimmel. A viták sosem arról szólnak, amiről éppen vitatkozunk. Ők többnyire több önállóságot, kontrollt, szabadságot akarnak, amikor nemet mondanak valamire, vagy szabotálnak egy közösen kialakított szabályt. Az önállóságot én szeretném, ha az öltözködés terén produkálnák, ők viszont szeretnék, hogy én húzzam rájuk a ruhát, mert még egy picit babák akarnak maradni. Este szeretném őket babaként betakarni és lefektetni, amikor ők már inkább egymással játszanának végkimerülésig. Én úgy érzem, hogy nem fogadnak szót, de valójában pedig csak a saját életüket élik addig a pontig, amikor már falakba ütköznek.
Az erős határok ezért alapvető fontosságúak. S azok a falak elmozdíthatatlanok kell legyenek, akármi történjen is. Ilyenek lehetnek a sarkalatos napirendi pontok, amiből nem engedünk. Hogy pl. mindig reggelizünk, vagy időre lefekszünk, vagy minden nap kimegyünk, stb. Ugyanilyenek a viselkedési szabályok pl., hogy a verekedés nem megengedett, s mi a következménye, ha valaki mégis megteszi. Mit kap, aki verekszik, aki csúnyán beszél, aki lop, stb. Ezen törvények lefektetése és betartása alap ahhoz, hogy a falaink meglegyenek. A falak olyanok a gyereknek mint egy kapaszkodó, amibe kapaszkodva nőni tud. Ha nincs kapaszkodó, nincs fejlődés sem. Aki tehát nem tud nemet mondani a gyereknek annak sürgősen segítséget kell keresnie. De annak is, aki sok nemet mond, mert az is elhangzott a konferencián, hogy átlagosan egy nap négyszázszor mondjuk egy gyereknek a nem szót. Jó eséllyel az a gyermek már meg sem hallja, mi meg csodálkozunk, hogy miért.
A kapcsolat a másik építőköve a gyereknevelésnek. A szeretetteli kapcsolat miatt fog a gyermek olyan dolgokat megtenni nekünk, amit nem csinál meg szívesen. Fogmosás, öltözés, stb. – azok a nemszeretem tevékenységek, amiket ilyen-olyan okból, de végül is megtesz, mert tudja, hogy örömet okoz vele. A kapcsolat nem a fogmosás során, hanem a közös élményeken épül, legyen az összebújós olvasás, kirándulás vagy játék. Ezekből tehát nem árt felhalmozni, ha több olyan dolog van egy nap, amit a mi kedvünkért kell megtegyen. A kirándulás rajtad múlik, de ha az összebújós olvasáshoz keresel könyvet, akkor nagyon jó helyen vagy itt, s a játékainkat is ezzel a szemlélettel készítjük.
Harmadik építőkőnek odatenném a humort. Ha az Élet szép c. filmben a koncentrációs tábor borzalmát humorral az apa el tudta sütni a gyerekének, akkor mi is megpróbálkozhatunk vele. Ha viccesen húzom elő a szekrényükből reggel a ruhákat, vagy bolondos időjárás jelentést hallanak tőlem, nagyobb kedvük lesz felvenni azokat és kíváncsibbak lesznek a napra. Ha fogmosás hiányának következményeit humorral írom le, nagyobb eséllyel megértik, mint a “keserű” valóságot.
Határok, kapcsolat és humor – ezeket találtam most a pozitív gyereknevelés alapköveinek. Ha ezek megvannak, akkor van önállóság, van következmény, van érték, minden, ami még szükséges ahhoz, hogy ne csak elég jó szülők legyünk, de élvezzük is ezt a szerepet, amennyire lehet…
Te hogy vagy ezzel?
Az alábbi videóban összefoglaltam a bejegyzés lényegét a SzóKiMondóka Facebook oldalán: