Minden írás, ami eddig született a karantén ideje alatt a SzóKiMondóka blogjában arról szólt, hogy éljük túl, hogyan maradjunk normálisak, rendezettek, mi segít életben maradni a karantén ideje alatt. Most szeretnék egy lépéssel továbbmenni és arról írni, hogyan hozhatjuk ki a maximumot a bezártságból.
Nem, nem őrültem meg, bár már sokszor éreztem így az elmúlt nyolc hét alatt. Azok közé tartozom, akinek a gyomra nagyon nehezen vette be, hogy otthon kell maradni a 3 gyermekkel, akiket a tanítónéni helyett én (és a férjem felváltva) tanít és félre kell tenni minden mást, mert az ő ellátásuk és jól létük az elsődleges. Hatalmas terveim voltak a tagsági rendszer kidolgozására (Foglalkozz velem! SzóKiMondóka klub), amivel párhuzamosan már elkezdtem a játékcsomag sorozat következő fejezetének, a Tűznek a filmjét vágni és terv szerint mostanra már kész lennék mindkettővel. Ehelyett órákat lopok el a munkámra vagy a pihenésemből, vagy a délutánokból, amikor a szabad játék alatt gyermekeim is megtalálnak, hogy bevonjanak, vagy bevonódjanak abba, amit csinálok, vagy mert szimplán éhesek, szomjasak, unatkoznak, törődésre vágynak, stb.
A karanténban nem csak a fókuszált, tiszta munkaidő vált köddé, de az énidő is. Nekem minden énidő, amikor egyedül lehetek: míg sétálok értük az utcán az iskola felé, elbiciklizek a postára, bevásárolok, vagy kiülök tíz percre a napra. A bezártságban nincsen egyedüllét, a lakás olyan, mint egy űrhajó, ahol összezárva élünk, tanulunk, mozgunk, játszunk, veszekedünk, eszünk, alszunk, élünk. Nincs változatosság a társaságban, folyton együtt vagyunk, nem lehet kibeszélni egyik baráttal a másikkal kapcsolatos tapasztalatokat és fordítva. A gyerekeknek minden szülői felügyelet alatt történik, nem tudja kiélni a felügyelet nélküli énjét, vagy a másfajta, mondjuk óvodai felügyelet alatti saját magát, ami egy egészen más tapasztalat, mint az otthoni énje.
Milyen is ez a kettős gyermeki én?
Emlékszem a legelső óvodai szülőire, ahol a lányomról úgy beszéltek, hogy konkrétan körbenéztem, lehet-e itt más szülőnek hasonló nevű gyermeke, mint nekem. Amilyennek Zoét leírták, annak szöges ellentétét ismertem meg otthon. A gyermek kettős énje az óvodában és otthon nem kóros, sőt azt jelzi: minden rendben van. A gyermek tudja, hogy a külvilágban kontrollálni kell saját magát, ezt sikeresen meg is teszi az óvodai közösségben: tisztelettudó, segítőkész, közösségi ember. Otthon pedig nem lehet rávenni arra, hogy a tányérját kivigye a konyhába, vagy bármilyen más módon hozzájáruljon az otthoni csapatmunkához. Visszabeszél, nem szabálykövető, engedetlen. Mint megtudtam, kisgyermekeknél ez teljesen természetes és fejlődésének része. Otthon még kiengedi magát, mert biztonságban van, megendgeheti magának gyermeki énjét. Közösségben azonban már megtanult alkalmazkodni és együttműködni, egészen más kvalitásokat gyakorol.
Nos, a karanténban állandósul az otthoni én. A gyermeknek nincsen lehetősége közösségi énjét megélni, kontrollálni magát is csak magához képest tudja, mondjuk, míg tanul. Nem érvényesül a közösség nevelő hatása, de kiesik a barátokkal való egyenrangú együttlét is, amikor kipróbálhatja magát és megélheti társas kapcsolatokban a határait.
Hogyan tudod ezt a karanténban ellensúlyozni?
Ha időnként otthon is elengeded a szülői kontrollt, azaz szabadjára engeded őket, így a testvérekkel tudja megtapasztalni “egyenrangú” határait. Ugyanakkor a testvéreivel sosem lesz teljesen egyenrangú viszonyban, a születési sorrend egy kódolt hierarchia, erről gondolom, mindannyiónknak vannak emlékei. Mégis jobb ez, mint az állandó szülői kontroll, mert lehetőséget ad neki az egyenrangúak közötti interakciókra. Nem kell tehát minden pillanatban szórakoztatnod, vagy kontrollálnod őket, szükség van a kontroll nélküli szabad játékra, amikor maguk rendezik le egymás között az ügyeiket. Amikor magukra hagyod őket kontroll szempontjából, megpróbálhatod fizikailag is eltávolítani magadat és valami olyat csinálni, ami téged kikapcsol. Zenélni, énekelni, festeni, írni, keresztrejtvényt fejteni, olvasni, kötni, horgolni, bármi.
Mikor olyan cikkeket olvasok, hogy most mi mindenre van időnk a karanténban, fanyarul vágok vissza magamban, hogy persze, ha nem vagy kisgyermekes szülő. Az én időkereteim konkrétan beszűkültek, alig van időm a legfontosabb dolgaimra, viszont pár napja úgy veszem elő az ecsetet és a papírt, mint a megváltást, olyan tevékenységet keresve, ami végre kiszakít a mindennapok zaklatottságából. Az én stresszfaktoraim a munka helyetti házisuli – de csak akkor, ha megnézem az emaileket és látom, hogy sok minden van, amire reagálni kéne. Meg az állandósult veszekedések. Ezekre találtam ki, hogy időnként függetlenítem magam tőlük és nem szólok közbe, akármi történik. Én is veszekedtem folyton a bátyámmal, valahol természetes, hogy a testvérek veszekednek, nem? Néha hagyni kell, hogy maguktól találják meg a köztük lévő problémákra a megoldást.
Az én szabadságom elengedni azt, hogy folyton kontrolláljam őket és helyette magamnak adni időt: a jól végzett munka utáni pihenésre, az alkotásra, akár a házimunkára, ha az olyan, amiben örömömet lelhetem: pl. varrás, vagy rendrakás, ami nehéz, de azért mindig nagyon jól esik.
Engedd el a kontrollt. Engedd el a gondolatot, hogy bármit tudsz tenni a helyzet megváltoztatására. Nem tőled függ meddig tart a karantén, nem tőled függ, mennyit veszekednek egymással gyermekeid. Helyette legyél békés szemlélője az életednek és rá fogsz jönni bizonyos igazságokra. Néha a semmit tevés több, és jobb, mint a folyamatos cselekvés. Néha el kell tudnunk engedni otthoni kötelességeinket is és csak élvezni az adott pillanatot. Bármi is legyen ez az új helyzet, nem lesz egy csapásra vége. Akkor pedig élvezzük ki ami más most, mint mindig. Nem kell rohanni, jönni-menni, megjelenni. Egymásnak és magunknak vagyunk most. Kinek milyen sorrendben tetszik ez. Vagyunk. Nem voltunk és leszünk, jövünk valahonnan és megyünk valahová, hanem csak vagyunk.
Használd az otthoni teret, amennyire csak tudod. Biztosan vannak a lakásnak olyan sarkai, ahol nem időztél még. Fedezd fel, nézz magadba, mi az, amire vágysz. Amit most legszívesebben csinálnál. Ne hezitálj, tervezd meg, hogyan és indulj el afelé. Most. Ha érdekelnek további írások a témában, olvasd el Zsédely Tímea írását az anyanyelvmegőrzés.hu oldalon!
Inspirációnak megosztom veletek két legfrissebb karantén alkotásomat.
Az alábbi videóban összefoglaltam a bejegyzés lényegét a SzóKiMondóka Facebook oldalán: