Az idei nyarat gyermekeimmel New Yorkból hazatérve újra Magyarországon töltöttük. Izgalommal vártam, hogy a három, egymás közt már rég angolul társalgó csemetém, vajon mikor vált át a magyar nyelvre a maguk közötti kommunikáció során. Róluk tudni kell, hogy kettő ugyan már iskolába jár, a harmadik viszont csak a játszótéren keveredik angol nyelvű gyerekekkel, de ott sokkal inkább magában játszik, mint bárki mással, így igazából neki még nem volt alkalma az angolt közösségben használni. Ennek ellenére, testvéreivel folyékonyan társalog angolul. Ez is csak azt bizonyítja, hogy a gyerekek maguktól bizony a többségi nyelv beszélésére törekednek és ésszerűtlen ettől eltérő viselkedést várni el tőlük. Hogy mégis mit lehet tenni, arra mindjárt kitérek.
Kettő hónapig kellett várjak, hogy megtörjön a jég. Addig tartotta magát az angol nyelv bástyája közöttük – és biztosan késleltette a váltást az is, hogy a nyári táborokban külön figyelmet vívtak ki maguknak azzal, hogy milyen jól beszélik az angol nyelvet. Végül a nyár második felében átváltottak a magyar nyelvre, és azóta is így kommunikálnak egymással. Remélem visszautazásunk után még legalább két hónapig élvezhetem ezt.
Ebből a szituációból két dolgot tanultam meg: a magyar nyelvi környezet biztosítása számukra meghatározó, ha azt szeretném, hogy jól beszéljenek magyarul. Ki kell használni erre minden alkalmat, amit csak egy külföldi magyar szülő fellelhet: magyar iskolát, magyar családokkal való kapcsolattartást, közös szülinapokat, egymásnál alvást, színjátszó kört, mindent. Ápolni kell a baráti kapcsolatokat, mert egy ponton – ha másért nem, azért, hogy a többiek ne értsék – biztosan előkerül egymás közt is a magyar nyelv.
A másik tanulság pedig az, hogy a nyelv nem csak a kommunikáció eszköze, hanem kultúra. Még a 3 évesem is naponta kérdezgette, mikor megyünk át Pestről Budára vagy, hogy ez éppen most melyik híd is az, amin átautózunk. A 6 éves lányom meg persze büszkén vágta rá, hogy Szabadság híd vagy Erzsébet híd. A Szabadság-szobor nevét, ami önmagában is egy nyelvtörő, nem okozott problémát megtanulni a kisebbeknek sem, a 4 és 3 éves fiaimnak – mert érdekes volt, izgalmas, hogy mindenki magyarul beszél és ők is tudják azt a nyelvet. Utazás során mindig kérdezgették, ha mentünk valahova, hogy az Magyarország-e. Ebből látszik, hogy Magyarország egyszerre jelenti nekik a kultúrát, a nyelvet és a helyet – mert számukra egy pillanat csak helyben és időben ide-oda utazgatni.
Ezért fontos, hogy a külföldön nevelkedő gyermekeknek is amennyire lehet, biztosítsuk ezt a kulturális nevelést. Ebben kíván segítséget nyújtani a SzóKiMondóka gyermekeimnek és most már nagy örömömre másoknak is. A SzóKiMondóka nem csupán a nyelvet, de a kultúrát is tanítja: magyar zenékkel, népi mondókákkal, gyerekdalokkal varázsolja el a kicsiket a film, magyaros szófordulatokkal tanítja őket a könyv, képekkel és szavakkal szórakoztatja őket a szókártya és mindezt úgy, hogy közben az egész család remekül érzi magát és jól szórakozik.
Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló cikkeket a témában, esetleg érdekelnek további ötleteink, híreink a készségfejlesztés, olvasás előkészítés, a magyar kultúra megőrzése, a közös játék során témákban ITT feliratkozhatsz a hírlevelünkre.