Beszédfejlesztő könyvek, szókártyás könyvek babáknak és kisgyereknek

A SzóKiMondóka beszédfejlesztő könyvei az általunk kifejlesztett képes tördeléssel készültek, ami lehetővé teszi a gyermekek bekapcsolódását az olvasásba.

10–18 termék, összesen 35 db

A szövegben megjelennek versek, mondókák dalok is, amelyek élvezetesebbé teszik az olvasást. Valamint táblákon kérdéseket teszünk fel a gyerekeknek a mesével kapcsolatban, ami beszélgetésindító lehet és segít a kicsiknek belehelyezni magukat a történetbe. Ezen kívül mesekönyveink már befűzött szókártyákkal jelennek meg, amelyek szavas játékokat tesznek lehetővé és előkészítik a kicsiket az olvasásra. Köteteink végén további játékok, dalok várnak.

3 SzóKiMondóka mesesorozat:

Testrészek mesesorozat

Minden kötetben 2 mesét találsz, egy-egy testrészről. Marci az elsőben még kisbaba, és kb. fél év telik el a kötetek között, így Móna és Marci együtt nőnek az olvasó gyerekekkel. A gyerekek testrészeik segítségével tanulnak az őket körülvevő világról. Testrészek mesesorozat:

  1. Láb és kéz
  2. Szem és száj – már szókártyás kiadásban
  3. Orr és fül – már szókártyás kiadásban
  4. Fej és szív
  5. Test mese – már szókártyás kiadásban

Móna és Marci kirándul szókártyás mesesorozat az 5 érzékről

Molnár Krisztina Rita tollából. A gyerekek, Marci és Móna egy erdei kirándulás kapcsán ismerkednek az erdővel, érzékszerveik segítségével.

  1. Készülődés (látás)
  2. Útközben (hallás)
  3. A fák között (szaglás)
  4. A tisztáson (ízlelés)
  5. Emlékezés (tapintás)

SzóKiMondó Ökomesék szókártyás mesesorozat

Móna és Marci gyakorlati ismereteket szereznek az ökotudatos életmódról minden kötetben más – más témában.

  1. Nulla hulladék
  2. Barátom, a fa
  3. Egyem-e mese
  4. Vásárlás újragondolva
  5. Jönni – menni – lélegezni

Önálló mesekönyveink

Móna karácsonya

Móna Manó mesék 1-3.

Móna Manó mesék 4-7.

Milán és a sziázás – az Óvoda játékcsomag részeként jelent meg, de önállóan is kapható.

SzóKiMondóka mesék 1. – Lackfi János meséi a SzóKiMondóka játékcsomagokhoz: Család, Víz, Levegő

SzóKiMondóka mesék 2. – Lackfi János meséi a SzóKiMondóka játékcsomagokhoz: Tűz, Föld, Ember

Ki beszél? szókártyás mesefüzet

Mi az a képes tördelés?

A mese legfontosabb szavait nagybetűvel kiemeltük, mellette a jelentését lerajzoltuk – így a már beszélő gyermekek a képről tudják kimondani a mesében soron következő szót. Sikerélményük lesz az olvasással kapcsolatban, és vizuális memóriájuk is fejlődik. A még nem beszélő gyermek meg tudja mutatni a képet a kimondott szó alapján, és a könyvbe fűzött szókártya alapján hamarosan kimondja a meséből megismert szót is.

képes tördelés

képes tördelés

A legtöbb gyermek 2-3 alkalom után már felismeri a szavak írott alakját is, akkor is, ha még nem képes kimondani azt a szót. Szókincse így is fejlődik, és az olvasási készsége is, ami igazi kincs a mai, képorientált világban.

Meséinkben sok dalt, mondókát találsz, amik segítik a gyermek beszédfejlődését és közös játékra adnak alkalmat. A főhős, Móna maga is alkot verseket, ha új ismerettel találkozik. A nyelvi játékosság rátok is átragad könyveinkből, a cél, hogy ti is könnyedén játsszatok a szavakkal.

szem és száj vers

A táblákra írt kérdések megválaszolásával pedig megbeszélhetitek a mese fonalát, belehelyezheti magát gyermeked a főszereplő kisgyermekek helyzetébe.

SzóKiMondóka könyvek és a beszédfejlődés

A beszédfejlődés kicsi korban utánzáson keresztül indul el. Ezért olyan fontos, hogy párbeszédet tarts fenn a babáddal és bevond őt a mindennapos kommunikációba, mert egyszercsak megpróbál válaszolni a kérdésedre vagy téged utánozva kimondani egy szót.

Kiadványaink ezt úgy segítik, hogy képes tördelésű beszédfejlesztő mesekönyveink olvasásába be tudod vonni kisgyermekedet. Már az előzék, a könyv kezdőoldala is úgy lett kialakítva, hogy a mesében fontos szerepet betöltő tárgyakat és fogalmakat ott megtaláljátok. Megkérdezheted gyermeked, hogy melyik micsoda, ha már beszél. Ha pedig még nem beszél, akkor “Hol van a vár?” “Melyik a bicikli?” kérdésekkel tudod rávenni, hogy megmutassa a tárgyak közül azt, aminek a nevét már tudja.

Szókincsfejlesztésre is tudod így használni beszédfejlesztő könyveinket, s ha gyermeked már beszél, akkor a mese szereplőivel előre vetítheted, mi fog történni a mesében, hol játszódik, kik a szereplők stb.

A mese kiemelt szavait nemcsak előfordulási gyakoriság és a mesében betöltött szerep alapján választottuk ki, hanem azt is figyelembe vettük, hogy az ABC minden betűje szerepeljen egy sorozatban első betűként a szóban. Erre azért van szükség, mert bár a kicsik egész szóalakokat fognak a szókártyák alapján megjegyezni, idővel a szó kezdőbetűjét tudják a szó kezdőhangjával azonosítani.

Mi teszi különlegessé a SzókiMondóka szókártyás könyveket?

A mese legfontosabb szavait kiemeltük, mellette a szó jelentését lerajzoltuk, így a gyermeked az öledve véve, közösen olvashatjátok beszédfejlesztő mesekönyveinket. Ez alatt azt értem, hogy gyermeked a kép alapján tudja kimondani a mesében a következő szót. Bekapcsolódik az olvasásba, ezáltal közelebb kerül a könyvek világához, sikerélménye lesz, és alig várja már az olvasni tanulást. Szeme ugyanakkor a kiemelt szóalakot is megfigyeli, így erősödik a vizuális memóriája.

A kötet végén található szókártyák pedig tovább erősítik a szófelismerést, a szavak kimondását, és szókártyás játékokat játszhattok velük, amik a szókincsét, önkifejezését fejlesztik.

Mi mindent tartalmaznak a SzókiMondóka szókártyás könyvek?

Fentieken túl, a befűzött szókártyákhoz mellékeltünk szókártyás játékleírásokat: legalább 10-15 játékötletet, amelyekkel tovább mélyítheted gyermeked ismereteit, miközben erősödik kapcsolatotok. A kötet végén dalokat vagy további játékokat is találsz még, amivel a témához kapcsolódó ismeretek bővíthetők.

Lola keze

SzókiMondóka beszédfejlesztő könysorozatok korosztályok szerint

A Testrészek mesesorozatot első könyvnek is ajánljuk 1–2 éves kortól 4–5 éves korig bezárólag. Természetesen, máshogy fog a mesével ismerkedni egy egyéves baba, mint egy ötéves kisgyermek, de a fentiek figyelembe vételével a szülő ráérez arra, hogyan tudja gyermeke számára a legtöbbet kihozni egy-egy kötetből vagy sorozatból.

A Móna és Marci kirándul szókártyás mesesorozatot az 5 érzékről 2–3 éves kortól ajánljuk egészen kisiskolás korig, mert a képes tördeléssel készült mesék az önálló olvasás kialakításában is segítenek a gyermekeknek, hiszen nincs túl sok szöveg egy oldalon, és az illusztrációk segítik a szövegértést is.

A SzóKiMondó Ökomesék sorozat pedig 3–4 éves kortól lehet érdekes a gyerekeknek, egészen ötödik osztályig. Attól függően, hogy a gyermek mennyire van otthon a környezeti nevelés területén. Minden esetre első olvasókönyvnek is kiválóak az ökomesék, amellett, hogy a mondanivalójuk minden korosztály számára releváns.

Hogyan érdemes használni a SzókiMondóka kiadványokat?

Könyveink az ölbéli olvasásra lettek tervezve. Vedd ölbe a gyermekedet és nézzétek közösen a könyv lapjait. Beszéljétek meg az előzéket, vagy a táblán megjelenő kérdésekre válaszolva a mese fonalát. Mondja ki a kiemelt szavakat gyermeked a kép alapján, majd ha már ismeri, mondja el saját szavaival is a mesét.

Otthonfejlesztés programunk keretében minden kiadványunkat megkapod, méghozzá úgy, hogy minden napra kapsz hozzájuk egy játéktervet, aminek segítségével el tudod mélyíteni gyermeked ismereteit a témában, és további játékötleteket kapsz a mesék újraéléséhez.

  • image/svg+xmlimage/svg+xml
    Mikortól érdemes SzókiMondóka beszédfejlesztő szókártyás könyvet használni?

    Beszédfejlesztő mesekönyveinket 2–3 éves kortól ajánljuk. Kisebbeknek a SzóKiMondóka játékcsomag sorozattal érdemes kezdeni, mert az azokban lévő szókártyák vastagabbak, jobban kézreállnak a kicsiknek és komplex játékok játszhatóak velük. Kezdésnek az első részt, a Család játékcsomagot ajánljuk. A játékcsomagban található kisfilm is segít az első szavak kimondásában. Ha a játékcsomagot Otthonfejlesztés programunkhoz csatlakozva szerzed be, minden napra kapsz játékokat hozzá – míg a webáruházból vásárolva csupán 4 heti játéktervet kapsz.

  • image/svg+xmlimage/svg+xml
    Kinek segíthetnek a SzókiMondóka beszédfejlesztő kiadványok?

    Minden kisgyermeknek segítenek a beszédfejlődésben, szókincsfejlesztésben, a magabiztos önkifejezés kialakításában. Ez azonban attól függ, hogy mennyit veszi elő a szülő és mennyit foglalkozik gyermekével. A szókártyák, a játékleírások, a könyvekben található mondókák, a kérdések megbeszélése a táblákon mind ezen készségek fejlesztésének irányába hatnak.

    Ha a gyermek el van maradva társaitól ezekben a készségekben, a fejlődés még látványosabb lehet. Játékcsomagjainkban is találsz SzóKiMondóka mesekönyveket, vastag karton szókártyákkal, interaktív kisfilmmel és 48 oldalas útmutatóval kiegészítve, ami még komplexebb fejlesztést tud biztosítani gyermekednek.

  • image/svg+xmlimage/svg+xml
    Miben különbözik a szókártyás könyv a hagyományos könyvtől?

    A szókártyás könyv nemcsak abban különbözik a hagyományos mesekönyvtől, hogy szókártyákat tettünk bele, amelyekkel sokféle érdekes szavas játékot lehet játszani. Hanem abban is, hogy a mese legfontosabb szavai kiemeltük, a szóalak mellett a szó jelentését lerajzoltuk, így a kicsik a képek jelentésének kimondásával tudnak bekapcsolódni az olvasásba. További jegyei a SzóKiMondóka mesekönyvekben a szövegbe ágyazott versek, dalok, mondókák, amelyek beszédfejlesztő hatásáról sokat írtunk már. Köteteink végén további játékokat találtok, amelyekkel mélyítheted gyermeked ismereteit a témában. Otthonfejlesztés programunk keretében pedig egy-egy hétre kidolgozott játéktervet kapsz könyveinkhez, amelyek segítségével még többet tanulhat gyermeked a testrészekről, az érzékszerveinkről vagy a környezetről.