/Testrészek mesesorozat: Orr

Testrészek mesesorozat: Orr

Korábbi bejegyzéseinkben foglalkoztunk a Testrészek mesesorozat eddig megjelent részeiben bemutatott testrészekkel: a lábbal játszható játékokat itt vettünk sorra, ebben a cikkben pedig a kéz szerepét boncolgattuk. A második kötetben szerepelt a  szem, aminek a fontosságát ebben a bejegyzésben taglaltuk, a száj szerepét pedig ebben a cikkben részleteztük. Tavaly ősszel megjelent a harmadik kötet benne az orr és fül mesékkel. Így a mostani bejegyzés témája az orr

Mire használjuk az orrunkat? 

Szaglásra, de még annál is fontosabb, ami nélkül nem tudunk szinte egy percig sem meglenni: levegővételre. Az orrunkon megy be a levegő a tüdőnkbe és az orr szerepe, hogy megtisztítsa és felmelegítse ezt a levegőt. Ezért kellemetlen, ha be van dugulva az orrunk, mert az olyan érzés, mintha nem kapnánk levegőt. Olyankor a szagokat, ízeket sem érezzük, mint, ahogy Marci sem az orrmesében, amiben megfázott és nővére, Móna igyekszik neki az orrfújás mikéntjét megtanítani. Te is megpróbálhatod a mese segítségével megtanítani gyerkődnek az orrfújást, hisz eljön az a pillanat, amikor már nem engedik, hogy orrszívóval tisztítsuk azt ki, de még nem tudják, hogyan kellene rendesen orrot fújni. Pedig a náthát a kis orrbacik okozzák, akiktől jobb megszabadulni – ezt Móna már tudja. 

Játékok

Amikor nem vagytok náthásak, akkor lehet azzal játszani, hogy szaglás után felismerni dolgokat. Kösd be a gyermek szemét, és vegyél elő fűszereket, gyógyteákat, amiket ő is ismer. Fahéj, szegfűszeg, menta – elsőre elég is három, amit a szaga alapján kell felismerni. Később lehet bővíteni a kört és kevésbé hivalkodó, de jellegzetes illatokat is előszedni, mint amilyen a méhviasz, vagy a kamilla. Szókincsfejlesztésre is remekül használható ez a gyakorlat, elég mindig csak 1-2 új fogalommal megismertetni a kicsit. A lényeg, mint mindig, itt is a játékosság, a saját testére és a világra való rácsodálkozás, kíváncsiság erősítése, együtt töltött minőségi idő, közös tanulás. Szókártyákat is csinálhatsz a szagok, fűszerek neveivel, és a feladat a párosítás. Mindig elmondom, hogy nem olvasni tanítunk a szókártyák segítségével, hanem játékosan ismerkedünk a szavakkal. 

Szólások

A nyelv játékosságát, gazdagságát nagyon jól érzékeltetik a szólások, amik mindig jó alkalmat adnak arra, hogy tanuljunk valamint, hogy új megvilágításba kerüljön az éppen szóban forgó testrész. Beszéljétek meg, hogy mit jelentenek az alábbi szólások: 

– Nem kötöm az orrodra. 

– Az orránál fogva vezeti. 

– Mindenbe beleüti az orrát. 

– Megorrol valakire. 

Versek

A kötet újdonsága két remek Lackfi János vers, amelyek közül az orrmeséhez kötődő, a náthaűző gyógynövényekről szól. A verset akár énekelhetitek is a “Bóbita, bóbita táncol…” dallamára. Így kezdődik: 

“Bókol a, bókol a bodza, 

Fürtös a szöszke virága, 

Kék a bogyóból a lekvár, 

Szörpje marad meg a nyárra.

 

Zizzen a, zizzen a hársfa,  

Csöppen a méze teába, 

Vírusok elmenekülnek, 

Messzire nyargal a nátha. 

 

Nyílik a, nyílik a zsálya, 

Táncol a tarka levesben, 

Meg sose hal, ki megissza, 

Nem leszel, íme, beteg sem!”

 

A vers második felét elolvashatjátok a könyvben, amit most február 5-ig 500,- Ft kedvezménnyel kaptok meg a webáruházunkban konyv500 kuponkóddal.  

Jó olvasgatást! 

 

A szerzőről:

Szólj hozzá! Érdekel a véleményed!

Hallottátok? Láttátok? Készségfejlesztő kategóriában az Ország Játéka lett a SzóKiMondóka 2017-ben!

Ezt a versenyt a Játéknet találta ki eredetileg abból a célból, hogy a karácsony előtti vásárlási lázban segítsen a szülőknek eligazodni a hatalmas kínálatban. Több kategóriában lehetett szavazni és egy szakmai zsűri is bírálta a játékokat. Bíztunk ugyan magunkban, de minket is meglepett az első hely, amit elnyertünk a szakmai zsűri döntése alapján.

Az már csak hab a tortán, hogy a közönségszavazatok díját is elhoztuk, ezt nyilván neked is köszönhetjük, hiszen itt is többször hirdettük a versenyt és a linkeket, ahol leadhattad ránk a szavazatodat. Tovább:

Töltsd ki vásárlói kérdőívünket és postán küldjük neked a Húsvét szóról szóra foglalkoztatót, illetve az Óvoda csomagba került Szülői Útmutatót
 
close-link