Míg nem voltunk itthon a nyáron – mert otthon voltunk, Magyarországon – beköltözött a fürdőszobába egy bogár. Mikor először megláttam, kerestem a papucsom, hogy agyoncsapjam, de aztán jött egy másik gondolatom. 

– Mi lenne, ha ezt a bogarat, most arra használnám fel, hogy megmutassam a gyerekeimnek: nem kell félni a bogaraktól, s hogyan lehet velük békében élni?

A gyerekek reakciója persze hasonló volt az én első reakciómhoz, hiszen ezt látják az iskolában, óvodában – ha eléjük kerül egy bogár, azt a tanár néni (óvó néni) minél hamarabb agyontapossa, a tetemét kidobja, és a gyerekek biztonságban játszhatnak tovább a teremben. Persze van nekik sáskájuk a terráriumban, Zoé osztályában rákokat gondoznak, máshol hal van, de azok be vannak zárva, őket lehet szeretni, gondozni, csodálni, stb. Az más. Az igazi kihívás az, amikor szemtől szembe találod magad egy nem odavaló élettel a saját életteredben. Meg tudsz-e békélni a gondolattal, hogy az életet lásd meg a másik teremtményben, s nem a betolakodót?

Én is lakótelepen nőttem fel és irtottam a csótányokat, ahogyan tudtam. Mégis, mikor megláttam ezt a bogarat, nem a saját kényelmem jutott eszembe, hanem amit a gyerekeimnek taníthat az ittléte. Mikor ők is megbékéltek a bogár gondolatával, megkértem őket, hogy nevezzék el. Mert aminek nevet adunk, ahhoz személyes viszonyunk fűződik. Ezért olyan fontos a SzóKiMondóka számára, hogy a nevén nevezzük a tárgyakat, állatokat és minél több nevet (szót) tanítsunk meg minél hamarabb a gyerekeknek. Hogy élő kapcsolatuk legyen a körülöttük lévő világgal, benne a természettel is. 

– Barna – mondta Zoé nemes egyszerűséggel. 

Barna, azóta velünk lakik. Valahol a fürdőszobában ütötte fel a tanyáját, nem látjuk, csak éjjel, de vigyázunk rá, mikor éjszaka közlekedünk, nehogy kárt tegyünk benne. Addig is, amíg nem tudjuk megengedni magunknak, hogy saját kutyánk, vagy macskánk legyen (amiért folyamatosan rágják a fülem) addig Barna személyesíti meg a természetet, a tőlünk független életet a lakásban, akivel igenis lehet együtt, békében élni. 

Volt már hasonló élményetek?