Mérei Ferenctől kölcsönöztem ezt a kifejezést, amit ma már nagyon sok helyen használnak, amikor gyermekek játéktevékenységeiről van szó. A szerepjáték, a belebújni másnak a bőrébe igénye egészen kicsi kortól jellemzi már a gyerekeket, mint örömöt adó tevékenység. Más kérdés, hogy ez a játék is – mint minden játék – tanít, segít az életben eligazodni, a szerepekbe beletanulni, a társas készségeket fejleszteni. De ez megint egy olyan tanulás, ami észrevétlenül és játékosan történik meg, kizárólag csak a játék öröme által fejleszt.
– Az egész pici babáknál ide sorolnám a kukucskáló játékokat, hiszen ott is valami nem létező jön létre, játék és valóság váltja egymást, amikor eltűnünk és előkerülünk a baba szeme elől. Vagy amikor tárgyakat ruházunk fel nem létező tulajdonságokkal – pl. beszélni kezd az étel a kanálban a kisgyermekhez, vagy a kisautó nem csak brümmög, de énekel, vagy megcsikizi a babát. A másik jellemzője ezeknek a játékoknak, hogy elmossák a határokat a való és a fantáziavilág között, ami a gyermeknek amúgy is lételeme. Tovább segíthetjük játékos tevékenységekkel a fantáziája élénkülését és akár problémák megoldására is kaphat a játék által lehetőséget.
– A 3-4 éves gyerekeknél a játék már sokszor a felnőtt tevékenységének utánzása, de mindig a cselekvés hordozza a témát. A cselekvés lényegesebb a szerepnél, és nem kellenek még feltétlenül kellékek egy-egy szerep eljátszásához.
– A 4-5 éveseknél már a tárgy használata jelzi a szerepet, a tárgy teszi érdekessé, vagy kelti életre a játékot, a téma a tárgyhoz tapad. Tehát ha van sztetoszkóp, akkor lehet orvososat játszani, a tárgy előkerülése hívja életre a szerepet.
– Az 5-6 éveseknél már a szerep az érdekes. Valódi szerepjátékról beszélhetünk, amihez nem kell feltétlenül hitelesítő tárgy, és nem helyettesíti egy cselekvés. Fontos viszont megjegyezni, hogy a szerepek csak társas viszonyban léteznek, akkor lehet valaki orvos, ha van beteg, akkor lehet anyuka, ha van gyermek. Feltételrendszerekhez kötött tehát, hogy a szerepjáték létrejöhessen és valódi örömöt okozó tevékenységgé váljon.
Ha például a Török basa videóklip készítésére vetítem le az életkori sajátosságokat, a 3-4 évesekkel elég a dalt eljátszatni, az önmagában örömöt fog okozni. 4-5 évesekkel már a kamera (telefon, felvevő) hordozza a lényeges elemet, annak játszunk, ott nézzük vissza a tevékenység eredményét. Az 5-6 évesekkel pedig érdemes kiosztani a szerepeket: ki lesz az operatőr, ki ez előadó és ki a rendező – így tanulnak ők legtöbbet a helyzetből és így is élvezik a legjobban.
S hogy a felnőtteket se hagyjam ki: játszani öröm és sok bosszúság megelőzhető, elkerülhető egy játékos hozzáállással. Ne aggódjatok, nekem sem mindig egyszerű magamat erre az útra ráterelnem. Az, hogy folyamatosan valahova igyekszünk, sietünk, elviszi a figyelmünket arról a tényről, hogy a cél az út maga – az számít, hogyan érezzük magunkat az utazás közben, s nem az, hogy valaha odaérünk-e. Ezért a végeredménynél is fontosabb, hogy a gyermek élvezze mondjuk a fogmosós játékot, vagy az etetést, öltözést. És nekem is jobb, ha közben jobb a kedvünk, viccelődünk, mintha megint csak bosszúság árán tudnánk elindulni reggel.
Roberto Benigni: Az élet szép c. filmje jut eszembe, amelyben az apa még a Holokauszt koncentrációs táborában is el tudta hitetni fiával, hogy egy nagy játéknak a részesei, ahonnan bármikor kisétálhatnak. Humor és játékosság – e két fontos dolog segítsen minket szülői tevékenységeink során és egy vidámabb, életrevalóbb nemzedék növekszik fel a kezeink alatt.
Ha tetszett ez a bejegyzés és érdekelnek további ötleteink, híreink a készségfejlesztés, olvasás előkészítés, a magyar kultúra megőrzése, a közös játék során témákban ITT feliratkozhatsz a hírlevelünkre.