Akik régebben követnek minket, tudják esetleg, hogy sokáig külföldön éltem, onnan küldtem haza írásaimat, amikből a blogbejegyzések születtek. Így lett nekem fontos gyermekeim magyar nyelven való fejlesztése, hogy hátrányos helyzetbe kerültek azáltal, hogy nem magyar szó vette őket körül. A módszer, és az eszközök, azóta sok magyar családnak segítettek a gyermekük beszédfejlődésének elindításában, minőségi idő eltöltésében és képességeik fejlesztésében – itthon és külföldön egyaránt.
Talán azzal sem árulok el titkot, hogy tavaly nyáron nem csak a szokásos két hónapos látogatásra jöttünk haza, hanem úgy döntöttünk, hogy a gyerkőket magyar iskolába járatjuk. Nem volt egyszerű folyamat sem az iskolaválasztás, sem a beilleszkedés, a harmadik gyerekemnek csak a negyedik suliban sikerült megmaradnia. Ez a suli egészen más volt, mint minden eddigi tapasztalatunk. Az első nyílt napot leszámítva, kifejezetten zárt ajtók mögött működik. Kulcsra zárt ajtó őrzi a gyerekeket egész nap, a szülők érkezéskor csengetnek és kint várakoznak, míg a gyermek összekészülődik. Gyanakodhattam volna, hogy vajon mi folyik odabent, de egyrészt fiam lelkesen jön haza és mérsékelten, de lelkesen megy be reggelente, a pedagógusok hozzáértő, szakmabéli “öreg motorosok” akik azért vannak a pályán, mert szeretik a gyerekeket. Nyílt a kommunikáció és érzem, hogy jó helyen van a fiam.
Ami végleg megnyugtatott, az a plakát a bejárat mellett, amit bőven volt időm többször is elolvasni, míg fiam bent a cipőjét kötötte. Annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem: megosztom veletek. Igaz, nem szavas játék, meg nem is beszédfejlesztés, vagy olvasóvá nevelés, de itt mindenki szülő és a szülők iskolája még mindig hiánycikk, így gondoltam, hozzájárulok egy kicsit mindenki épüléséhez. Főleg a gyerekek érdekében, mert ezek a szabályok azok, amik segítik az önálló, értéktudatos, tetteiért felelősséget vállaló gyermekek nevelését, ami nekünk is fontos, és amihez a SzóKiMondóka eszközei is hozzájárulnak. A jövő társadalma érdekében. Lássuk akkor:
Kisgyermek intelmei szüleihez
1. Ne kényeztess el! Tudom jól, hogy nincs mindenre szükségem, amit kérek, csupán kipróbálom, hogy mit csikarhatok ki tőled.
Nagyon logikusnak hangzik, de még nekem sem könnyű betartanom! New Yorkhoz képest itt minden negyed-féláron van, úgy érzem, olyan sokszor mondtam már nekik nemet egy megkívánt játékra, ruhára, hogy itthon abba a csapdába estem, hogy nehezemre esett nemet mondani. Jó volt ezt ott, a szerény körülmények között működő iskola hirdetőtábláján olvasni! Emlékeztetőül arra, hogy az életben is gyakran kell majd erre-arra várniuk, megküzdeniük érte, spórolni rá, stb. Ha mindent azonnal megkapnak, az nagyon félreviszi az életről alkotott képüket és később komoly csalódások során tanulhatják csak meg a valóságot. Igen. Gyakrabban fogok nemet mondani.
2. Légy velem határozott! Ez azért fontos nekem, mert ezáltal érzem magam biztonságban.
Na, akkor az előző pontban megszületett elhatározásom itt meg is szilárdulnak. Alap, hogy a “nem”-ek, amiket kimondok, határozottak és egyértelműek legyenek és ne vonjam vissza azokat semmilyen körülmények közt sem. Különben ezt üzenem neki: “Alapvetően nem szeretném neked megvenni, amit kérsz, nem értek vele egyet, hogy megkapd, deha sokáig nyafogsz úgyis megveszem, úgyhogy csak rajta, vágd földhöz magad, azzal majd eléred, amit szeretnél most is és mostantól kezdve mindörökké.” – legalábbis a gyermek így érti, ha végül kicsikarja tőlem azt, amire elsőre nemet mondtam.
A korlátok a gyermeknek fontosak ahhoz, hogy azokba kapaszkodva nőhessen. Ha nincs korlát, nincs fejlődés. Gyermeklélektan tanárom a főiskolán ezt úgy fogalmazta meg vizuálisan, hogy megértsük a korlátok jelentőségét, hogy a járóka korlátjába kapaszkodva tud majd a gyermek felállni, onnan kiemelkedni. Nagyon megmaradt bennem ez a kép.
3. Ne engedd, hogy rossz szokásokat vegyek fel. Te vagy az egyetlen, aki ezekre még idejekorán figyelmeztethet.
Olyan könnyű szülőként, a csatákat megválogatva megalkudni egy-egy rossz szokással – legyen az cumizás, körömrágás, ágybavizelés, vagy csúnya beszéd. Azt gondoljuk, ezt most elengedjük a fülünk mellett, egy “magasabb” cél érdekében, nem foglalkozunk a mögöttes okokkal, a megoldással. Pedig ha ezek a rossz szokások rögzülnek, sokkal nehezebb lesz őket kigyomlálni később, arról nem is beszélve, hogy ha nem a szülő teszi ezt meg, akkor ki? Óvónéni? Tanárnéni? Hát nem mi rendelkezünk a legtöbb eszközzel a rossz szokások levetkőzésének eléréséhez? Nem mi vagyunk a legmotiváltabbak erre? Nem a mi feladatunk?
Gyerekeim a közösségekben felvettek csúnya szavakat és azokat gyakran mondogatják, mert nem érzik azok súlyát. Mikor lefordítom neki angolra, hogy most épp mit mondott, akkor persze megszeppen. Talán természetes, hogy ezeket, mint egy szlenget felveszik, de szülőként ugyanúgy meg kell követelnem tőle, hogy elhagyja, mint kint az angol csúnya szavakat. Tanítok helyette olyanokat nekik, hogy “Irgum-burgum vaslapát!” meg “bakker” vagy “fenébe” – talán az még elfogadható.
4. Ne viselkedj úgy velem, mintha fiatalabb lennék, mint amilyen valójában vagyok! Ezzel csak azt éred el, hogy ostoba módon “nagyként” próbálok meg viselkedni.
A svéd gyerekvers jut eszembe:
Mónáéknál
úgy beszélnek a gyerekkel,
mintha nagy volna.
„Mit gondolsz?” – kérdik –
Móna papája meg a mamája
„Mit gondolsz?
Szerinted hogy lenne jobb?
Szerinted hogy kéne csinálni?”
(…) Szeretném, ha a Mónáéknál –
nálunk lenne.
(Siv Widerberg: Mónáéknál)
Persze a ló túloldalára sem szabad átesni, és úgy kezelni a gyermeket, mintha felnőtt volna. Felelősségvállalása meg kell maradjon a saját szintjén. Mondjuk nem árt, ha maga után el kell pakolnia, de ha a lakást neki kell kitakarítania, vagy kistesójára vigyázni, az már nem biztos, hogy nem veszélyezteti egészséges személyiségfejlődését! Szóval ne kezeld felnőttnek, nem rá tartoznak párkapcsolati ügyeid, de ha kisebbnek kezeled, mint ahol tart, valójában visszafogod a fejlődését. Mindig csak egy lépéssel járj előtte, mindig csak egy picit többet kérdezz tőle, mint amennyit tud. Ezt javasoljuk a SzóKiMondóka eszköztárával kapcsolatban is, pl. a szókártyákkal, de ez igaz az élet más területére is. Adj neki feladatokat, rendszeresen, de olyanokat, amiket el tud látni és amiben öröme is telik. És persze dícsérd azért, amit jól csinál, az lesz neki a legnagyobb motiváció.
5. Ne javíts ki mások előtt! Sokkal többet érsz el, ha kettesben, csendesen megmagyarázod, hogy miben hibáztam.
Megint egy alap dolog. Mennyit hallani a játszótéren, hogy az anyuka lentről kiabál a gyereknek, hogy az hogy mássza meg a mászókát. Vagy: “Már megint összepiszkoltad magad, nem tudsz a ruhádra vigyázni!” – Ezek a megszégyenítő kijelentések sokat vesznek el a gyermek önbizalmából, önbecsüléséből, amit majd hosszú évek alatt, drága terápiákkal tud csak feldolgozni. Ráadásul önbeteljesítő jóslatokká válnak és a gyermek valóban nem fog tudni a ruhájára vigyázni, hiszen te is megmondtad, hogy nem tud és neked, csak igazad lehet. Ezzel szemben, ha kettesben beszéled meg vele a hibáit akkor empátiát tanul, konfliktuskezelést, és valós esélyt adsz rá, hogy tanuljon a hibáiból és legközelebb máshogy próbálja meg csinálni. Ketten kidolgozhattok valami stratégiát, ami segít neki emlékezni, hogy legközelebb másik reakcióval próbálkozzon. De a változás nem megy a Te támogató jelenléted nélkül.
A SzóKiMondóka játékok a szülő-gyerek kapcsolatot erősítik. Játékosan fejlesztik nem csak a gyermek tudását, de azzal összefüggésben a kiállását, magabiztosságát, önbecsülését és a kommunikációját. Örüljünk az apró sikereknek és díjazzuk a próbálkozásokat. A közös játék segítségével nem csak a gyermek, de a ti kapcsolatotok is fejlődik, mélyül, alakul. Ne rontsd el az így elért előnyöket azzal, hogy utána mások előtt megszégyeníted. Légy büszke rá!
A te munkád van benne. Légy büszke magadra!
Folytatjuk!
Az alábbi videóban összefoglaltam a bejegyzés lényegét a SzóKiMondóka Facebook oldalán: