– kérdezi sok szülő, ha hamarabb nem is, legkésőbb az óvodába kerülés után. Vagy, mert saját gyermekét látja agresszívnek vagy, mert gyermekével szemben látja egy kortársát agresszíven viselkedni. Vajon mitől lesz az egyik gyermek kevésbé, a másik sokkal jobban agresszív ugyanabban a csoportban?
Sok kutatás végeztek már ebben a témában is, és az egyik bűnbak természetesen a televízió, ahol a gyermekműsorok közt is sokszor lehet találkozni agresszióval. Ennek az összefüggésnek a bizonyítására létrehozott kutatások azonban csak szerény kapcsolatot mutattak ki a képernyőn látott fizikai erőszak és a 
gyermekek agresszív viselkedése között. Hamarabb váltak a gyermekek agresszívvé, ha a képernyőn kapcsolati erőszak tanúi voltak, azaz az egyik gyermek kicsúfolta, kinevette, vagy kiközösítette a másikat. Egy amerikai kutatás során végignéztek 470, a gyermekek körében népszerű tévéműsor fél órás epizódját, miközben rögzítettek minden olyan esetet, amikor az egyik szereplő letorkolt, megbántott, vagy csúfolt valakit. Az elemzésekből az derült ki, hogy a tévéműsorok 96%-a tartalmaz bántást, vagy csúfolódást, méghozzá minden 7,7 percben átlagosan egyet. (Például: ,,Hogy vagy képes éjjel lehunyni a szemedet abban a tudatban, hogy egy rakás szerencsétlenség vagy?!” Spongya Bob.) Ráadásul az összesen 2628 sértésből mindössze 50 esetben tett valaki szemrehányást a sértésért, a többi helyzetben a reakció nevetés, vagy éppen semmi nem volt.
Természetesen nem csak az erőszakos műsorok szerepének tudható be egy gyermek agresszív viselkedése, hanem kiváltó tényezőként még sokszor emlegetik a testi fenyítést is, valamint a szülők párkapcsolatában megtapasztalt konfliktusokat. Szintén egy kutatás eredményeképpen, amelyben a házastársak interakcióit vizsgálták, azt találták, hogy a házastársak átlagosan kétszer, vagy háromszor több alkalommal fejeznek ki egymással szemben dühöt, mint kedvességet, vagy ragaszkodást. És bár törekszenek arra, hogy a konfliktust eltitkolják a gyermekek elől, ez az esetek felében nem sikerül nekik. Egy biztos: a gyermek érzelmi állapota rendkívüli mértékben függ szüleik egymással való kapcsolatától, és ebben a ki nem mondott konfliktusok is szerepet játszanak. Akkor sem fogja magát a gyermek tartósan jól érezni, ha az ő kapcsolata mindkét szülővel kielégítő. Mégsem a veszekedés önmagában fog a gyermeknek gondot okozni, mert ha az egy kompromisszum megtalálásával és feloldással zárul, még tanul is belőle, erősödik konfliktuskezelő képessége, és maga is feloldódik a vita lezárultával. Baj akkor van, ha a vita kirobbanásának tanúja, majd a szülők észbe kapnak, kivonulnak és a feloldásnak már nem lesz része a gyermek. Ebben az esetben csak a viszályt érzékelte, a kibékülést nem.
Próbáljuk meg, tehát gyermekeinket megkímélni házastársunkkal folytatott vitáinktól. Ha ez nem sikerült, akkor hagyjuk, hogy a feloldásnak is tanúja legyen – talán magunk is jobban fogunk a megoldáson dolgozni, ha tudjuk, hogy gyermekünknek is segítünk vele elkerülni, vagy kezelni saját életében az agressziót.
Az adatokat és a témát Po Bronson és Ashley Marryman: Amit rosszul tudtunk a gyerekekről c. tanulmánykötetéből vettem, amit melegen ajánlok mindenkinek. Sok tévhitet oszlat el és új tényeket tár fel a gyermeknevelés területén.