A tavaly november 30-án megjelent Tűz játékcsomag sok mindenre megtanított engem. Nem csak olyanokra gondolok, amikről az előző blogbejegyzésekben beszéltem a Tűz játékcsomaggal kapcsolatban, hogy munkaszervezés, film vágás, marketing, stb. Nem, ennél egy sokkal mélyrehatóbb változást köszönhetek neki: segített visszatalálni önmagamhoz.  

Igaz, hogy még mielőtt nekiálltam volna, már tudtam, hogy merre vezet tovább az utam, hiszen tavaly ilyenkor már az egyetemi felvételire készültem, a karácsonyi időszakban egyik próbateszet oldottam meg a másik után időre, hogy aztán a tesztek kiértékeléséből tanuljak, matekoztam napi 6-8 órát, jegyzeteltem a szavakat, a képleteket – tanultam. Az Ökomesék megjelenése óta tudtam ugyanis – és ez főleg a Barátom, a fa megjelenése körüli eseményeknek, konkrétan a pálmaolaj kampánynak volt köszönhető – hogy szeretnék visszamenni a környezetvédelembe dolgozni. A megvalósítás ideje azonban mégiscsak az idén jön el. 

Félre ne érts

Imádom a SzóKiMondókát csinálni és fontosnak is tartom, hogy eszközöket adjak azon szülők kezébe, akik nem tudják, hogyan tanítsák meg gyermeküket beszélni, vagy mivel fejlesszék, foglalkoztassák őt, hogyan tanítsák meg idegenben magyarul, stb. Számos sikersztori jön vissza hozzám a felhasználóktól arról, hogy a filmjeink segítségével kezdett a gyermek beszélni, hogy szókártyáinkkal alszik, hogy viszi Móna babát mindenhova, vagy éppen a Készülődés segítségével alszik el minden este. Aztán vannak azok a sikersztorik, amik arról szólnak, hogy egy fejlesztésre szoruló, nem beszélő gyermekből lett a társainál is közlékenyebb valaki, aki már új szavakat is elolvas és meglepi még a szakembereket is tudásával. Ezek a beszámolók folyamatosan jönnek és bár nem mindig sikerül rávennem a szülőt, hogy írja le nekünk tapasztalatait, azért nekem mindig erőt adtak ezek a visszajelzések – hiszen saját gyerekeimen már rég nem tudom alkalmazni a SzóKiMondóka eszköztárát, az ő visszajelzéseik évekkel ezelőtt motiváltak utoljára újabb könyvek írására, újabb játékcsomagok megjelentetésére. 

Nem arról van szó

hogy a SzóKiMondókában már nem találom meg életem értelmét. Ellenkezőleg, még így is, hogy nekem nincsen belőle fizetésem, szívesen, örömmel és szenvedélyesen csinálom nap mint nap. Inkább az a helyzet, hogy tudom, attól, hogy a 4 elemről tanulnak a gyermekek és elolvassák az Ökomeséket, meg csökkentik a hulladékukat – még nem fog jelentősen csökkenni a klímaváltozás. Sajnos nincs már 50 évünk arra, hogy az ökológiai lábnyomunkat egy generációváltással csökkentsük és a mostani gyerekektől várjuk a megoldást. A hatékony változtatást nekünk, magunknak kell kieszközölni ha szeretnénk, hogy még gyermekeink is élvezhessék azt a környezetet, amit mi most ismerünk. 

A SzóKiMondóka előtt – amivel 2010 óta foglalkozom, és elsősorban a magyar nyelvtanítás motivált rá saját gyermekeim számára, idegenben élve – 2000-2007 közt a Rügyecskék alapítványt hoztam létre és vezettem, mert azt láttam a rendszerváltás után eltelt tíz évvel, hogy a kapitalizmus nem jó irányba viszi az értékeinket, a környezethez való hozzáállásunkat. 

Miket csináltunk? 

Faültetéseket szerveztünk Budapesten, ahol a közeli lakosok fogadtak örökbe egy-egy fát, így biztosítva azokról a gondoskodást a kritikus első 5 évben. Szemetet szedtünk az erdőkben, mezőkön, szintén a környékbeli lakosság és az önkormányzat bevonásával. Kerékpáros felvonulásokat szerveztünk élhető várost és több kerékpárutat követelve. Meglocsoltuk és kitakarítottuk a cigicsikkektől a körúti fák tövét Madarak és Fák napján. “Ne dobd el a csikket!” kampányt indítottunk. Fesztiválokat szerveztünk, demonstrációkat tartottunk, próbáltuk a lakosságot és a döntéshozókat zöldíteni. 

Ezeken túl megszerveztem a szelektív hulladékgyűjtést a kistarcsai lakótelepen, ahol felnőttem, takaros hulladékudvart építve oda. A lakosokat úgy motiváltuk a részvételre, hogy a hulladékátvevők nem csak eljöttek, de fizettek is a tisztán gyűjtött hulladékért, amiből padokat helyeztünk ki, fákat és virágokat ültettünk a lakótelepre. Környezeti nevelést tartottunk a helyi iskolában, ahol szintén működtettük a szelektív gyűjtést és élményösvényt építettünk német önkéntesek segítségével a helyi kiserdőben, miután azt megmentettük a kivágástól. Ökogazdálkodást folytattunk, amibe külföldi önkénteseket is bevontunk, gyerektáborokat tartottunk, és cserepes fenyőket adtunk kölcsön a lakosságnak az ünnepek idejére. Európai Úniós források segítségével munkahelyeket teremtettünk az újrahasznosításban, műanyag és textil újrahasznosítás területén. 

Miért lett ennek vége? 

Mert a párom megismerése után külföldre költöztem ki hozzá és nem élte túl a távozásomat az alapítvány. Nyilván fontosabb volt számomra, hogy menjek előre és csináljam az újabb programokat, mint az, hogy fenntarthatóvá tegyem – biztos alapokra, ami nélkülem is működhet majd tovább. Nos, ebben változtam, a SzóKiMondókát mióta egyedül csinálom, már a fenntarthatóságra fókuszálok, annyit költünk csak, amennyit megtermelünk – és hosszú idő után először most, a Tűz játékcsomag készítésére kellett betegyünk újra pénzt. Az éves terv már nem csak arról szól, hogy mikor mi jelenik meg, hanem arról is, hogyan tegyünk szert állandó bevételekre – állandó értéket szolgáltatva a felhasználóknak. Rendelhetsz például napi játéktervet a játékcsomagok elemeivel, amiben leírjuk, mikor, mit vegyél elő a csomagból. Így akár három hónapon keresztül tanulhatsz minden nap valami újat gyermekeddel ugyanabból a játékcsomagból – fokozatossá téve a tanulást, tartóssá az élményt és költséghatékonnyá a felhasználást. 

Az út 

Mindez nagyon jó és fontos, de már olyan céllal is csinálom a munkaszervezést, hogy ne napi 6-8 órámat vegye el a cégvezetés, hanem ősztől be tudjak járni a Columbia egyetemre személyesen és jövő ilyenkor már munkába álljak a környezetvédelem területén. Mert amennyire élveztem a filmet vágni és összehozni az új játékcsomagot, annyira tudom, hogy rám már máshol (is) szükség van és hatékonyabban tudok majd a környezetvédelem érdekében fellépni egy szervezetnek dolgozva mint így, ahogyan most csinálom. Attól még megjelennek az új kiadványok és ugyanúgy válaszolok a megkereséseitekre, ne aggódjatok! De megyek az utamon, amelyet magaménak érzek. Mindig csak a kanyarig látok előre, de amit belátok, az tetszik, azt tudom és akarom csinálni, sőt, alig várom, hogy újra emelhessem a lábam és lépjek végre előre egyet. Az eddig megtett út miatt pedig egyetlen napot sem mennék vissza az időben. Pont jól vagyok ott, ahol vagyok. 

Neked mi az utad? Mi az, ami téged életben tart, felfűt és izgat, mi az, amiben a leghasznosabbnak érzed magad, amit hivatásszerűen tudnál csinálni, amit akkor is csinálnál, ha épp nem fizetnek érte? 

Kívánom, hogy találd meg ezt az utat és kezdd el járni, mert minden lépés rajta erőt ad, felvillanyoz és tovább visz. Akármilyen kihívásokat is kapsz, ha tudod az utad, mindig lesz erőd szembenézni velük és leküzdeni az akadályokat. 

Ebben biztos vagyok. 

2021

lesz az az év, amikor eldől, meg tudjuk-e ugrani a klíma védelmét ezen a bolygón és megtartani azt, a gyermekeink számára. Ez az év sokaknak vízválasztó lesz. A múlt önmagáért folytatott cselekvései elhalványulnak, nincs már értelme olyat tenni, amiben nem hiszel, amit nem szeretsz. Találd meg az utad és kezdd el járni, legyen az bármilyen hihetetlen, képtelen út. Itt az idő. Vesztegetni már nem lehet. 

Az alábbi videóban foglaltam össze a blogbejegyzés lényegét a SzóKiMondóka Facebook oldalán: